Kács címere

A település madártávlatból I.

A település madártávlatból II.

A település madártávlatból III.

1929 Bükk turista térkép. Kácsot és a Kácsi vizet bemutató szelvénye.

Kács látképe a várhegyről régen

Kács látképe a várhegyről ma

Egy település a Bükk rejtekében!

Hol található Kács? (nem csak gyerekeknek és vadidegeneknek):

Csodálatos természeti környezetben bújik meg a Bükk hegység déli lejtőinek ölelésében és annak egyik legszebb zsáktelepüléseként Kács. A Honalapító „Őrs” nemzetség vallási és szálás birtoka. Őrs vezérről, mint személyről nagyon keveset tudunk gyakorlatilag semmit, a nevét az 1200-as években keletkezett krónikából Anonymus Gesta Hungarorumából ismerjük ez az első írásos mű, amely összekapcsolja a Borsod megyei Kács településsel. De a népi hagyomány és legenda, valamint a hivatalos oklevelek az Őrs nemzetség szállásbirtokaként jelölik meg és tartják számon Kácsot. Valamint okleveleink számos falut közel 20-at jelölnek meg az „Örs nemzetség” ősi birtokaiként a heves megyei Bogorbesenyőtől (Mezőkács ma Dormánd) egészen a Tisza partján lévő Oszlárig (Tisza és Hejő összefolyásánál) 

  „Azután Árpád vezér és nemesei innen felkerekedve a Nyárád vizéig vonultak, s tábort ütöttek a patakok mellett attól a helytől kezdve, melyet most Kácsnak (Casu) mondanak. Árpád itt nagy földet adott Ócsádnak, Örsúr apjának, Örsúr, a fiú aztán ott, annak a folyónak a forrásánál várat épített, amelyet most Örsúr várának hívnak.”

Részlet: Anonymus Gesta Hungarorum

Nagyon nehéz megállapítani mit is hagyott örökül az utókor számára az Örs nemzetség egy biztos a középkorban három Kács nevezetű település is létezett egymás mellett és minden kétséget kizáróan komoly szimbiózisban ezt a megegyező név bár különböző elő és utótagokkal ékesen bizonyítják Kács: Kácsmonostora (Fel-Kács), Latorpuszta: Kácsváralja (Közép-Kács), Tibolddaróc: Alkács.

Ha Őrs vezérről nem is tudunk sok mindent az őrs nemzetségről annál többet az utókorra hagytak négy különböző korú és méretű várat (sáncvárat), lakótornyot. Egy ma már sok régészeti feltárást megért kora Árpádkori falut, nemzetségi központot rotundával „korai körtemplommal”. Monostort vagy talán monostorokat ahol bencés és pálos szerzetesek végezték vallási és gyógyító munkájukat. Fürdőkultúrát. Amit a bencés apátok hozták létre kiknek a legenda szerint Őrs vezér építetett templomot és monostort. A gyógyvizes fürdőkultúrát, amit a Kácsi forrásvíz és a helyben található gyógynövények felhasználásával készítettek. Számos szakrális helyet a kürtős rovásfeliratos léleklyuk barlangot melyhez hasonló a Pilis hegységben a holdvilágárokban található a Várhegy oldalában a Lyukas követ rovásfeliratokkal, valamint itt kezdődnek a titokzatos Bükki, kaptárkövek melyek egészen Sirokig tartanak. Ránk hagyták azt a magas szintű kőkultúrát, amiről e környék a mai napig is híres tufába vágott lakásokat, remeteházakat, gazdasági épületeket, kőhodályokat és pincerendszereket.

De a legendák tények és ismert oklevelek ellenére ez a környék még mindig hatalmas fehér foltja a honalapító Magyarság történetének. Számos nyitott és kutatásra érdemes terület várja, hogy hozzáértő és lelkes amatőr kezek szorgalmas munkájával megtöltsék az üres lapokat és fény derülhessen az elfeledett valóságra.

