Nagyon remélem azt hogy az érdeklődés nem apadt el a folytatás iránt. Azért próbálok több időt adni az olvasóknak mert pár ismerősöm azt jelezte felém hogy egyszerre sok és igen tömény. Sajnos ennél egyszerűbben leírni és megfogalmazni lehetetlen. A dolgok megértéséhez amiről beszélek, amiket leírok sokszor muszáj az én fejemmel gondolkodni vagyis meg kell próbálni át kell gondolni értelmezni kell mit is akar pontosan jelenteni a leírt gondolatmenet. Mindent megteszek vagy legalábbis megpróbálok megtenni annak érdekében hogy az írásom úgynevezett töménysége ne szegje kedvét azoknak akik "érdeklődve várják a folytatást". Van még egy fontos dolog az írásaim könnyebb megértésével kapcsolatban és ez a helyismeret amely megkönnyítheti de nem feltétele az egyértelmű érthetőségnek. Akik már várták azoknak jó olvasgatást kívánok.

Útmenti kereszt: (lat. crux viator), útszéli kereszt: határoknál az út mentén állított kő-, fa-kereszt (ill. pléh-, bádogkereszt).

1. Szerepe a napi gyakorlatban a tájékozódás segítése földrajzi tájegységek végének/kezdetének jelzésével. Ilyen egység: falu, tanya, mező, szántó, birtok, gyepű, szer. Az urbanizáció következtében ezek a keresztek ma városok utcáin és terein az ősi településhatárok emlékét őrzik. – Átvitt értelemben szolgálja a lelki eligazodást, figyelmeztet a határok (kezdet és vég, magasság és mélység) jelentőségének felismerésében. Hegy- és dombtetőkön hasonló céllal állítottak kereszteket: vertikális határok megmutatására. Kat. országokban (pl. Au) nincs hegycsúcs kereszt nélkül: a hegycsúcs megmászása a gondolkodó ember számára egyben a transzcendenciához, a kereszthez való felkapaszkodást is jelentette, mert a kereszt lábánál az ember megérzi és megérti, hogy egy világ határához/végéhez és egy másik világ megsejtéséhez érkezett el. Mindebből adódóan az imádságra vagy legalább egy keresztvetésre késztet. Lat. elnevezése (crux viator) ezen kívül utal arra, h. a Kereszt (azaz Isten Fia) az emberrel együtt járja a küzdelmes földi utat, ott van vele határ/döntés-helyzeteiben. Oltalmazója az Útszéli vagy Úti Boldogasszony.

2. Tört. A reformáció a szentek képeivel szobraival együtt ahol tudta, a kereszteket is eltüntette. Ez ellen mondta ki a nagyszombati egyhm. zsin. 1629: szobrokat és szentképeket tartsák meg, ha szükséges állítsák helyre, hogy az arra járókat imádságra indítsák. – A keresztállítás különösen a 18. sz–:lett gyakori, legtöbbjük 1850–1930 közötti, . Az útszéli keresztek nagy többségét nem az egyh. állíttatta, hanem a hívek fizették költségüket. Az egyház csak felszentelte, megáldotta az egyéni buzgóságból állított kereszteket. A szentelés nagy ünnepséggel, a helyszínen bemutatott misével és prédikációval történt. Az új keresztnek Szegeden keresztapát és keresztanyát is választottak. – Az útszéli keresztek egy része régi sorscsapások emlékét idézi. Ez gyakran elnevezésükben is tükröződött (pestisköröszt, sáskajáró köröszt stb.).

3. Szokásvilág. Az útszéli kereszteknek asszonyok, lányok viselik gondját. Ált. szombatonként friss virágot visznek hozzájuk, halottak napján gyertyát égetnek a tövükben. Az útszéli keresztek előtt elhaladó férfiak megemelik kalapjukat, keresztet vetnek. Asszonyok együtt imádkoznak előtte, koszorút helyeznek el rajta, térdelve - többek között - esőért könyörögnek. Búcsújárások útvonalába eső kereszteket énekkel és imákkal köszöntenek, az útszéli keresztek tehát hagyományos megállója, állomása a zarándokútnak. – A változó időpontú Áldozócsütörtök előtti hétfőt, keddet és szerdát körösztjáró napoknak nevezi az egyház és a nép egyaránt. Ezeken a májusi napokon a hívők papjuk vezetésével, kereszttel és lobogókkal körmenetszerűen, harangzúgás közepette kivonulnak a határ egy-egy keresztjéhez, annak emlékezetére, hogy Krisztus kivezette tanítványait az Olajfák hegyére. Az útszéli keresztnél és útközben énekelnek, imádkoznak. A baranyai Husztóton a 20. sz: Szt Antal napján is ment körmenet az útszéli keresztekhez. A távoli szegedi tanyák lakói, akik vasárnaponként ritkán mehettek szentmisére, az útszéli kereszteknél tartottak misét. **

Lonovics 1865:260. – Péterffy II:255. III/14. – Bálint 1943. – Bálint I:349. – Tüskés 1980:110. – Fekete J. 1984:90. – Bálint 1998:183. – MN 1990. VII:432.

Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Utoljára két érdekesség az egyik egy adathalmaz, amely Kács és Tibolddaróc hovatartozását és azokhoz tartozó lakott külterületek neveit ismerteti valamint egy adat amely Kácsfürdő külterületből belterületé nyilvánításáról szól. Ezek az adatok csak annyiban érdekesek számunkra, hogy a ma már Kácshoz szervesen kapcsolódó részek viszonylag későn lettek a településhez csatolva.

Arpádtanya, Barátréttanya, Békaházatanya, Gödörmalom, Kácsfürdő, Kálmántanya,Kecskekőmalom, Kismalomtelep, Várhegy telep,

1906. Kácsfürdő (Tapolcafürdő) belterületté lett Kács

Forrás: Lelkes György Magyarország 1903-1912 között törzskönyvezett lakott helyei a XX. század végén (Budapest, 2001)

A következő oklevél pontosabban kettő oklevél úgyszintén a beszédes oklevelek kategóriájába tartozik számunkra igazán a második oklevél a fontosabb. Nagyon sok információt megismerhetünk az oklevelekből, de nagyon alaposan és részletesen elemeznünk kell, mert félrevezető lehet.

1347.02.28. Az egri egyház kápt.-jának színe e. megjelenve egyik részről Eruswr nb. Tybold fia Tybold mr. a maga és fiai: László, János és Mihály, másik részről ugyanezen nb. Wechkelen fia János fiai: Lőrinc és Miklós, Tybold mr. elmondja, hogy e János fiai fogott bírák ítélete alapján a neki és fiainak okozott károk fejé-ben Dorugma birtokban levő részeiket, amelyeket már elhunyt rokonuk, Chepanus fia János részéből annak fiai juttattak nekik, továbbá Lőrinc fia Jakab Kaach birtokának harmadrészét, amelyet János fiainak az említett Tybold-tól kellett megváltaniuk, valamint Kelemenylese birtok ötödét összes tartozékaikkal neki és fiainak adják örök birtoklásra. Ennek fejében ő és fiai a birtokrészekkel megelégednek, és az említett Lőrincet és Miklóst összes bűneik, úgymint birtoka-ik elhamvasztása, méneseik elpusztítása, lovaik és más javaik elrablása alól fel-mentik. A felek a kápt. színe e. összes egymással szemben kiadatott okleveleiket hatálytalanítják. D. in quind. diei Cinerum, a. d. 1347.

E.: Dl. 3886. (NRA. 381. 5.) A hártyán természetes színű, kerek hátlapi pecsét apró • töredéke.

K.: AO. V. 20-21. (8. szám) (kihagyásokkal).

1347.02.28. Az egri egyház kápt.-jának színe e. megjelenve Thyboldus fia Thyboldus ~ Thiboldus mr. a maga és fiai: László, János és Mihály, Pál fia Imre a maga és fiai: Miklós, Antal és Mihály, Wechkelen fia János fiai: Lőrinc és Miklós, István fia János a maga és testvére (fráter uterinus), Péter nevében, mindannyian Eruswr nb. nemesek elmondják, hogy a közöttük folyó összes perekben fogott bírák, kiváltképpen Woyk fia István mr. Egri kanonok közreműködésével megegyezésre jutottak. E szerint Thyboldus, János fiai: Lőrinc és Miklós felosztják maguk kö-zött az alábbi birtokokat: a Borsod m.-i Olkach, más néven Darowch birtokot, ahol Thyboldus és fiai laknak, és amely az apáik, Thyboldus és János közötti korábbi felosztás alkalmával is nekik jutott 2 másik Kach nevű birtokkal, amely-ből az egyik Lőrinc fia Jakabé, a másik Felkach néven Wechkelen fia Jánosé, és amely az említett korábbi felosztáskor a Feketheser nevű földrésszel együtt Olkach birtok fejében e Jánosnak jutott, összes haszonvételeikkel és tartozékaik-kal - szántóföldekkel, malmokkal, rétekkel, erdőkkel, folyókkal és egyházak patronatus-ával - Thyboldus-nak és fiainak jutott örök birtoklásra. Lőrinc és Miklós elmondják, hogy apjuk, János Ffelsewkach birtokot az említett Feketheser földrésszel együtt ínségében idegen embernek adta el, de Thyboldus mr. megváltotta azokat, így ők lemondanak róla Thyboldus mr. javára. Gezth birtok, ahol most Lőrinc és Miklós laknak, összes haszonvételeivel és tartozékaival nekik jut örök birtoklásra. Ennek fejében a Borsod m.-i Lyan-i birtokrész összes haszonvételével és tartozékával, mások jogainak sérelme nélkül Thyboldus mr.-nek jut. Eher birtok egésze Lőrincé és Miklósé, Nadasd birtok pedig Thyboldus-t és fiait illeti. A Thicia folyó melletti Ozlaar birtokot összes haszonvételeivel és tartozékaival, halászóhelyekkel, varsákkal, szántóföldekkel, rétekkel, berkekkel és az ott épült egyház patronatus-i jogával Lőrincnek és Mik-lósnak hagyták örök birtoklásra, ennek fejében a Dorogma birtokban levő teljes rész - kivéve a néhai Chepanus fia János részét - Thyboldus-nak, Imrének és István fiainak jutott örök birtoklásra. Thyboldus, Imre és János fiai közös Borsod m.-i Byk birtokukat a Hewyou folyó mellett, amely telkekre van felosztva - eb-ből egyik rész É-on az erdő felől 2 utcára oszlik, és 2 föld határjellel van elvá-lasztva Imre részétől, és Thyboldus és Imre részei között fekszik Thyboldus-nak és fiainak jutott. A második rész szintén 2 utcával 2 föld határje-lig Imre mr.-é és fiaié, a harmadik Dé felőli rész Lőrincnek és Miklósnak jutott örök birtolásra, a szántóföldek, rétek, erdők, berkek, utak, folyók és a Boldogsá-gos Szüz-egyház patronatus-a közös maradt. Thyboldus mr., Pál fia Imre, János fiai: Lőrinc és Miklós, István fiai: János és Péter a néhai Chepanus fia János Lyan birtokban levő részeit - kivéve annak Aba fia Pétert és utódait illető ötöd részét - a következőképpen osztották meg maguk és jobbágyaik között: Thyboldus mr. telke az egyház szentélyének szögletétől az erdő felől János fiai-nak telkeit jelző föld határjelig tart, az e melletti telek János fiai: Lőrinc és Mik-lós lakóhelyéül szolgál addig a földhatárjelig, amely elválasztja az Imre lakóhelyéül szolgáló telektől Ny felől, utóbbi a harmadik föld határjelig tart. E telkeken korábban Chepanus fia János lakott. Az egyház Dél felőli másik része 2 egyenlő részre osztva István fiainak jutott örök birtoklásra. A felek jobbágyainak jutó, 2 részen elterülő telkes földeket a következőképpen osztották föl: az E-on levő rész János fiai: Lőrinc és Miklós föld határjeléig, a másik rész innen kezdő-dően Thiboldus mr. és fiai föld határjeléig, a harmadik rész innen Imre és fiai föld határjeléig tart. Az ettől kezdődő rész a 4. föld határjelig János fiaié, az 5. föld határjelig Thyboldus mr.-é és fiaié, a Dé felőli rész a 6. föld határjelig Imre fiaié lett örök birtoklásra. A Lyanuize folyón túli Ny-i, a most Aba fia Péter ke-zében levő föld alsó részével átellenben levő, István fiai jobbágyainak lakóhelyül szolgáló részt István fiainak hagyták örök birtoklásra oly módon, hogy azt a te-lekhelyet, amelyet Chepanus fia János élete végéig az említett parochialis egy-háznak és papjának rendelt - a telekhely a János fiainak jutott első rész fölött a folyótól kezdve az egyházig tart -, Chepanus fia János és saját lelkük üdvéért ők is az egyháznak és papjának adták. Az említett telekhelyek, amelyeket a felek jobbágyaik lakóhelyéül rendelték, a folyótól az említett egyház felé esnek, és a felek saját telekhelyeiig tartanak. Chepanus fia János Mezalya birtokát az Aba fia Péter és fiai részéig, ahol az említett Thyboldus, János fia Imre és István fiai telekhelyekkel és malomhelyekkel rendelkeztek, teljességgel fölosztották. A Ke-i, Saal birtok felőli folyó melletti rész 1. és 2. határjele közötti rész Thyboldus mr.-nek és fiainak, a 3. határjelig terjedő felső rész János fiainak jutott, innen az említett folyó és egy út mentén a birtokon áthaladva a Ny-i részhez jutva, a Thyboldus részével szembeni rész Pál fia Imréé és fiaié lett. Az innen következő Ny felőli 4. rész István fiainak jutott. A Mezalya birtokon levő malomhely Thyboldus, Imre és István fiai tulajdonába került, a birtokon kívül levő, fölötte elhelyezkedő malomhely János fiaié: Lőrincé és Miklósé, valamint Aba fia Péte-ré lett. A felosztás során közös akarattal elegendő helyet és földrészt hagytak a malmok curia-i, továbbá az alsó malomban őrlők barmainak legeltetése számára. A néhai Domokos fia János Waralya birtokán levő földrészből való, részben másoktól vásárolt és Thyboldus mr.-re szállt földet Thyboldus mr. és János fiai -mások jogait sértetlenül hagyva - 3 egyenlő részre osztották, a telkes részeket az erdő és Pál fia Imre része felől Thyboldus mr.-nek és fiainak, az alul fekvő har-madik részt János fiainak hagyták. Az említett Lyan, Mezalya, és Waralya birtokokon levő szántóföldeket, réteket, erdőket, folyókat, berkeket és más legeltetésre szolgáló haszonvételeket közös használatban hagyták, amíg alkalmuk nem lesz azok felosztására. Ha a fenti felosztást a felek valamelyike a jövőben kétségbevonná, perkezdet e. a bíró részén felül 100 M.-t fizessen az egyezséget megtartó félnek. A kápt. a jelen oklevél visszahozatala esetén privilégium kiadását ígéri. D. in quind. diei Cynerum, a. d.