Kács a környék legrégebbi fürdőkultúrával rendelkező települése. A Kácsi patak, amelynek neve a régi térképeken sokáig még 1929-ben is Kácsi víz-ként szerepel a környék 14 langyos és hideg forrásából táplálkozik, ami valaha 12 vízimalmot működtetett Kácstól Mezőnagymihályig ebből 4 malom működött a mai település határain belül.

Kandra Kabos r. k lelkész történész és néprajzkutató 1865 az alábbiakkal jellemezte Kácsot és környékét. „Azon gyönyörű borsodi völgy melynek a komor Bükkből minden irányban kinyúlva, szebbnél szebb tájképet nyújtanak egyike az ábrányi szűk, de egyenletes földhajlat, mely Darócon innét egy fennsík által záratik be. Ezen fennsíkra érve, a kies „Kács-daróci” völgyet lábaink alatt látjuk elterülni. A hegység karja által ölelt ezen vadregényes völgy északi egyenes irányba fut a mindig zordonabb Bükk belsejébe. Déli és felső szélein két helység által élénkítve és bezárva. Míg Alkács vagy Daróc a hegyoldalba kapaszkodó házaival a valónál költőibb képpel lepi meg a távolról szemlélőt: addig Felkácsot egészen láthatatlanná teszi az előtte hirtelen összeszoruló völgytorkolat. Még a szűkület előtt a völgy közép táján megjegyzendő az „égett malom” azon oknál fogva, mert nem messze esik innen jobbra, a Sályi határban közép-Kács, másképp Kácsváralja, romvár és elpusztult falu. Az említett völgyszoroson, az úgynevezett „kőkapun” keresztülhaladva, egy menedékes teknőalakú völgymedencze áll előttünk gyógyforrásaival, apró házaival és fás tetőivel, mint az előbbinek folytatása. Ez Kács (Régente Felkács) a hajdan három ilyen nevű helység között egyetlen, mely ősnevét megtartá. A völgynyílástól nem messze a baloldali hegytetőn áll romjaiban „Őrs úr” vára a nép ajka Tiboldvárának nevezi. Cyclopsi alakításúnak látszik, azaz nagy és idomtalan darabokból álló kőhalmaz az egész, hol a mészragasztéknak semmi nyoma. E szerin pogányváraink számát gazdagítja. Azon körülmény is, hogy alatta folyik el a „Kácsi víz” arra figyelmeztet, hogy itt kell keresnünk Acsád unokájának azon folyó fejénél épült várát.”

A mai Kácsról az alábbiak olvashatók és ismerhetőek: A falu határának 80 %-a része a Bükki Nemzeti Parknak. A jelzett turista utak mentén különleges erdők (erdőtársulások), látványos szurdokvölgyek, kaszálórétek, erdei tisztások, víznyelők, sziklakibúvások vannak. 1730. óta népszerű búcsújáró hely. Egy malom, eredeti berendezésével még ma is megtekinthető.

XII-ik századból fennmaradt műemlék templom, várrom, kálvária, sziklaoltár, barlanglakások, kőhodály, vallástörténeti emlékhelyek, erdei iskolai tanösvények, sok gyógynövény, védett növény, vadgyümölcs és gomba. Lakosainak száma 593 fő. A környezet változatos, a levegő rendkívül tiszta, ezért kis mértékben légúti megbetegedések (pl. asztma) ellen hatásos. Az ivóvíz a községben fakad, mely mindig friss és gazdag ásványi anyagokban. Így nem csoda, hogy Kács egy igazi üdülőfalu. Földrajzi helyzete egyedülálló magas hegyekkel határolt völgyben helyezkedik el, sajátos alpesi mikroklímával rendelkezik. 14 természetes hideg és langyos vizű forrással bővelkedik, amelyek élőhelyül szolgálnak többek között az országban csak itt megtalálható fekete csigának.

Kedves olvasó!

Azt hiszem eljött az ideje annak, hogy tényleg kezdjek valami érdemlegeset a blogommal mert elveszítem "érdeklődőimet" mielőtt érdeklődésüket felkeltettem volna.

Szóval, ha valaki eddig eljutott, vagyis kíváncsisága elvezette blogomra sőt elhatározta, hogy elolvassa soraim akkor feltétlenül meg kell, hogy osszak vele néhány fontos gondolatot magamról és a miértekről. Hogy miért is született ez az írás amit szeretnék most másnak is megmutatni? Kezdetben egyetlen oka volt, de ma már több okot is fel tudnék sorolni. De elsősorban a kíváncsiság.

A sors kegyéből egy csodálatos kis faluban nőttem fel, aminek a neve Kács. Sokáig csak annyit tudtam róla, mint bárki más nagyon régi település, amely valaha Örös úr (Őrs vezér) szállásbirtoka volt, és nemzetségi központja melyet Árpád vezér adományozott Örs apjának, Ócsádnak és nemzetségének. De ma már több mint tíz éve valami oknál fogva egyszer csak rám tört a megmagyarázhatatlan kíváncsiság és többet szeretettem volna tudni hol is éltem le gyermekkorom legszebb éveit és ki is volt Őrs (Örös) úr.

A kíváncsiságom kielégítését természetesen a modern kor véleményem szerint egyik legnagyobb vívmányával, az internet segítségével kezdtem. A böngészősávba az Őrs vezér keresőszóra megjelenő találatok kielemzése után csak annyit tudtam mondani. Csak ennyi? De ma már teljesen más a helyzet a sok utánajárás olvasás, kutatás és böngészés után annyi információt összegyűjtöttem, hogy valójában azt sem tudtam honnét kezdjem el. Nyugodt lelkiismerettel kimerem jelenteni és nem szégyellem azt, hogy az ismereteim zömét a világhálóról szerzem. Ha valaki tudja, hogy mit és hogyan keressen gyakorlatilag a világ „összes” könyvtára nyitott számára. A kutatás a hobbimmá-szenvedélyemmé vált és e nélkül ma már sokkal szegényebb és unalmasabb lenne az életem. Olyan általános műveltséghez tartozó dolgokba lettem „szerelmes” miket gyerek fejjel nem igazán kedveltem, mint például a magyar nyelv és annak nyelvtana. A magyar nyelv logikus fantasztikus és tökéletes milliárdnyi csodát rejt. Sokszor szégyellem magam, amiért ilyen későn jöttem rá, de hát nem vagyunk, egyformák én akkor ébredtem, sajnos vannak, akik soha nem jutnak el eddig a pontig. Legyen ez az írás többek között gondolatébresztő vagy kedvcsináló, vagy és „ébresztő” is egyben. De mit is szeretnék valójában? Azt hiszem felkelteni a kíváncsiságot az „unalmasnak” mindennapinak tűnő dolgok iránt. Mint például az ember „szülőfaluja” ahol akár a fél életét is eltölthette valaki. Személy szerint én is azt hittem mindent tudok, de ma már többszörösen bebizonyosodott, nem tudok én valójában semmit. Vágyunk a messzi távolba sok pénzt költünk külföldi nyaralásokra, hogy felfedezzük az ismeretlent pedig olyan csodák és érdekességek vesznek körül bennünket, amikért sokszor csak a kezünket kellene kinyújtani vagy olvasni egy kicsit és elgondolkodni az olvasottakon. Ha valaki szereti a történelmet és veszi a fáradságot, hogy akár személyesen is felkeresse a történelmi helyszíneket, valamint ha megfelelő képzelőerővel is megáldotta a sors akár teljesen más szemszögből is képes (át) értékelni a kőbevésett ismereteit. Vagyis biztos minden úgy van, ahogyan tanultuk vagy ismerjük a legendát, a történetet, a sztorit? Sajnos pusztul a nyelvünk a kultúránk és a történelmi, tárgyi emlékeink is valamint egyre jobban pusztulnak az emberi kapcsolataink is. Sokszor jó lenne legalább egy darabot megőrizni a múlt ma már majdnem elfeledett részeiből, ha már valaki újra előhúzta a láda fiából, és ha másként nem legalább így egy blogon keresztül. Kutatásaim mindig a legnagyobb komolysággal próbáltam végezni, de néha mellé mennek a dolgok és rám nem igazán jellemző módon akár vicces alkotások is születnek. Már most tudom, lesznek olyanok, akiknek maga a teljes történet, amit leírok vagy éppen ismertetek, számára vagy a mellékág vagy a vicces kategóriába fog tartozni.