Á.: Egri kápt., 1402. aug. 10. Dl. 3887. (NRA. 513. 6.)

K.: F. IX. 1. 529-537. (293. szám) (kihagyásokkal); F. IX. 6. 30-32. (26. szám) (kihagyásokkal).

Forrás: Sebők Ferenc Anjou–kori Oklevéltár. XXXI. 1347. (Budapest–Szeged, 2007.)

Újra egy birtokviszony pontosításba csöppentünk, de nem is akármilyenbe. Az oklevélben igencsak sok név szerepel, ezért először pontosítsunk, kik osztozkodnak az általunk kutatott terület javain. Elsősorban Thyboldus és (Wechkelen) fia János a szereplők szinte ugyanazok, mint az 1339.es oklevél esetében, de a többi személy szinte csak mellékszereplő. Egy fontos dolog, ami gondolom már önöknek is feltűnt 1339.(Chepanus fia János), 1347.(Wechkelen fia János) valahol elírás történt??, de mivel a szereplők megegyeznek, feltételezem a két különböző apa név ugyanazon Jánost takarja. Az oklevél hivatkozik egy korábbi birtokfelosztásra is, amely viszont biztos nem az 1339. évi. több lényeges változás is történt nyolc év alatt.

1. Tulajdonképpen itt három különböző Kács nevű birtok szerepel, ami nem szabad, hogy megzavarjon bennünket, mert ugyan úgy, mint korábban csak Alkács és Felkács (Közép- Kács) a főszereplő. Amelyből kettő Wechkelen fia János és családjának tulajdona. Felkács (Közép- Kács) egyértelműen János tulajdonában van, míg valószínű a másik Kács birtok egy olyan földterületet, amely ugyan az érintett valamelyik település része úgymond külterület, de mivel a területnek saját neve van, ezért hivatkozik, rá Kács nevű birtokként és ez lehet akár a Kelemenylese (Kelemenes) vagy (Feketheser) Fekecsér birtok is. De Alkács egy harmada is lehetséges! Miért? Az 1339 és 1347-es oklevelekben egyaránt feltűnik egy névpárosítás (Lőrinc fia Jakab) de egyértelműen csak a korábbi dokumentum árulja el számunkra, hogy egykor Alkács az örökös nélkül meghalt Lőrinc fia Jakabé volt és így ezt a birtokot véleményem szerint hárman örökölték Wechkelen fia János, István és fiai valamint Pál fia Imre. Ezért van az, hogy az 1339.-ben kelt oklevélben a fent nevezett három örökös és ezek fiai átadják Tyboldiusnak Alkácsot, amit zálog címén már birtokolt, vagyis ahogyan az oklevél is írja még Jakab életében Thyboldius pénzt fizetett érte.
2. Birtokviszonyok 1339.-ben. Gyakorlatilag Tyboldius és családja kezében van Alkács és Felkács is.

- Felkács bírói úton

- Alkács zálog címén

Tyboldius valami oknál fogva „jótékonykodásba” kezd és lemond Felkács-ról persze nem ingyen. Így megszerzi magának Alkácsot mivel az örökösök valószínűleg nem tudják kifizetni örökségük után a zálogot valamint, megszerzi még a Kelemenes (István fiaira eső részét) birtokot a birtokcsere értékkülönbségére való hivatkozással. Azt hiszem önöknek is feltűnhetett Tyboldiusnak és családjának nem is volt birtoka egyik Kácson sem. Újra és újra felvetődik bennem a kérdés. Biztos, hogy Tyboldius és családja is Vrsvr nemzetség béli volt? Vagy csak azok örökségébe lépett? Míg János, István és Imre, mint egy család körmük szakadtáig ragaszkodnak ősi birtokaikhoz és egy emberként alkudoznak és állnak szembe Tyboldiussal. Addig ő pénzel és befolyással egyre nagyobb területekre tesz szert. Határozottan olyan érzésem van, ami ebből a kevés számú oklevélből is kiviláglik mintha csak Tyboldius ellen történnének atrocitások. Vagy rajta és családján kívül minden Vrsvr nemzetségbéli család „agresszív” volt?

3. Birtokviszonyok 1347.-ben. I. Oklevél Tyboldiust és családját újra támadás éri.

- Tyboldius megszerzi Wechkelen fia János birtokrészét Dorogmán.

- Alkács egyharmadát (valószínűleg János a zálogból kiváltotta saját örökségét)

- Kelemenes ötödrészét

János fiait, Lőrincet és Miklóst cserébe felmentik bűneik alól.

4. Birtokviszonyok 1347.-ben. II. Oklevél Tyboldius és fiai, Pál fia Imre és fiai, Wechkelen fia János és fiai újra egyességre jutnak a Kácsok és egyéb öröklött birtokaikkal kapcsolatban (csak a vizsgált és számunkra érdekes területeket elemeztem).

- Felosztásra kerül Alkács (Darowc) másik két Kács nevű birtok és Fekecsér

- Felkács Wechkelen fia Jánosé Fekecsér birtokkal egyetemben, ami azért érdekes mert (István és fiai valamint Pál fia Imre már nem is szerepelnek a birtokfelosztásban 1339.). Ebből az következik, hogy János a másik két örököst kivásárolta Felsőkács birtokból és Alkács egy harmadát is megváltotta Tyboldiustól. Ez azért biztos, mert a dokumentum arra hivatkozik, hogy Alkács birtok egyharmadának átadása után János cserébe megkapta Fekecsér birtokot. Fekecsér birtok Alkács és Felsőábrány között található.

- Tyboldius valószínűleg teljes egészében sajátjának akarta Alkácsot (Darowc) ezért adta az egyharmadért cserébe Fekecsér birtokot. Az Vrsvr nem béli János és családja számára katasztrófával végződött a Kácsi birtokok megszerzése mivel az oklevélben közlik velünk (János) fiai hogy apjuk Felkács és Fekecsér birtokot ínséges időkben idegen embernek eladta de Tyboldius megváltotta azokat ezért ők lemondanak ezekről a birtokokról. Itt ért véget az öreg Wechkelen fia János azon törekvése, hogy újra „családjuk” kezébe kerüljenek ősi birtokaik.

- Tyboldius tulajdonában van Felkács, Kelemenes minimum 3/5-e, Alkács teljes területe, és Fekecsér teljes területe. Valamint az egyházak patronátusa ez utóbbi kijelentés nagyon fontos, de ezt szintén a vallással kapcsolatos fejezetben ismertetem.

Az oklevélben feltűnő egyéb eddig nem szereplő birtokok ismertetése Kandra Kabos szavaival és a települések elérhető hivatalos közlései alapján.

Geszth (Geszt):„A Kács és Sálytól keletre eső ezen helység leginkább az imént nevezett Geszthelyekről nevezetes. Kik közől ismeretesebbek Vetkelin de Geszt, János, Lőrinc és Miklós 1347,Péter. Péter 1410. előtt ivadék nélkül halt el. Geszten kívűl bírta Oszlárt s birtokrészes volt Váralján, Leányfalván, Bükkön, Nagymihályon, Darócon és Dorogmán.”(1)

A terület az őskor óta lakott, a bronzkori nagyszámú leletei, amelyek különböző alkalmakkor a földből előkerültek, azt mutatják, hogy a bronzkorban jelentős telep lehetett. A honfoglaláskor a honfoglaló magyarság hamar megtelepedett itt, a szállásterületet a Tibold és Geszti családok birtokolták. Az utóbbiaktól kapta nevét, melyet először 1292-ben említenek. A házasságkötések révén a birtokok felaprózódtak és új birtokosok jelentek meg.

Forrás: http://www.borsodgeszt.hu/

Nádasd (Borsodnádasd): „Ősbirtok a Bükk belsejében. Határosai: Járdánháza, Balaton és Arló. Innen eredt Nádasdy család, honnét anyai ágon a Vay-ak származnak, nem sarja az Örs nemzetségnek.”(2)

Ozlar (Oszlár):„Oszlár a Tiszapartján Örös, Tarján, Polgár,Palkonya, Nemesbikk és Szeged határszomszédságában.”(3)

Az Örösur-nemzetség birtoka volt s egyházát, amely Szent Gergely tiszteletére épült, valószínűleg ez a nemzetség emelte. Első okleveles említése 1292-ben fordul elő, majd a XIV. századból, amikor a pápai tizedlajstromok Oslar, Wzlar, Ozlar alakban írják a nevét. Neve török eredetű, azonos a Jász és Oszét népnév eredetiével. A nemzetség különböző családjai 1347-ben megosztoztak birtokaikon, de mellettük a XIV. században még a Semjéni- és Kállai-család is ismeretes. Mikor az Örösur-nemzetségbeli Sályi László utód nélkül meghal 1447-ben Hunyadi János kormányzótól igénylik és meg is kapják a nemzetség többi családja. Ebben a században a karthauziaknak is van birtokrészük Oszláron…

Forrás: http://www.oszlar.hu

Byk (Nemesbikk?):„Bikk a Hejő mellett. Most Parasztbikk néven puszta, hajdan egyháza utján Boldogasszonybikknek neveztetett.”(4)

Forrás: Kandra Kabos Adatok az Egri egyházmegye Történetéhez II. Füzet 1886.(1,2,3,4)

Elnevezése a bükk (bikk) fanév származéka, mely valószínűleg egy személynévi áttétellel vált helynévvé. Első említése 1221-ből való a Váradi Regestrumból, ahol az Örsur nemzetség birtokaként jegyzik. Jellemzője volt a falunak, hogy már a középkorban is túlnyomórészt nemesek lakták, ami még a XIX. században is így volt. Tulajdonképpen innen eredeztethető a község neve is (Nemesbikk).

A török uralom alatt egy felégetés után hódoltsági területté válik, és adót fizet az egri bégnek. A település közvetlen szomszédságában feküdt Hejőtó (Parasztbikk) falucska, ahol túlnyomórészt jobbágyok és zsellérek éltek, akik ugyan nem tartoztak a jómódúak közé, de a szegények közé sem. A Parasztbikk Nemesbikk része volt, mely a tatárjáráskor elpusztult, majd újjáépült, és végül a XVII. század végén pusztult el teljesen, és véglegesen.

Forrás: http://www.nemesbikk.hu/

Következő dokumentumunk csak egy évvel későbbi keltezésű a fentebb már hosszasan kielemzett okleveleknél, amelyben egy új helységnév is feltűnik Sály.

1348. jun. 23. Az egri káptalan előtt Saali Aba fia Péter és ennek fiai, Leáni István fia, Miklós megöletéseért ennek anyját és fivérét Meszallja és Dorogma nevü Borsod vármegyei birtokok-kal kielégítik.

Forrás: Nagy Imre Anjoukori okmánytár. Codex diplomaticus Hungaricus Andegavensis. V. (1347–1352) (Budapest, 1887.)

Saali (Sály): „Fekszik a Bükk hegység keleti leereszkedései által képzett gyönyörű völgyben, Kács és Daróc között, ezektől azonban keletre. A mennyire forrásaim után tájékozódhatom, állandó székhelye egy családnak, az innen „sályi” előnévvel élő Tiboldoknak, kik közől a következőket ismerjük: Sályi Alba (Aba), Péter, Miklós, Tamás 1347, László.1418. Daróci Miklós, László és utóbbinak neje Anasztázia Lászlóval, a Tamás fiával Pélyre nézve oly egyességre lépnek, hogy az, két egyenlő részben osztassék föl köztük, ha pedig az egyik fél örökös nélkül halna el, része a másik osztozó félre szálljon ( Az egri káptalan kiadványa)…”(1)

1381. év. Péter, a Jánfalvi István fia tiltakozik tiboldfi Tibold, Imre, és a Vetkelin unokái ellen, hogy a leányi nemes, néhai Csépánynak visszaváltott dorogmai, mészaljai és leányi birtokaiból az őt megillető 70 márkára becsült részt meg nem adták. (Fejér: Cod. dipl. IX. 6. 272. 1.) (2)

Forrás: Kandra Kabos Adatok az Egri egyházmegye Történetéhez II. Füzet 1886.(1,2)

A kronológiában következő irat szintén 1381.-ből való, amely a Borsy perkönyvben maradt ránk magyar változatával nem rendelkezem, ezért ismerjük meg ezzel kapcsolatban Kandra K. tudósítását.” 1381. A daróci és a többi Örsnemzetségbeliek szent Margit ünnepe elötti kedden (július 12-én) a Sajó- Kazán tartott nádori gyűlésen fölállván, a nádortól bizonyságlevelet kérnek arról, hogy miként elődeik: ugy ők is szakadatlan és békességes birtokában valának Kács- Monostora, Daróc, Váralja, Geszt, Dorogma, Bik és Oszlár helységeknek. A szokásos vizsgálat után a nádori bizonyság nekik megadatik. Ekkor vetett utolsó lobbot a nemzetség ősi dicsősége, midőn őket a vármegye urai „de genre” származásúnak, a honszerző fejedelmek ivadékának vallák be egyenlő akarattal. A jelenet, melyen az „Eörsúr” nevezet az utolsó tisztességben részesült, következőképpen van leirva a nádorispányi levélben:

1381. An. Ch. 1381. Nicolaus de Gara, regni Hungariae Palatinus, possessiones insertas generationi Vrsur, testimonio congregationis generalis, adiudicat.

Nos Nicolaus de Gara, regni Hungariae Palatinus, et Iudex Cumanorum memoriae commendamus: Quod in congregatione nostra generali Vniuersitatis Nobilium Comitatus Borsodiensis, feria secunda proxima ante festum Beatae Margarethae Virginis et Martyris prope villam Kaza celebrata, Nicolaus, filius Ioannis, Michaël, filius Tyboldi, Ioannes filius Petri, et Michaël, filius Emerici, de genere Vrswr personaliter de medio aliorum exsurgentes, 528proposuerunt eo modo: Quod praedecessores ipsorum a multis temporibus retroactis, et per consequens ipsi semper in pacifico Dominio possessionum Kacs monostra, Darocz, Varallya Gezth, Sayo, Leanfalu, Drogma, Byk et Oszlar erga manus ipsorum fuissent, et nunc essent, eedemque possessiones eis iure haereditario pertinerent; et hoc Vice-Comiti, Iudicibus Nobilium, et iuratis Assessoribus constaret euidenter; petentes nos, cum instantia, vt iidem Vice-Comes, Iudlium, Iuratique Assessores annotati Comitatus, qualem de praemissis scirent per nos requisiti faterentur veritatem. Cumque nost eosdem Vice Comitem, Iudlium, Iuratosque Assessores requisitos habuissemas, ydem ad fidem eorum Deo debitam, fidelitatemque Domino nostro regi, suaeque sacrae coronae regiae, pro dicenda veritate et iustitia obseruanda, tacto Dominicae Crucis ligno nobis praestitam, vnanimi et concordi testificatione taliter affirmarunt, quod praedecessores ipsorum Nicolai, Michaëlis, Ioannis et Michaëlis a multis temporibus retroactis, et per consequens ipsi semper in pacifico Dominio praemissarum possessionum Kaacs Monostra, Darocz Varallya, Gezth, Sayo, Leanfalu, Dorogma, Byk, et Ozlar erga manus ipsorum habitarum fuissent, et nunc essent, eaedemque possessiones eis iure hareditario pertinerent. In cuius assertionis testimonium praesentes eidem Nicolao, Michaëli, Ioanni et Michaëli duximus concedendas. Datum duodecimo die congregationis nostrae praedictae in loco memorato. Anno Domini M.CCC.LXXXI.“

Ex authentico transumto Capituli Agriensis de anno 1747. archiui familiae Borsianae.

Forrás: Magyar Országos Levéltár (A Borsy-perkönyv másolata után)

A „Borsy perkönyv” további érdekes adatokat is szolgáltat még számunkra először is mégiscsak birtokosokként tekintenek Kács- Monostorára valamint a legérdekesebb tény Felkács (Közép- Kács) hiányzik a felsorolt helységek közül. Ennek csak egy oka lehetett, amelyre a következő oklevél elemzése során bizonyítékot is szolgáltatok és ez nem más, mint a település teljes pusztulása. A saját ezzel kapcsolatos elméletemet is megerősíti ez a tény. Talán azért szerepeltetik Kács- Monostorát, mint birtokot, mert az elpusztult település önállóságát elvesztve területileg a hozzá legközelebb eső szomszédos birtokokhoz lettek csatolva.

Újra egy nagyon beszédes oklevélhez értünk, ha eddig nehéz dolgunk volt az oklevelek ismeretanyagának értelmezésével, akkor ez a dokumentum rácáfol, mert ez volt a legbonyolultabb. De megpróbálok mindenre magyarázatot adni. Természetesen ezek a magyarázatok az én logikai elgondolásaimat tartalmazzák és mivel tévedhetetlen én sem vagyok hibásak is lehetnek. Először ismertetem a dokumentum regeszta változatát majd részletesen megvizsgáljuk annak tartalmát.

1416.Máj. 29. (f. VI. p. ascens.) Az egri káptalan Garai Miklós nádorhoz. ítéletlevele értelmében megbízottja, Therebes-i László mester kanonok és Panyth-i Sebestyén mester, a királyi kúriából külön kiküldött nádori jegyző Szt. György nyolcadán kiszállva Gezth és Echer teljes birtokokat és Ozlar birtok egy részét, Mezalya birtok negyedrészét, Byk birtok harmadrészét, Lean birtok negyedrészét, a Waralya birtokon lévő birtokrész harmadrészét, amelyek vétel útján jutottak Tyboldus kezére, továbbá Feke-thesyr, Kelemenwlese, Gyurus, Peel és Doragma birtokokat, egybehíva a szomszédokat Daroch-i Tyboldus fiának: Mihálynak fiai: Miklós és László, Waralya-i Antal fiai: Miklós és Péter meg Mihály fia: Péter, Saal-i Tamás fia: László jelenlétében a felek akaratából megosztották a következő módon: Fekethesyr teljes birtokot, elválasztván azt Sal és Gyurus birtokoktól, meghagyták és statuálták Tyboldus fiainak: Miklósnak és Lászlónak. E Miklósnak és Lászlónak Gyurus birtokban lévő részét, a birtoknak a felét Sal birtokhoz csatolva, azt pro portioné predicti Ladislai de Sal propria in dicta possessione Kelemenwlese habita, puta tertia et sexta parte quarte partis eiusdem, dempta portioné condam Stephani filii Tyboldi in eadem habita, amely zálog címén volt Sal-i László kezén, csere révén az utóbbinak juttatták, amikor is a felek egymást kölcsönösen nyugtatták. - A Fekethesyr és Sal birtokok közti határ super portu fluvii Waralyawize kezdődik, irányát kettős földhányások jelzik, éspedig a Sal-ból Leean faluba vezető út körül, felhúzódva in berch, itt összesen négy helyen, és innen descendendo de ipso berch in vallem, que Gyuruswelg diceretur, in qua tempore pluviali aqua flueret és itt távolabb a vízfolyás mindkét oldalán levő kettős földhányásnál végződik. Gyurus birtok határa Fekethesyr birtok iménti utolsó kettős földhányásánál kezdődik, per ipsam vallem sive cursum aque nagy távolságra érinti a vízfolyás két oldalán levő földhányásokat, majd az in berch levőknél végződik, amelyek egyike Sal birtoktól, a másik a Puzthakach birtokhoz tartozó Gyurus birtoktól választja el. -Mezalya birtokot a felek beleegyezésével közös használatra hagyták. - Waralya birtokban a Tibold fiai és a Waralya-i nemesek részére fennmaradt részeken kívül unus locus sessionalis pro iobagione aptus a parte occidentis inter loca sessionalia ioba-gionalia eorundem Nicolai filii Anthonii et filiorum Tiboldi situatus cessisset et deve-nisset in portionem prefati Ladislai de Sal. - Néhai Chepan fia Jánosnak a Lean birtokban lévő részét Sal-i Lászlónak hagyták meg és statuálták. Ennek határa iuxta predictum fluvium Waralyawize super una meta terrea kezdődik, érinti a iuxta viam in villám nostram Abram ducentem lévő földhányást, majd asscendendo ad quoddam berch azt, amely super me[....] vineam desertam [van], que olim vinea Demetrii pre-fuisset, tovább egy tövisbokros helyen levőt versus fluvium Kapás progrediendo eljut ad metas terreas capitales eidem possessioni Lean et possessionibus monasteriii de Kach et Abram distingentes; irányát circa dictum fluvium Kapás, majd circa fossatum olym vinee condam Iohannis filii Chepani földhányások jelzik, infra currendo annecteret unam metam lapideam retro ortum Iohannis filii Teke habitam, de qua currendo intraret in dictum fluvium Waralyawyze, et in eodem per meatum ipsius infra currendo kiindulópontjához tér vissza. - Az ugyancsak Lászlónak jutott erdőrész határa a Watha-i nemesek határainál kezdődik, ahol in extremitate ipsius silve földhányás van, az erdőn át directe currendo veniret ad secudam metam terream in aha extremitate ipsius silve positam, innen reflecteretur ad plagam meridionalem in extremitate ipsius silve versus villám Abram currendo veniret ad tertiam metam terream penes unam antiquam metam terream Ladislai de dicta Abram existentem, amelyet jelenlévő László akaratából felújítottak, Watha falu felé fordulva érint három foldhányást, ahol Lean, Watha és Abram birtokok összeszögellnek; s miután ezeket a felek Abram-i László és Watha-i Jakab hozzájárulásával megújították, a határ kiindulási pontjához tér vissza. Gezth, Echer, Ozlar és Byk birtokokat a felek hozzájárulásával meghagyták azon határok mellett, amelyek mellett az előbbi felosztás alapján használták azokat. Dorogma és Pezel birtokok ügyét Szent Jakab apostol ünnepének 15. napjára (júl. 8.) hagyták.

Hat részre szakadt papíron, hátlapján pecsét töredékeivel. DL 43324. (Múz. törzsanyag, Wenzel Gusz-táv-gyűjt.) -(M.)

Forrás: Mályusz Elemér-Borsa Iván Zsigmondkori oklevéltár V. (1415–1416) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 27. Budapest, 1997)

Ennél az elemzésnél szinte az eddig ismert összes dokumentumot be kell, hogy vonjuk a magyarázatba, mert csak akkor fogunk tiszta képet kapni (remélem).