Nem tartom magam művész léleknek, de egyszer mikor a barátomnak megpróbáltam elmagyarázni mit is érzek, akkor mikor a szenvedélyemmel foglalkozom a szavaim nem csak őt, de még engem is megleptek. Valahogy így hangzott „Ha fertőző vírussá lehetne szintetizálni az érzéseimet az első lennék, ki beoltatnám magam és körbetüsszögném vele a kárpátmedencét hogy mások is megérthessék, miért szeretem ezt csinálni”. 

Miért is kezdtem leírni azt, amit felkutattam és összegyűjtöttem? Egy hozzám közelálló személy unszolására. Valamint ma már nem titkolt szándékkal inspirálni szeretnék másokat is, akik talán még gondolkodnak vagy hozzám hasonlóan magányosan, de annál lelkesebben merültek el a magyar történelem a kultúránk a környezetünk és a nyelvünk felfedezésében és megismerésében. Én azt gondolom, írják le bátran, amit találtak felfedeztek vagy kikövetkeztek az újító gondolatok állttal fejlődik, a világ és a tudomány is ne féljünk attól, mit fognak rólunk gondolni vagy mondani talán azt, hogy képesítés hiányában dilettánsnak, kóklernek vagy kontárnak minősítenek. Nem számít. Ha az emberfia egy tudomány fehér foltjait kutatja állítása addig igaznak minősül, míg azt meg nem cáfolják. Pontosan ez a cél generáljunk hát vitát (egészséges) és a több szem többet lát (kutat és gondolkodik) elv alapján egyszer talán az elfogadható igazságra is fény derülhet, ami miatt belevágtunk „fontos” kutatásainkba. Vágyálmokba pedig senki se ringassa magát, ellenségek ellenvélemények mindig is lesznek és aki ezt nem tudja elfogadni  ne is próbálkozzon inkább gondolatait, ötleteit, tartsa meg magának és elfogadó befogadó környezetének. Viszont, aki csak ezután kap, kedvet a kutatáshoz készüljön fel arra, ami jelen esetben velem is történik gyakorlatilag „polihisztorrá” kell válnia, mert például a történelmi kutatások párhuzamosan magukkal vonják a kutatott kultúra nyelvi irodalmi kulturális régészeti írásbeliségi… és sorolhatnám szinte a végtelenségig tudományágakat, mellékágakat is. Azzal, amivel foglalkozom arról szeretek beszélni, de azt hiszem ez egy természetes dolog már többször több helyen megkaptam miért a múltba nézek, és nem előre tekintek én mosolyogva végighallgattam őket, de belül borzasztó szomorúságot éreztem. Most soraimon keresztül baráti jó tanáccsal üzenem nekik egy örök igazság szavain keresztül „aki nem tudja, merről jött honnét fogja tudni merre menyen tovább”.