1. Fekecsér birtokot elválasztják az osztozkodó családtagok Sály és Gyűrűs birtoktól. De mit is tudunk Fekethesyr birtokról első említése 1297. Fekvése valahol Alkács, Leányfalu és Sály között. Területe viszonylag nagy lehetett valamint az értéke is, mert 1/3 Alkácsot ért (1347. Thybold és János közötti csere). Fekecsér birtok és Sály birtok határa a Váralja vize amely földhalmokkal van megjelölve Leányfalut és Sály birtokot összekötő út mentén és a Gyűrűs völgy kezdeténél végződik. Egy fontos, de nem teljesen idevágó magyarázat, ami korábbi elméletemet is megerősíti a Kácsok közül egyik sem viselte a Váralja utótagot mivel még 1416.-ban is Váraljának a mai Latorpuszta területét nevezik, amerről a víz folyik az a patak neve és ez a patak félreérthetetlenül Sály és Leányfalu mellett van. Gyűrűs völgy gyűrűs birtok ez az első oklevél, amelyben feltűnik hosszas kutatás után egy 1777.-es kéziratos Sály térképen bukkantam a nyomára pontosabban a Gyűrűs völgyre, de ahol a völgy ott a birtok is és az oklevél szövege is ezt bizonyítja a térkép úgyszintén a BAZ levéltár tulajdona ezért bárminemű közlése tilos. Viszont saját használatra bárki letöltheti a térkép azonosítója 15-6BMT29.2 elérhető a http://bazleveltar.hu webcímen.

A birtokok valószínűsíthető helyzete (saját szerkesztésű) Forrás: Google Earth

2. Birtokviszonyok 1416. Fekecsér birtok Tyboldius fiai Mihály és Miklós tulajdona viszont a Gyűrűs birtokban levő részüket Sály birtokhoz csatolják. Feltételezem, azért mert a dokumentum hivatkozik egy korábbi szerződésre ahol is a Daróchoz tartozó Kelemenes a Sályi ághoz kerül zálog címén. Így és ez újra feltételezés Kelemenes visszakerül a Tibold családhoz a Gyűrűs birtok fele részéért. Gyűrűs birtok Fekecsér birtok végénél kezdődik és ez nem más, mint a Gyűrűs völgy kezdete. A Gyűrűs birtok szintén földalapú határjelekkel van megjelölve, amik egy úgynevezett bércre felhúzódnak a Váralja patak mentén. Valójában ez a bérc pontosan mit és melyik bércet jelenti, nem tudom mindenesetre az 1929.-es Bükk hegység kirándulók térképén az általam feltételezett részt a térkép Kácsi bércként jelöli. Azt hogy a Gyűrűs nevű birtok mekkora kiterjedésű lehetett csak megsaccolni lehet. Feltételezem és nem alaptalanul, hogy a terület magába foglalta a valamikori Alkács, Sály, Kácsmonostora, Váralja, Kácstapolca és Mészalja között lévő földeket is. Azt hogy ez nem teljesen lehetetlen Kandra Kabos szavai is igazolják.

„ A tojásdad alakú, különben elég nagy kiterjedésű fensíknak alját keletről a falu alkotja, mely egészen a monostor mellé húzódik, holott a völgykatlan másik oldalán alkalmasabb fekvése is lett volna s könnyebben is érintkezhetett volna a közeli falvakkal. Kácsnak fekvése bizonyság arra, hogy a monostornak köszönheti létét. A völgyet, mely a hegység felül, tehát nyugatról környezi a monostoros halmot ma is „barát völgynek” ismeri a helybeli nép.”

Forrás: Kandra Kabos Adatok az Egri egyházmegye Történetéhez II. Füzet 1886.

Az idézetből vett információk és már az eddig feldolgozott dokumentumok alapján teljesen reális az elgondolásom Fekecsér birtok kiterjedésével kapcsolatban. Az apátság földjei a monostortól nyugati irányban voltak találhatóak ezért nem arra települt az egyszerű nép, aminek egyszerű magyarázata lehet a monostor közvetlen keleti oldala terméketlen köves sziklás rész. Ez a terület viszonylagos magassága biztonságot nyújtott a kiáradó patak pusztítása ellen a monostor szempontjából viszont jelentős gazdasági értéket e terület nem képviselt. Tehát a nyugati oldal azért nem mert az apátság szempontjából fontos erdő, szőlő és termőterületek voltak a völgy keleti oldala szintén ugyanebből az okokból csak ezek a területek az Vrsvr nemzetség birtokait képezték. Azt megállapítani, hogy Kácsmonostorát mióta lakják a bencéseken kívül egyszerű népek is megmondani lehetetlen. De az elképzelhető hogy első egyszerű lakói a Középkács települést elhagyók alkották. Az emberiségre jellemző az a tulajdonság hogy mindig a legnagyobb bajban ébrednek rá a „mindenható” fontosságára és bajban, vészben, járványban az isten közelségét keresik az általuk legkézzelfoghatóbb módon.

3. A Pusztakács birtokhoz tartozó Gyűrűs birtok határjelei a területet elválasztják Sály birtoktól! Ez egy igen fontos adat tehát a valamikori Középkács már elpusztult feltételezésem szerint már 1381.-ben sem volt lakott mivel a „Borsy perkönyv” sem szerepelteti az Vrsur nemzetség által az ősiség jogán birtokolt helységek között. Tehát a település feltételezett pusztulása az írott történelmi adatok alapján 1317 és 1381 közé tehető az a tény miszerint Középkács a pálos szerzetesrenddel Szent kereszt tiszteletére épített templomával, malmaival és lakóival egyetemben nyomtalanul eltűnik valami nagyon szomorú dolgot sejtet. Az okokról csak feltételezéseink lehetnek mivel írás a megszűnés pusztulás okairól nem maradt fenn. Saját véleményem a következő a középkorban nem voltak ritkák a településeket nyomtalanul elpusztító járványok talán a pestis és a földrajzi elhelyezkedésük is érdekes az, hogy Kácsmonostora és Daróc ilyen messze húzódott egymástól számomra azt feltételezi mintha a két település a lehető legtávolabb szeretett volna kerülni az érintett (fertőzött) területtől. A Pusztakács kifejezés és a gyűrűs birtok kapcsolata valamint az 1777.-es térkép adatai alapján minden kétséget kizártam a felől hogy Középkáccsal és a Kácsokkal kapcsolatos elméletem nem álja meg a helyét. Mert ezek az információk pontosan odahelyezik Középkácsot ahová én is feltételeztem.
4. Mezalya birtokot a felek beleegyezésével közös használatra hagyták! Elérkeztünk ahhoz az oklevélhez, amire ígéretet tettem miért is a Latori vízfőt határoztam meg ennek a településnek az eredeti neveként. Most már véleményem szerint kellő információval rendelkezünk az ésszerű magyarázathoz. Elsősorban az oklevelek Váralja és Sály, vagyis a szomszéd völgy településeivel együtt említik „Váralja seu Mészalja” vagy egyszerűen azonosítják váraljával. Másodsorban a név sokatmondó tehát Mészalját ott kell keresnünk a hol a környékünkön a Bükki mészkőhegység, kezdődik és persze megfelelő feltételekkel. De mik is azok? Kandra Kabos az általa ismert információk ellenére is bizonytalan Mészaljával kapcsolatban, mert egyéb területeket is megjelöl szóba jöhető helyszínekként, mint például Cserépfalu környékét is. Viszont az eddig feldolgozott írásos emlékek egyértelműen csak két helyet tesznek lehetővé Latori vízfő vagy Kácstapolca mindkét terület lehetne Mészalja mivel mindkét terület a mészkőhegység kezdete már csak a karsztvizű forráscsoportok is ezt bizonyítják. Igen a víz. Valamint az állandó vízmennyiséggel rendelkező patakok megléte. Azt hogy miért Lator? Egyszerűen az oklevelek tartalma és a települések egy térben történő említése biztosította be számomra. A perdöntő bizonyíték az 1347.-i II. oklevél utolsó bekezdése tartalmazza az információ a következő.”Chepanus fia János Mezalya birtokát az Aba fia Péter és fiai részéig, ahol az említett Thyboldyus, János fia Imre és Isván fiai telekhelyekkel és malomhelyekkel rendelkeztek, teljeséggel fölosztották”. Nagyon fontos ez az információ, mert malom vagy malmok működtetése csak állandó vízfolyások estén volt gazdaságos és ne legyen megtévesztő a hely utótag, mert telkeket és malmokat is érthetünk ez alatt. Valamint már kifejtettem a vizsgált terület legrégebbi települése Mészalja régészetileg is adatolt módon. További bizonyítékokkal is szeretnék élni ezzel a témával kapcsolatban ezért egy tanulmány részét szeretném önökkel megismertetni.

            A Kácsi bérc megnevezés az 1929.-es A Bükk kirándulók térképén

Malmok

Külön kell szólnunk azokról a speciális „üzemekről", amelyek periodikusan, de rendszeresen kiszolgálták falvaink népességét, illetve annak gazdálkodását, életét. Periodikus migráció célpontjai voltak a malmok, amelyek nem csupán a gabona őrlése szempontjából voltak fontosak, hanem rendszeres kommunikáció színterei is; találkozási alkalmat jelentettek falvaink népessége számára, nemegyszer lehetőséget szomszédos tájak népével való ismerkedésre A Bükk-vidék falvainak XVIII. századi urbáriumai szerint, a települések jelentős részén volt vízimalom, illetve ezek a malmok végezték az őrlést a szomszédos, malommal nem rendelkező falvak népe számára is. 1767-ben már több malma is volt Mezőkeresztesnek.

Tibolddarócon 1770-ben az urbárium szerint:”meg szűnés nélkül való folyó vizünk, azokon mind a Helységben mind a falun kívül alkalmatos malmok a mellyekkel fáradozás és utazás nélkül élhetünk helyben .. .

Sályban, 1770-ben:” jó és hasznos folyó vizünk, azon Malmaink, az Helységben és kívül nem messzire . . .

Kacson (1730): „Malmot hajtó vizeink vadnak a melyenis mind bent a Faluba, mind kívül az Határban alkalmatos Malmok vadnak." Más falvak urbáriuma arra utal, hogy malmaik csak időszakosan működtek, s az év egy részében távolabb kellett elhordaniuk az őrletni valót.

Bogács urbáriuma szerint (1771): „... az uraságnak egy malma vagyon akkor forgó, mikor eső, és hó víznek ideje vagyon.

A Noszvajiak arról vallanak (1770), hogy: „Malmunk vagyon, a melly egyedül az hátas gyalog embereket essős időbe győz el, külömben az Eger völgyére kelletik járnunk egy mért földnyire."

Mályinkán (1770): „...helységünkben essős időben levő malmunkban szárazban pedig szomszéd Dédes nevű helységben őrölhetünk .. ."

Szomolyán (1771): „Malom is vagyon Helységünk végén a mellyétt 6 forint árendára bírjuk ... melyben akkor őrölhetünk a midőn essős idő vagyon különber az Eger völgyére járunk őrölni."

Erre még századunkban is jelentős kapacitás volt, hiszen Egertől Maklárig még ekkor is legalább hat vízimalom működött, nem beszélve Eger négy, nagyobb malmáról. A települések egy részének nincs malma a XVIII. században; hiába érinti őket kisebb vízfolyás, azok teljesítménye nem elegendő a malom működtetéséhez. Ezeket hatványozottan érinti a közeli malmok működésének periodicitása.

Parasznya urbáriuma 1770-ben azt jelzi, hogy „Malmunk is essős üdőkben szomszédos határban, Szárazságban pedig mint egy két órányi járóföldön az Péteri határban vagyon."

Bükkzsérc urbáriuma (1771) arról tanúskodik, hogy mivel nincs malmot hajtó vizük, ezért „egy mérföldre a Daróczi és Kácsi malmokban" járnak őrölni.

A Borsodgesztiek azt vallják, (1770), hogy: „... malomba sem messzi kell járnunk, hanem mint egy fél órányira szomszéd Helységbe."(Bizonyára a Sályi malomról van szó.)

Kis-Győr urbáriuma (1775) arról tanúskodik, hogy a majdan nagy jelentőségű malmuk csak később épülhetett: „... őrölni egy posta mérföldnyire járunk . . .Ezek az adatok egyértelműen azt jelzik, hogy a malmok jelentős migráció elindítói voltak. Nem zárható ki, hogy azok az állandó vízfolyással rendelkező falvak, ahol több malom is működött, s közülük egy a településen kívül, a meder, illetve a térszín adta lehetőségek mellett eleve számoltak a szomszédos falvak népének igényével is. Az állandóan működő, s bizonyára nagyobb teljesítményű malmok lehettek az őrlés állandó központjai, amelyeket időszakosan mentesítettek az év egy részében működő, kisebb teljesítményű őrlőüzemek. A hozzájuk kapcsolódó migráció a Bükk-vidék népének sajátos kulturális érintkezési formája lehetett, melynek hatását nem hagyhatjuk figyelmen kívül az egyes kulturális elemek terjedésének vizsgálata során sem. A recens gyűjtések már némiképp átalakult struktúrát tükröznek a malmokkal kapcsolatos migráció vonatkozásában. A Bükk-vidék népének ez irányú kiszolgálását a XIX. században fokozatosan a nagyobb teljesítményű modern őrlőüzemek vették át, a vízimalmok jelentősége lényegében megszűnt. A miskolci, Kövesdi és egri nagy malmok munkája volt a legfontosabb, mellettük a Kisgyőri, cserép falusi, s különösen a Kácsi malmok kaptak szerepet. A bükki telepes falvak népe Hámorban is őrletett. Kács malma nagyobb távolságról is vonzott munkát, Kisgyőrben a helybeliek mellett Borsodgesztiek, Harsányiak, vattaiak, Sályiak, Tibolddaróciak, Mocsolyásiak és Lator-béliek is őrlettek. Tardonán is működött egy vízimalom, ahová még a Mátraballaiak is elhordták a gabonájukat…

Forrás: Viga Gyula Tevékenységi formák és javak cseréje a Bükk-vidék népi kultúrájában (Borsodi Kismonográfiák 23. Miskolc, 1986)

Az egyik Kácsi Malom ??          Forrás: Népi Építészeti Archívum

A Kácsi Bodnár Malom (fotó:1988.-ból)

„A gubások jegyzőkönyvei szerint 10 kalló dolgozott: Peceszentmártonban 3 kalló, ezenkívül

a vadászi, a papfalvi, a rézi, a csillagos, a fűrész, a Kácsi, végül Tibold és Daróc határában a gödörmalom.”

Forrás: Pongrácz Pál Kallómalmok

Újra egy nagyon érdekes adat, ami elgondolkodtat a fenti felsorolásból kiindulva valamint visszaemlékezve arra, hogy a „kismalomtelep” is igen későn lett (1906) a mai Kácshoz csatolva érdekes a „Tibold és Daróc határában a gödörmalom” kijelentést átgondolni. Nem ez az első eset, hogy a Kácsi lakótorony alatti részt Tibold vagy Tibold falvaként említik. Azt tudjuk, hogy a mai Kács belterületén lévő utolsó malom a gödörmalom volt, tehát van Kács és Daróc valamint a kettő közötti rész (Gödörmalom,Kecskekőmalom, Kismalomtelep, Várhegy telep, és a lakótorony és környéke) akár a valamikori Középkács területe is lehetett.

Folytatása következik.

 Tisztelt olvasóim!

             Már tegnap eldöntöttem azt, hogy a soron következő fejezet első részével megnyitom a blogomon a 2015-ös  új esztendőt. Viszont ma elkezdtem azon gondolkodni mennyire hasznos az, amit csinálok elérem e azt a célt amit szánok e írásnak. Hiszen bármennyire is hangsúlyozom azt, hogy ez az én verzióm a mi kis Kácsunk feltételezett történelméről, valamint ha van több történeti változat, közlöm az alternatívákat is, végül mégis csak egy kész valamit teszek le az olvasó elé. Pedig a legfontosabb az lenne, hogy megmozgassam az emberek fantáziáját ebben a fantáziaszegény modern világban. Szomorúan konstatálom, mennyire nem vagyunk rákényszerítve a kreativitásra. Az ételeink készételek, elősütött-főzöttek a történeteket, amiket nézünk más már kitalálta kiszínezte megálmodta, szóval egyszerűen csak be kell fogadnunk mindent úgy, ahogyan az már mások kitalálták. Tisztelet a kivételnek, de sajnos az emberek ma már nem nagyon szeretnek olvasni pedig az olvasás az egyik legkreatívabb tevékenység lehetne egy átlagember számára. Az író a sztorit a személyeket megálmodja és papírra veti viszont, hogy a történet miként jelenik, meg az olvasó fantáziájában hogyan néznek ki a szereplők a helyszínek a ruhák a járművek a fegyverek, a történet világa ez személyenként mind mind különböző lehet.

Esetemben is sokszor a fantáziámra kell hagyatkoznom, hiszen írott és egyéb történeti emlékek nélkül hogyan is lehetne ez másként. Természetesen nem akarok kitalálni semmit, amit leírok, ahhoz próbálok bizonyítékot mellékelni sok-sok logikával kutatással és kreatív józan paraszti gondolkodással.

Mikor otthon vagyok a szülői háznál és egyszerűen csak csodálom a település megunhatatlan szépségeit eszembe jutnak azok a személyek, akik e földet taposták előttem a nagyszüleim, dédszüleim őket még ismertem, ha máshonnét nem hát öreg fotókon keresztül. De én sokkal többet akarok tudni. Kik voltak ők honnét jöttek merre mentek mit csináltak, hogyan éltek? Ezek a válaszok valahol ott vannak a nagyvilágban szétszórva könyvek, tanulmányok, dolgozatok lapjain és ezeket keresem, kutatom, hogy megértsem azt, miért is vagyok itt. Egy dologban viszont egészen biztos vagyok ez az írás soha sem jött volna létre, ha nem szeretek olvasni.

Beszédes oklevelek, avagy határrekonstrukciók és magyarázatok oklevelek és úrbéri térképek alapján:

Ebben a fejezetben először kronologikus sorrendben ismertetni szeretném a fellelhető oklevelek és dokumentumok tartalmát majd az ismert adatok alapján rekonstruálni a Borsod megyei Kácsok, és au Vr-sur nemzetséghez tartozó települések és birtokok valószínűsíthető számát és helyzetét. Biztonsággal megállapítani és pontosan megmondani mi hol volt található a XII- XVI. század között igen csak bonyolult és nehézkes. Nincs ez másként a Borsod megyei Kácsok és az Vrvsur nem béli nemesek birtokaik esetében sem. Viszont nagyon fontosnak tartom, mert talán a maximálisan fellelhető dokumentációk és írott emlékek alapján tisztább képet kaphatunk az érintett települések valamikori helyzetéről és az Vrv- sur nem béli nemesek területeinek kiterjedéséről. Kezdjük a válaszok keresését az első hivatalos oklevéllel, amely Kácsot említi.

1248.február 24. Görgő az oklevél tulajdonképpen egy határbejárás alkalmával született a lényege a következő. IV. Béla király elcseréli Lampert egri püspökkel Sáros, Eperjes és még tizenöt falu tizedéért Cserép és Csege falut, a Kyskampnath nevű tárnoki földet, továbbá adományozza Poroszlón a vám harmadát meg egy kúriát, Désaknán egy sóaknát és az egyház területén egy vár építési jogát azzal a feltétellel, hogy nem lehet a birtokokat elidegeníteni. Mint láthatják az oklevél nem kifejezetten Kácsról szól viszont mivel Cserép falu területileg határos Káccsal ezért a határbejárás során megemlítik Kács monostorának földjeit és az Vr-sur nem béli nemesek földjeit is.” Az első határvonal északkeleten kezdődik a Bodzáshegy nevű helyen és elválasztja a mi borsodi várunk Nagygyőr nevű földjétől; innen mintegy a nap járása szerint egy hegyig halad, amit Miklóslukának neveznek, s ott kezdik határolni az Örsúr nemzetségbeli nemesek és a Kácsi monostor földjei” A fenti információk azért fontosak mert meghatározzák a mai Kács helyzetét a dél bükk ölelő karjaiban. Az említett Bodzás hegy és Miklúslúga a mai napig ismert helynevek a környéken élők között valamint az említett Nagygyőr a mai Diósgyőr területét takarja. Továbbá a Kácsi monostor és az említett helynevek mindenden kétséget kizárólag földrajzilag behatárolják Felső- Kács vagy monostoros Kács helyét. Ebben azért lehetünk biztosak, mert a szóban forgó három Kács közül csak egy monostorról tudunk, ami a mai Kácson volt és ez az információ a továbbiakban fontos jelentőséggel fog bírni.

„Borsod Megye Egri járás egyedül csak ezen néven Kacs ismeretes országszerte; ámbár történik az, hogy ezen két helyi név Gács és Kacs gyakran össze zavartatik, azomban itt csak a betű csere hoz kétséget, nem pedig az, hogy régenten más néven volt ismeretes. E község már 900 százban létezett, mit a Szent egyházon lévő fölirat, hogy ezt Eörs az ő Istenének épitette, úgy azon kő, melyen a bálvány imádók áldozatjaikat felhúzták eléggé igazolja a fentebb kitett év, vagy talán még korábbani fenállását e helységnek, valamint azt is, hogy abba Zárda és Vár is létezett jelenleg is látható romjai igazolják, melyet a köznép Tibold várának nevez, még pedig azért, hogy azt legutoljára Tibold vezér lakta…”

Forrás: Pesty Frigyes Borsod vármegye leírása 1864-ben (Documentatio Borsodiensis 5. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1988)

„A falu éjszaknyugati részén fekszenek a völgy legfőbb történeti nevezetességei: a zárda és apátsági román templom utolsó nyomai, az egyetlen emlékek ezen nemzetség nyolcszázados multjából…”

 Forrás: Kandra Kabos Adatok az Egri egyházmegye Történetéhez II. Füzet 1886.

„A településre és a bencés apátságra vonatkozólag több adatot ismerünk a múlt században készült munkákból, de a plébániatemplomról nem sokat tudunk. Azt írják róla, hogy a régi, apátsági templom helyén áll.1962-ben tatarozták a templomot. A munka megkezdését időben jelezték az Országos Műemléki Felügyelőségnek, így módunkban volt azt figyelemmel kísérni. A vakolat leverésekor több olyan megfigyelést tettünk, amely a templom építéstörténete és a falu története szempontjából egyaránt fontos adatnak tekinthető. A templom a falu közepén emelkedő dombon, sziklaháton áll annak is keleti, elkeskenyedő végén. Máig sem eldöntött kérdés az, hogy a jelenleg álló templom románkori-e és kapcsolatba hozható-e az egykori bencés apátság templomával? A kácsi templommal legutóbb foglalkozó Szabó Ferenc azt írja, hogy „ ... véleményem szerint... ez újabbkori építmény, amelynek a régi román egyházhoz csak annyi köze lehet, hogy annak köveit ehhez felhasználták. A régi templom a monostorral együtt jóval régebben elpusztult. Szakszerű ásatással azonban a monostor és templomának helyét és talán alaprajzát is meg lehetne még állapítani…”

 Forrás: Kozák Károly Adatok Kács történetéhez Herman Ottó Múzeum Évkönyve 7. (1968)

Mint látjuk három különböző forrás, amelyek egyértelműen bencés apátságot határoznak meg a mai templom helyén és a „templomdomb” területén. A következő adat 1251.ben keletkezett ahol a Kácsi apát jogi ügyintézés céljából a káptalan előtt megjelent. Az eredeti dokumentum másolatával nem rendelkezem, ezért hivatkozom az alábbi dolgozatra.

1251. 05. 24. 1256.08.09. 1263. 08. 01

Mandátum Relatio Privilégium Terület

„Felmerül a kérdés, hogy kik voltak, akik a káptalan előtt megjelentek ügyük intézésére. Könnyű a dolgunk az egyházi személyek esetében, mert nekik mindig megadják a rangjukat. így értesülünk arról, hogy a káptalan előtt megjelent Simon pap Kassáról, Phyle zágrábi prépost a Hont-Pázmány nemből, Moza szerencsi apát, a Kach-i bencés monostor apátja, György és Mihály mester mislyei prépost is…”

Forrás: E. Kovács Péter Az egri káptalan hiteleshelyi és oklevélkiadói tevékenysége az Árpád-korban

A következő Kácsi apátsággal kapcsolatos hivatalos dokumentum 1268.ban és 1292.ben keletkezett. Az 1291.(92) dokumentumnak sem eredeti latin nyelvű sem regeszta (magyar nyelvű fordítás) formájával nem rendelkezem ezért az 1291.(92). évi dokumentum ismertetése miatt újra egy dolgozatra hivatkozom.

„Ezen adat elemzése, vizsgálata után bizonyosra vehetjük, hogy az apátság alapítása a tatárjárás előtti időben történt. 1268-ban, majd 1292-ben az alapító nemzetség tagjai beleegyeznek abba, hogy a szent Péter tiszteletére szentelt apátság amúgy sem túlságosan nagy birtokából a kácsi apát egyes birtokrészeket „a monostornak égető szüksége miatt" eladjon. Kandra Kabos: i. m. 179. és 366—368. (Ebben az oklevélben említik a monostor titulusát: „ ... Gregorio religioso virö abbate Monastery sancti Petri apostoli de Kach de ordine sancti Benedicti..."