Mint az már kiderült nem vagyok, történész, író vagy régész nem rendelkezem tudományos fokozatokkal, de még csak hasonszőrű végzettségem sincs. Egy vagyok az „átlag” emberek közül ki először kíváncsiságból, a történelem szeretetéből majd az apró részletekből lassan kirajzolódó felfedezések apró öröméjért kutatok most már hosszú évek óta. Közléseimben lehetőség szerint mindig megpróbálok forrásmunkákra hivatkozni, amiből gondolataimat merítettem. De nagyon sok estben, információ hiányában a józan paraszti ész és a logika mezsgyéjén egyensúlyozva teszek majd kijelentéseket megállapításokat és adott estben teszek fel elgondolkodtató kérdéseket. De mint már fentebb említettem pontosan ez a lényeg a saját megállapításaim nincsenek kőbe vésve nem úgy, mint oly sok szándékosan vagy már megszokásból képviselt és elferdített tény és adat a hivatalos és tanított Magyar történelemben. Az emberiség fejlődik s vele a tudományok is, ami ma tézis holnap talán már elavult megállapítás. A tisztességes (esetleg tudatlan vagy nem teljes információval rendelkező) de jó szándékú kutatót, ha a tudásvágy vezérli és nem a parancs soha nem szabad elítélni inkább a pallérozottabb elmék atyai jó tanácsaira-segítségére lenne szükség. De ez sajnos nem így működik a kutatók sokan és sokszor a kölcsönös egyetértésre törekvés helyett gyerekes módon egymás munkásságának becsmérlésében könyvekben és az internet nagynyilvánossága előtt szapulják egymást. Ezt én soha nem értettem a rossz kritika is lehet építő jellegű életem és pályafutásom során számtalanszor tévedtem, de hát tévedni emberi dolog ez által ért kritika is bőven, de ha ez két fél között zajlik és nem a másik lejáratása a lényeg hiszek abban, hogy sokunknak ez így teljesen elfogadható. Ha a kutató ismeretlen feltérképezetlen területre téved, javaslom, próbálja felvenni a kapcsolatot szakavatottabb kutatókkal és ne szégyelljen instrukciót, támpontot-segítséget kérni. Saját példámból kiindulva 50-50 százalékos-esélyt jósolok, sokszor elgondolkodom azon talán a szakmai „féltékenység”, ami miatt válaszra sem méltatják a tudásra szomjazót, mert ez sem lenne példa nélküli életem során. Gondolatban csak azzal nyugtatom magam talán el sem jutott üzenetem-tájékoztatásom az elismert kútfők asztalára.

Nem is tudom igazából mi az a hivatalos kategória, amelybe besorolható írásom műfaja. Először mikor megpróbáltam „papírra” vetni gondolataimat azt hittem ez egy monográfia ma már tudom, hogy nem az. Olyan ez most nekem, mint a saját életem története akár napról napra is változhat természetesen nem a képviselt álláspont, hanem a menetközben megszerzett tudás vagy tapasztalat hatására generálódott tudástöbbletre gondolok. Mindig található egy újabb információ morzsa, amely hozzá adható a már „azt hittem befejeztem” történethez.

 Mivel a téma egy máig létező „élő organizmus”, története nem egy emlékirat nem csak az elmúlt történelem homályába vesző információk összegyűjtése elemzése annak közlése az az iránt érdeklődők felé. Hanem a jövőbe előremutatva talán irányt szabhat, az utánunk következő generációknak. Akik a múlt történéseiben ez előttünk élt generációk ma már majdnem elveszett tudásának felelevenítésében, ismeretében az élőhellyel és a környezettel egészséges szimbiózisban élve tudatosan és büszkén tovább írhatják majd ezt a történetet. Ezt gondolom én saját magamról munkásságomról és valahogy ilyen módon nőtte ki magát kíváncsiságom (helytörténeti?) kutatássá.

„Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen”

(Gróf Széchenyi István)

„Lehet-e hazafiasabb foglalkozás, mint egy tájék történeti fontosságát föltüntetve, emelni a nemesebb keblek érzetét”

(Ipolyi Arnold)

„Emléket állítani a jeltelen sírokra, s egyszersmind hatni akarni azok lelkületére, kiket a származás vagy a századok változása e sírok birtokosaivá tett?... S ezt, legalább részben elérni, czélja e szerény történeti nyomozásnak”

(Kandra Kabos)