Forrás: Kozák Károly Adatok Kács történetéhez Herman Ottó Múzeum Évkönyve 7. (1968)

Sajnálatos az, hogy az 1292. évi latin nyelvű dokumentumot vagy annak regeszta formáját még eddig nem volt szerencsém megszerezni, mert Kandra Kabos Mező-Kács (Dormánd) eladását 1291. évre keltezi, viszont Kozák Károly az 1292.évre hivatkozik. Dormánd esetünkben azért is érdekes, mert nem csak a Kács nevű települések közé tartozik, hanem az Vrvsur nemzetség és a Kácsi apátság tulajdonát képezte. Mező- Kács (de Kach Campestri) az általam eddig egyetlen ismert hivatalos oklevelének regeszta változatát 1302.ből már a „Kács nevéről és annak jelentéstartalmi lehetőségeiről” fejezetben közöltem.

1268. István ifjabb király Maly és Thokay nevű birtokokat, úgy az Vrsur nemzetségtől mint a kácsi monsostor kegyurától megvett Filtó nevű halastavat Szederkény és Kisfalud nevű faluk között Borsod vár-megyében, Szőke Miklóstól s atyjától Tamástól elveszi és Ponith dobo-kai ispánnak, ki magát a feketehalmi és ilsraszegi csatákban kitüntette, adományozza.

Forrás: Nagy Imre Hazai okmánytár. Codex diplomaticus patrius VIII. (Budapest, 1891)

Viszont 1292. évből származik egy másik oklevél, amely a Kácsi apáturat említi egy birtokadományozás során ahol örsi Imre lovag ki örökös nélkül hal meg az Egri egyházmegyére hagyja birtokait.

1292. április 9. A váci káptalan bizonyságlevele arról, hogy Tiszaörs falubirtokot végrendeleti úton az egri egyházmegye kapta meg.

„Végül is a mondott Péter mester - annak a vidéknek megjárasa után - hozzánk visszatérve előadta nekünk, hogy amint egyházi emberektől, plébánosoktól, prépostoktól, sok szavahihető embertől, nevezetesen Jánostól, a poroszlói apáttól [Johanne abbate de Puruzlo], a kácsi apáttól [abbate de Cach], Péter poroszlói plébánostól [petro plebano de Puruzlow], Miklóstól az örvényi [de Eurem]paptól akinek gyónást tett…”

Forrás: ADATTÁR • Benedek Gyula Oklevelek Jász-Nagykun-Szolnok megye volt hevesi részeinek 13. századi történetéből (1251-1299)

Ezen oklevél ismertetése után jött el az ideje annak, hogy felhívjam a figyelmet arra a tényre, amit már a „Kács nevéről és annak jelentéstartalmi lehetőségeiről” fejezetben kitárgyaltam a történelmi Magyarország területén számos azonos vagy hasonló kiejtésű település létezett legyen az Kács, Kócs vagy Kacs, és Kocs, amelyek kiejtésükben jelenleg ugyan különböznek, de ősi értelmük ugyanazon szó értelmére vezethető vissza. De ezeknek latin nyelvű írása már teljesen más ügy mivel a latin nem ismerte a hosszú magánhangzókat sem ezért a Kaach vagy Kach ugyanúgy lehet Kócs vagy Kács. Ezért azokra az oklevelekre és dokumentumokra, amikre valószínűség szerint ki lehet mondani, hogy a Borsodi Kácsokra vagy az Vr-sur nemzetségre vonatkoznak olyan apró, de nem jelentéktelen szavakra és kifejezésekre kell figyelni, amik adott esetben eldönthetik hovatartozásukat. Tehát nem mindegy hogy az ismert dokumentumokban Kácsi (Kaach-i) apátúr, Kácsi (Kaach-i) plébános vagy egyház szerepel vagy nagyon fontos az is hogy a dokumentumok tartalmazzanak olyan személy és helyneveket (Vrvs,Tybold,de genre Vrv-sur, Feketesyr..) amik a kutatott területhez köthetőek. Ennek ellenére sokszor sok helyen elbizonytalanodhatunk, mert a latin szövegekben már eleve elírásra kerülhettek hely és személynevek történhetett félrefordítás az oklevél regeszta változatában, ami esetemben nagyon fontos, mert a latin tudásom nagyon sok kívánnivalót hagy maga után. Értelmezéseim pedig ezekből a Magyar nyelvre lefordított dokumentumokból származnak, és ha a fentebb felsorolt problémák bármelyike fennáll, akkor az én okfejtéseim is hibásak. Nézzünk erre egy példát az oklevelek sorából.

1414.Dec. 29. (16. die 15. diei Andree) Az egri káptalan Garai Miklós nádorhoz. ítéletlevele értelmében Zelche-i István mester nádori ember Domokos, a Kaach-i egyház apátja, valamint az Ohath-i Simon alperes részére kiküldött káptalani megbízottak kiszállva Ohath birtokra, itt a Kwtelto és Tartó halastavakat, földet és rétet az apát kijelölése szerint felülvizsgálták oly módon, hogy az apát in prato transeundo quoddam longum stagnum demonstrando, quod Kwtelto nominasset, és azt mondta, hogy az az övé és egyházáé; mire Simon azt válaszolta, hogy azt a halastavat nem Kwtelto-nak, hanem Zylag-nak hívják, és ha az apát is akarja, ő kész a halastavak, föld és rét megmutatására, amit az apát készségesen elfogadott. így transeundo prope Ticiam ex opposito silve Hereph vocate unam piscinam Kwtelto vocatam et aliam maiorem a parte meridiei dicte piscine Kwtelto Tartó nominatam, que ab aquilone per longitudinem adiaceret versus meridiem ac terram et pratum inter dietas duas piscinas existentes demonstrasset. Mivel az apát nem mondott ellent, azokba őt és egyházát beiktatták. Az apát fogott bírák közbenjárására Simonnak elengedte az összes bírságot.

Hártyán, függőpecsétje hiányzik. MTA Kt., Kézirattár, Vigyázó-Podmaniczky cs. lt. A-44. (DF 244351.) -(M.)

Forrás: Mályusz Elemér-Borsa Iván Zsigmondkori oklevéltár IV. (1413–1414) Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 25. Budapest, 1994)

Ennek az oklevélnek számos kérdőjeles pontja van, ami miatt számomra eldönthetetlen igazából a kérdéses terület hovatartozása. Az első dolog az említett Kácsi egyház apátja. De melyiké? A Borsod megyei monostor apátja vagy a Közép- Kács egyházának apátja esetleg (Alkács) vagy a földrajzilag érintett terület azaz Pusztakócs egyházának apátja? Indokaim, mint már ismerjük a Kácsi apátság 1248.ban már létezett és fentebb már közöltem azt a bizonyos oklevelet, amely 1268.ban két halastó eladására hivatkozik, amik az „Vrvsur nemzetségtől, mint a kácsi monsostor kegyurától”lettek megvásárolva. Ez az oklevél a mai Máji és Tokaj településekre és valószínűleg a Szederkény és Bodrogkisfalud között létezett vagy létező halastavakat említi és ezek a települések vitathatatlanul közel vannak bizonyos Vr-svr nemzetséghez tartozó birtokokhoz vagy olyan településekhez ahol a Kácsi apátság vagy az Vr-svr nemzetség neve felvetődik.

Az Vrv-svr nemzetség ősbirtokai és az érintett terület térképe Forrás: Google Earth

Az oklevelekben szereplő ősbirtokok, amikkel majd a később találkozhatunk az ismertetésük során Mező-Kács (Dormánd), Pély, Nagymihály (Mezőnagymihály), Dorogma (Tiszadorogma), Eszlár (Oszlár), Bikk (Nemesbikk), és ugye valahol Szederkény és Bodrogkisfalud között két halastó. Ha a Pély, Dorogma és Szederkény egymáshoz viszonyított jelentős távolságát nézzük és viszonyítjuk az oklevélben szereplő Ohathoz akár Vr-sur nemzetéghez tartozónak is nyilváníthatnánk. Viszont az tény hogy Pusztakócs 1330.ban önálló templommal, lelkésszel és hitközösséggel rendelkezik. Nézzünk egy pár adatot Pusztakócs történelméből.

Részletek Hajnal Imre: Pusztakócs- Kócsújfalu írásából

Morzsák Kócs múltjából

„Tariczky Endre plébános, régész TISZAFÜRED VIDÉKE /Eger, 1892./ c. könyvében írja meg K ócs történelmének vélhetően legrégibb eseményeit. Tariczky könyvéből megtudhatjuk, hogy már a honfoglalás előtti években is az akkor élők előtt ismert volt Kócs szigete, mely terület az Alföld legkiemelkedőbb, legmagasabban fekvő része.

Egyik oldalon a Tisza, másikon a Hortobágy folyó határolja, s körös-körül víz, láp, mocsarak vették körül. Tariczky az ős tiszai szigetet Kócsszigetnek vagy Tiszafüredkócsi-szigetnek nevezte. A Kócsi sziget az Alföld legkiemelkedőbb, legmagasabb részén fekszik. Ez a terület ősidők óta lakott volt, Tariczky írása nyomán tudjuk, hogy itt már a réz és a bronzkorban is megfordultak a rómaiak, a népvándorlás kori népek, a hunok, az avarok is megtelepedtek itt. Az itt járt vándor népek közül Attila hunjai 373 körül jöhettek a mai Magyarországra, s a Kócsi sziget környékén üthették fel tanyáikat, főhadiszállásukat, és e sziget őrállásai szerint készültek a római birodalom elleni harcra. A   Kócsi szigeten lehetett a   hunok első főhadiszállása, innen indulhattak a rómaiak ellen és ide is térhettek vissza a győztes csaták után. Tariczky Endre Kócsot a hunok győzedelmes előre haladásuk kulcsaként jelöli meg, sőt, szerinte a régi Kócs falujának elnevezése is Árpád hunjainak köszönhető. Árpád két vezére Tas és Szabolcs vezényelte a rómaiak elleni sikeres hadjáratot, s visszatérve a Tiszafüred-kócsi szigeteken táboroztak. Pusztakócs/Kócspuszta/ Károly Róbert uralkodása idején. A népvándorlás idejében a hunok mellett az avarok is   megtelepedtek a Hortobágy kócsi részén. A Zelemér földnek nevezett Etellakán a hunok távozása után az avarok is laktak e tájon, mint ahogyan Tiszaörs Kócs felé eső részén folyt ásatások eredményei is bizonyították ezt. A Kócsi pusztát halomsírok veszik körül. Kócson és környékén még ma is léteznek ezek a halmok: Nagyhalom, Filagóriás-halom, Meggyes-halom. Bizonyára   a halmok között őrizték állataikat a hunok is és az avarok is. Ezek a halmok szabad szemmel is jól látható távolságra estek egymástól. Tariczky tudósít bennünket arról, hogy a Sarkadér és a Sárosér között lehetett egy ős nomádtelep a kócsi oldalon, mely az ott megtelepedett népeknek menhelyül is szolgált. Hogy miért is választotta a népek sokasága Kócsszigetet ideiglenes lakhelyéül, szintén Tariczytól idézünk: „…az ősidőből nyert alakjában a legelő jószággal,barmokkal,tenyész- és csatalovak állományával önmagát fenntartó idevándorolt hun népfaj előtt kedves volt valóban s maradt utódaik előtt is, - s valljuk meg, kedves még jelen állapotában is, midőn szikes talaja felett művészi magaslatra emelkedett gazdászat ma már úrnő. Hol ménlovak tombolásait, a tejútként fehérlő gulyák bömbölését már zakatoló gépek pótolják, s az illetők magtáraiba világhírű aczélos búzát szolgáltatnak.” A tatárjárás idején a Kóccsal határos Egyek elpusztult, mint ahogyan a Tisza melletti Örvény területének többsége is. Ejtsünk még szót a Tiszafüred-Kóccsal határos Zám területérői is, az u.n. Faluvéghalmáról is, mely 1241-ben a tatárok áldozatául esett. Kócs Károly Róbert uralkodása idején megült telepközségként létezett. A telepesközségek vizek partján, gazdag növényzettel, állatvilággal rendelkező területeken,jólvédett magaslatokon jöttek létre. Mindez Kócson rendelkezésre állt. Az egri egyházmegye egyik lajstromában 1333-ban találjuk Kócs nevét Gwch- és zárjel között Kocsh – nak írva. Az adatok arról tájékoztatnak, hogy Kócs lelkésszel bíró hitközség, temploma van, s mint ilyen a római apostoli szentszéknek péterfillér fejében évenkint három ezüstdenárt fizetett. Tehát itt a pápának szolgáló adó kivetéséről és megfizetéséről van szó. Kócs neve -   egy egykori nagy hortobágyi puszta, Z á m   már az Árpád-korban – feltűnik egy régi írásban: „…Zám eredetileg keleten a Hortobágy folyóig terjedt. ..1453-ban Zámot is pusztabirtoknak nevezték. Zám az Árkus és a Sárosér és K ó c s   keleti határa között feküdt. /Hajdú-Bihar Megyei Levéltár XXIV. Kócs mint falu a 16. században már nem létezett. A korabeli iratokban Tiszafüredhez kapcsolva találjuk…”

Forrás: http://morzsak.hupont.hu/

Azt hiszem, az ismertetett adatok alapján nem állítok valótlanságot azzal, ha azt mondom, egyértelműen nem lehet eldönteni kihez és hová tartozott az említett Kwteltő ésTartó tavak. Mint láthatjuk tényleg nem mindegy hogy Kaach-i apát vagy Kaach-i pap vagy plébános hogy ebben az esetben ki tévedett az oklevél írója vagy ennek fordítója tőlem felkészültebb elmére vár. Mivel a dokumentum Kaach-i egyház apátját említi így ebben az esetben a mai Kács településen lévő apátsághoz kellett, hogy tartozzon vagy olyan másik Kács vagy Kócs nevű településhez melynek kolostora volt.

apát (latin-arámi = "atya") Eredetileg remetéket neveztek így. Egyes katolikus kolostoroknak, az apátságoknak az elöljárója (főleg a bencéseknél (Lásd ott)). Jogköre és hatalma püspökéhez áll közel. "Különb volt, mint nyolcvan apátúr, szentebb úr nem vala itten. " (Ady: Dózsa György lakomáján). Később címzetes papi rang is volt: Martinovics apát pl. sose volt kolostori elöljáró.

Forrás: Tudományos és Köznyelvi Szavak Magyar Értelmező Szótára

Pusztakócs térképrészlet Forrás: Google Earth

Érdemes megfigyelni Pusztakócs környékén a „kacskaringós” Tisza medrét valamint azt az adatot miszerint az Alföld legkiemelkedőbb, legmagasabban fekvő része. Kócs vagy Kács egyre megy, mindkettő görbeségre-hajlatra utal. De mielőtt folytatnám az oklevelek ismertetését egy pár szót újra a Magyar nyelv fantasztikus és logikus voltáról. Az idézett oklevélben két tónak a neve szerepel Kwteltő és Tartó első olvasatra elgondolkodtam azon mi köze lehet a Kő-tetőnek egy tóhoz, a tavakra nem igazán jellemző, hogy hegyek (kövek) tetején legyen kiváltképp nem az alföldön. Pedig a válasz meghökkentően egyszerű újra egy környékünkön is használt és általam is ismert szó adta meg az első lökést, ezt a kifejezést édesanyám, nagymamám is használja használta és valószínűleg más vidékeken is ismert az a kifejezés hogy kőttes tészta vagy sütemény tehát valamilyen kelesztett tésztaféleség. A csirke és egyéb szárnyasok tojásból kelnek, míg a halak ikrából teszik ugyanezt a halkeltető kifejezés a haltartással kapcsolatban mindmáig használatos szakszó egyébként én személy szerin nem is ismerek más kifejezést a kishalak megszületésének definíciójára. Tehát az első tó neve Keltető tájnyelven Költető vagy Kőttető az a tó ahol a kishalak megszületnek és felcseperednek a második tó neve annyira magyaros és logikus, hogy most jelen pillanatban is ezen mosolygom, a tó ahol a nagy halakat tartják, vagyis nevében a funkciója TARTÓ.

Az időrendi sorrendben következő oklevél számomra az úgynevezett beszédesebb oklevelek közé tartoznak, ahol már megjelennek, az érintet településekhez köthető helynevek is.

1297. Az egri káptalan átírja András egri püspök 1297. évi bizonyságlevelét, mely szerint Ivánka fia László és Vechkelyn fia János az Ursur nemzetségből, nővérük fiát Pétert az egri szent Demeter egyház lelkészét, az anyja után járó leánynegyedi örökségére nézve Kach nevű birtokban Feketesyr nevezetű telekkel kielégítik.

Forrás: Nagy Imre Hazai okmánytár. Codex diplomaticus patrius VIII. (Budapest, 1891.)

Fekethesyr: „Fekethesyr nevezetű telek” bevallom őszintén elég sokáig tartott, míg ráleltem a valószínűsíthető megoldásra. Véleményem szerint ez nem lehet más, mint a Fekecsér nevezetű föld, ami Daróc (Alkács), Leányfalu, Felsőábrány, és Vatta között terült el. Tudomásom szerint máig ismert név Tibolddarócon egészen biztos, de azt hogy kiterjedése mekkora ma arról nincs információm. A Fekecsér név hivatalos dokumentumban pontosabban egy úrbéri térképen is megtalálható, mint Sályhoz tartozó terület a térkép 1859.es keltezésű és a levéltári száma BM. U.578. Sajnos a bizonyítékot bemutatni nem áll módomban, mivel a levéltár bárminemű felhasználását tiltja. Kandra Kabosnál az alábbiakat olvashatjuk a névvel kapcsolatban „Feketheser : Ritkán rordúl elő, elsőben talán 1347-ben (Fejér: Cod. dipl. IX.6 31. 1.) Egy kiadatlan XVI. századi okmányban mint Vathának promontoriuma (A latin szó jelentése szőlőkkel beültetett domboldal) emlittetik.” Mint láthatjuk Kandra K. egyházi emberként és az Egri egyház levéltárosaként sem ismerhetett minden idekapcsolódó dokumentumot mivel első említése 1297. évben kiadott oklevélben már előfordul. minden esély megvan arra, hogy én sem ismerek minden idevágó írott emléket, és ha ilyenek léteznek vagy én, ha tudomást szerzek róluk vagy majd a jövő kutatói kiegészíthetik kutatásomat.

„Sály határában lévő hegyek dűlök vizek malmok nevei… Fekecsés i. Puszta szölö erdöktöl kerített bortermö hegy k.”

Forrás: Pesty Frigyes: Borsod vármegye leírása 1864-ben (Documentatio Borsodiensis 5. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1988)

A következő oklevél húsz évvel később keletkezett és az egyik legtalányosabb oklevele a Borsodi Kácsoknak. Az eddig ismertetett oklevelekben és idézetekben is kihangsúlyoztam azt a tényt miszerint a Kácsi apátság Benedek rendi volt, mint azt a kutatás és az írott okmányok is bizonyítják. Viszont ebben az oklevélben a Pálos (kezdetben a rend neve Szt.Ágoston) rendi Lőrinc testvér Kácsi vikáriusát említi. Miért is fontos és érdekes ez? Azért mert akkor ez azt jelentené, hogy valahol 1292 (még bencés) és 1317 (már pálos rendi) között valami oknál fogva az alapító Benedek rendi szerzetesrend kivonul Kácsról és átveszik helyüket az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend a pálosok. Vagy ami sokkal valószínűbb Közép-Kácson (Kácsváralján?) megtelepednek a pálos rendi szerzetesek és a Pilis után a Bükkben is megkezdik fontos és építő jellegű feladataikat.

1317. Lőrinc testvér, a Szt. Ágoston rendi Szt. Kereszt-remeteség provincialis-a, mivel Lukach testvér, a Geur-i Krisztus Teste-ház perjele — akit perjeli tisztében élete végéig megerősít — sok javat szerzett birtokokban, malmokban, ezeket Mátyás testvérrel, Kaach-i vicarius-ával és Lőrinc testvérrel, a Dedes-i Szt. Lélek területéről való perjellel együtt, továbbá azt, amit testvére, Mathey fiaival együtt Chenyg faluban nyert el telekben István nádor, felesége és fiaik: István, János, Jakab, László, Gergely és Fülöp révén, s ahová Lukach perjel személyesen iktatta be, megerősíti; a rend provinciális-ai, vicarius-ai és perjelei Mathey-t ne zaklassák census-szal és adóval, azok számára pedig, akik ezt a privilégiumot és adományt a rendnek Miklós követ által adott apostoli irata ellenében megsértenék, egyházi fenyítékeket helyez kilátásba. D. a. d. 1317. A.

Á.: Márton egn püspök, 1318. júl. 8. > egn kápt., 1318. HML. Egri kápt. hh. lt. AF. 50.

(Df. 210 865.) K.: —

R.: F. VIII. 2. 142—143. (Á-ról korábbi K-ok alapján); Sugár 157. (Á-ról).

Forrás: Kristó Gyula Kács Anjou–kori Oklevéltár. IV 1315-1317. (Budapest–Szeged, 1996.)

Miért is vagyok abban biztos, hogy az általam kutatott Kácsokról van szó? Azért mert az oklevél a Diósgyőri perjelet Kácsi vikáriust (a perjel helyettese) valamint Dédesi, Bükk szentléleki perjelet említ. Ez az oklevél Kandra Kabost is gondolkodásra késztette és erről véleményét az alábbiak szerint fejtette ki.

„Évtizedeken át ismét mi nyoma sincsen az apátságnak. mely körülmények között és mi oknál fogva, nem tudható az anzsu (Anju) kor elején a monostor a magyar eredetű paulinusoknak adatott és 1317. év körűl prioratus. A pálos eremitorium (remeteség) keletkezését a benczék háborgatása nélkül alig képzelhetjük s aki az ellenkező nézetet vitatja, arra nehéz, t. i. nem kevesebb teendő vár, mint a két szerzet egyidejű létezésére adatot hozni fel”

Forrás: Kandra Kabos Adatok az Egri egyházmegye Történetéhez II. Füzet 1886.

Személy szerin én mindent elkövettem, hogy azt a bizonyos adatot vagy adatokat előássam, amivel bizonyítani tudom a két rend egyidejű létezését. Véleményem szerint ez sikerült is, de ezt bővebben majd a „vallás, vallási épületek építmények szakrális helyek” fejezetben bővebben kifejtem.

A soron következő dokumentum újra Kácsi apátot, Kácsot, és Darócot említ, mint adózót és adózó településeket. Tehát ha azt vesszük alapul, hogy a mai Kács település az apátság része volt akkor ezért adózott az apát és ezért említik külön Kácsot valószínűleg (Középkácsot) és Daróc (Alkács) települést is. Itt újra egy bizonyíték a három település egyidejű létezésére. Ha megvizsgáljuk, az adózók listáját rögtön szembe tűnik még valami más fontos dolog is nem csak a három Kács szerepel az adózók között, hanem Váralja és a Cserép név is. Mint azt már ismertettem Cserépvár építését a régészeti adatok a XIII. század második felére helyezik, és így ez azt jelenti, hogy az adózók között szereplő Váralja település se nem „Kácsváralja” és nem Cserépváralját takarja, hanem minden valószínűség szerint azt a települést ahol régészetileg is a legrégebbi és valójában várnak nevezhető építmény állt és ez nem más, mint a mai Latorpuszta környéke.

1332-1337. DE ARCHIDIACHONATU DE BORSOD.

Item abbas de Kach, Item de Kach,Item de Doronc, Item de Waralia, Item de Lyan, Item de Cherep,

Forrás: Rationes collectorum pontificorum in Hungaria. Pápai tizedszedők számadásai. 1281–1375. (Budapest, 1887. Mon. Vat. Hun. I-1.)

1348. jun. 23. Az egri káptalan előtt Saali Aba fia Péter és ennek fiai, Leáni István fia, Miklós megöletéseért ennek anyját és fivérét Meszallja és Dorogma nevű Borsod vármegyei birtokokkal kielégítik.

Forrás: Nagy Imre Anjoukori okmánytár. Codex diplomaticus Hungaricus Andegavensis. V. (1347–1352) (Budapest, 1887.)

Meszallja:” Mely táján feküdt, bajos kijelölni. Mészoldal előfordúl a völgy innenső részén így Cserépfalu helynevei között (Archeolog. Értes. 1870. évf. 78. 1.). Azonban valószínűbb, hogy a tulsó részén, Váralja közelébe esett, mert sokszor, de csak a későbbi iratokban azonosítattik. „Váralja seu Mészalja”, ekkor tehát már önnállóságát veszíté.”

Egyet kell, hogy értsek Kandra magyarázatával kutatásaim során én is erre a következtetésre jutottam Mészalja település a mai Latori vízfő területe ahol egyébként a környék legrégebbi avar és honalapítás kori faluját is feltárták a szakemberek. A földrajzi adottságokból kifolyólag ezen kívül még egy terület jöhetett számomra szóba és ez Kács Tapolca területe. De hogy mért azt majd az idetartozó oklevél ismertetésekor megmagyarázom.

Dorogma: „Őshely a Tisza mellett. A dorogmai réven (Portus Drugma) keltek át a Nyírség meghódításából a főtáborba visszasiető vezérek. A régi Dorogmát a Tisza elmosván, a mostani helység újabb megszállás.”

Forrás: Kandra Kabos Adatok az Egri egyházmegye Történetéhez II. Füzet 1886.

Íme, az első igazán beszédes sok mindent megmagyarázó oklevelek egyike ennek elemzésére már sokkal jobban oda kell figyelnünk.

1339. január 20. Az egri kápt. tudatja, hogy [I.] Károly király és Péter szerémi püspök, királyi kápolnaispán és titkos kancellár oklevelének megfelelően jan. 13-án (in oct. Epiph. d.) kiküldték négy kanonoktársukat: István, Balázs, Pál és Pesty (Geszti) (dict.) Pál mr.-eket a Chepanus fia: János, Tyboldius fia: Tyboldius, Pál fia: Imre, valamint István fiai: Miklós, János és Péter, Vrsur nb. nemesek között történő osztály tanúságául ezen nemesek Lean nevű birtokára. Az osztály a mondott napon a felek által odavezetett nemesekkel együtt így történt meg: János, Tyboldus és Imre mr.-ek a Borsod (Borsud) m.-i Kaach birtokot - amely egykor István fiai elődeinek öröklött birtoka volt, de mivel István nagyapja megölte Tyboldus mr. három serviens-ét és jobbágyát, ezért István Tyboldus-nak bírói úton átadta a benne levő Szt. Kereszt tiszteletére épített egyházzal, minden haszonvétellel és tartozékkal (erdőkkel, rétekkel, szántóföldekkel, folyókkal, berkekkel, gyümölcsöskertekkel, gyümölcsökkel, malomhelyekkel) Tyboldius mr. beleegyezésével István fiainak és örököseiknek jogába és tulajdonába engedték át. Viszonzásul János, Imre, ezen Imre fiai: Miklós és Antal, valamint István fiai a szintén Kaach nevű Borsod m.-i, Kaach folyó mellett levő birtokot - amely egykor rokonuk, az örökös nélkül elhunyt Lőrinc fia: Jakab örökjoga volt, és még Jakab életében elzálogosítással Tvboldus-hoz és fr.-eihez került - minden haszonvételével és tartozékával Tyboldus mr.-nek és örököseinek adták békés birtoklásra. Mivel az István fiainak átadott birtok nagyobb és értékesebb volt, mint a Tyboldus-nak jutott, ezért István fiai a Kaach birtokból kihasított Kelemenulese nevű földdarabon levő teljes részüket Tyboldus-nak és örököseinek adták, más jogának sérelme nélkül. Ha valamelyik fél ezen elrendezést megtámadná, 30 M.-ban marasztalják el, a bíró része nélkül. Ezenfelül minden, egymás elleni pereik során kiadott tilalmazó, tudományvevő és bírságlevelüket érvénytelenítették a kápt. előtt. Végezetül a kápt. privilégium kiadását ígéri.

D. in quind. eiusdemfe. Epiph. d., a. eiusdem 1339.

Forrás: Piti Ferenc Anjou–kori Oklevéltár. XXIII. 1339. (Budapest–Szeged, 1999.)

Most pedig helyezzük nagyító alá ezt az 1339.-ben keletkezett oklevelet, ami nagyon sok mindent helyre tesz. De mielőtt ezt megtennénk, próbáljuk meg egyelőre kizárni a mai Kács (Kácsmonostora) területét és mire az elemzés végére érünk, megértik miért.

1. Az oklevél arról tanúskodik, hogy az Vrsur nembeli nemesek összejönnek Leányon területi vitájuk tisztázása végett. Chepanus fia János, Tyboldius fia Tyboldius, Pál fia Imre, István fiai Miklós, János, és Péter. Vagyis a megbeszélésen szereplők névsora a következő János, Tyboldius, Imre és fiai Miklós és Antal, Miklós, János, Péter.
2. Tyboldius visszaadja Miklósnak, Jánosnak és Péternek (Chepanus fia) János, (Pál fia) Imre és fiai Miklós és Antal beleegyezésével Közép- Kácsot (Felkácsot) a benne lévő Szent Kereszt tiszteletére épített egyházzal minden tartozékával és hasznával együtt.
3. (István fiai) Miklós, János és Péter viszonzásul átengedik Tyboldiusnak a szintén Kács nevű birtokot (Alkács) a Kaach folyó mellett, ami zálog címén már egyébként is Tyboldius birtokában van. De mivel Közép- Kács birtok nagyobb és értékesebb ezért ebből a birtokból kihasítják Kelemenulese (Kelemenes) birtokot és Alkácshoz (Daróchoz) csatolják.

Milyen konzekvenciákat vonhatunk le a fenti elemzésből először is azt, hogy csak két Kács nevű birtokról van szó Közép-Kácsról és Alkácsról ebben azért vagyok biztos, mert az említett Kelemenulese (Kelemenes) birtokrész az általam feltételezett Közép- Kács (Felkács) és Alkács között található valamint Kács monostora soha nem volt Szent Keresztről elnevezve (Monastery sancti Petri apostoli de Kach) hanem Péter és Pál apostolokról, amely elnevezés már 1251. ben ismert. Ezért ha a képletből kivesszük Kács monostorát, vagy ahogyan majd későbbi oklevelekben is említik Felső- Kács, ami nem egyenértékű Felkáccsal mivel nyelvtanilag és logikailag a fel a felsőnél lentebb található. Kandra Kabos a következőket írja „ A Monostor fekvése. Hatása (már többször hivatkozott művének fejezetében) Nem az páratlan, hogy a kietlen magányban emelt monostorok körül falvak és városok támadtak, hanem annak ellenkezője. És ehhez képest kérdéses, telephely volt-e Kács már a monostor alakúlta előtt? E kérdésre adatok hiányában egyenesen feleletet adni nem lehet, valószínűbb azonban, hogy Felső – Kács egész területe rengeteget képezett és hogy Monostoros – Kács nem öregebb a monostornál. Azon felsőbbséget azonban, melyet az örs- birtokok fölött gyakorolt annak daczára, hogy külön családot nem nevelt, mindenesetre monostoros voltának köszönheti. Felső- Kácsnak, minden oda mutat, nem dajkája, hanem szülőanyja volt a monostor. És amint együtt éltek: ugy együtt esett haláluk is”. Két dologban egyetértek Kandrával valószínű a falu a monostorral együtt elpusztult, de ez a pusztulás nem lehetett, teljes mert a Kács név a mai napig fennmaradt. Teljes pusztulás esetén az újonnan betelepülők másként nevezték volna, mint ahogyan ez megtörtént Lator (Váralja) estében is, de erről majd később a második dolog az, hogy Kács- monostora önálló volt és a falu is hozzá tartozott. Viszont amivel nem értek egyet az a következő Kandra Kabos szerin az Vrusur nemzetség nem volt kegyura a Kácsi monostornak ez azért nem igaz, mert a tényt miszerint kegyuraságot gyakoroltak a monostor felett az Vrsvr nemzetség béliek több különböző oklevél is megőrizte az utókor számára. Vagy ha visszagondolunk az első oklevélre a Cserépi határbejárás során ott nem csak az apátság földjeit említik, hanem az Vrvsur nemzetség béli nemesek földjeit is. A múlt századok kutatói azért nem láttak tisztán a Kácsokkal kapcsolatban, mert Közép- Kácsról (Felkácsról) tudomást sem vették vagy rossz helyre képzelték, mint ahogyan Kandra K. is. Van továbbá még egy érdekes tény, ami Kács- monostorának régről való önállóságát bizonyítja és ez a következő az Vrvsur nemzetségnek nem volt Kácsi családi ága, viszont volt Váraljai, Sályi, Geszti, Leányi és Daróci ága is. Ez azt bizonyítja, hogy az érintett terület már a letelepedés időszakában szakrális (vallási) hely lehetett majd nagyon korán a Bencések birtokába került. Itt újra érdemes Kandra Kabos szavait idéznem. „ A hagyomány szerint, ha igaza van, e vidéken a kereszténység, ellenhatást nem idézve elő, hamar elterjedt, sőt már az első szent király idejében itt virágzó zárdák keletkeznek, mint a tapolczai (Miskolc Tapolca), melynek 12-ik századi iskoláit dicsérik a történeti feljegyzések (Hevenessy Fejérnél Cod. Dipl. VII. 5. 172. „Abbatia T. sub initio conversionis Hungarorum” és Fessler „Geschichte der Ungarn” II. K. 390.) Ilyes hagyományban monostorunk sem szűkölködik, a mennyiben ezen apátságra szokás vonatkoztatni azon 999-ki kőbe metszett feliratot, mely szerint Örs vajda Istenének oltárt, nagyszerű alkotmányt emel („Hoc molimen Eurs Dux Deo suo”)”. A Kácsi templom egyik falfreskóján ez a jelenet van megörökítve, de erről bővebben a vallással foglalkozó fejezetben. Olvassuk tovább Kandra idevonatkozó szavait. „ De ilyen alapra nem lehet építeni. A körülmények egybevetése azonban a mellett látszik bizonyítani, hogy e zárda csakugyan az Árpádház s vele a kereszténység virágzó korszakában alapítatott”. Végezetül megállapíthatjuk azt, hogy lehet valóságalapja ennek a legendának, amely a nép ajkán fennmaradt az utókor számára a kolostor alapításával kapcsolatban.

Ebben a dokumentumban megjelenik két új névalak Lean és Kelemenulese. Nézzük mit írt erről Kandra K.

Leányfalu: „Jánfalu egyike azon eörsféle telepeknek, melyek századok óta még romjaikból is kiforgatva, csupán nevökben maradtak fönn. Már maga a nevezete, de meg a történelmi emlékek is odamutatnak, hogy egykor falu volt ezen, jelenleg Daróczhoz kapcsolt puszta, mely (egy 1731- iki birtokirat Harsány, Felső és Alsó- Ábrány, Váralja, Sály, Darócz, Geszt és Kis- Győr helyeket emiítvén commetaneusainak) bizonyosan ezek között feküdt. Hogy a tatárjárás után is falu volt, mutatja az 1333-35 közötti pápai tizedszedők lajstroma, melyben majd: „villa lean, vila Lyan-nak”, helységnek neveztetik, majd azon körülményből, hogy virágzó volt, biztosan következtethetni, hogy népes hely vala. Ezen néhány évi időközből két egymásután következő lelkészét ismerjük: Istvánt és Gált (Blássy: f. i. m. 39 és 64. II.). Hogy még figyelemkeltőbb legyen regényes nevezetében, mutat föl várromokat is. Sálytól északnyugatra láthatóak Leányvár omladékai. Ez a vidék nagyobb kiterjedésű és erősebb várainak egyike fogott lenni. A Harsánytól Miskolcz felé vezető országút töltése mellett, az ugynevezett vágott parttetőtől nem messze porlik. Még vízárok- kerítése is kivehető. („Borsod” 1873. 28. sz.) Az Örs nemzetség virágzóbb korában tehát a „leányi” ág is bírt az önállóság és előkelőség kifejezésével: Lovagi várral.”

Forrás: Kandra Kabos Adatok az Egri egyházmegye Történetéhez II. Füzet 1886.

Leányfalu ma már teljesen eltűnt település csak helynevekben maradt fenn, mint „leányfalusi malom, leányfalusi rétek” stb. De legalább így körülbelül azonosítható valamikori helye az Vrsvr nemzetség birtokainak sorában.

Kelemenulese, Kelemenülése, Kelemenylese, Kelemenes

Kelemenülése ’Borsod vm.-ben Kácson említett föld’ 1339: Kelemenulese, t. (Sztáray 1:156), 1347: Kelemenylese (A. 5: 21).

Forrás: Korai Magyar helynévszótár 1000-1350

Ezzel az úgynevezett Kelemenulese vagy Kelemenülése elnevezéssel részemről akad egy probléma nem értem miért ezt az elnevezést definiálta a hivatalos tudomány. Az tény hogy a vizsgált környéken több ülőalkalmatossággal kapcsolatos helynév is létezik, mint „Bábaszéke, Tamásszéke…) de mivel ez a mai napig fennmaradt helynév bár rövidebb modernebb alakban, mint Kelemenes találkozhatunk is vele. Erről a területről azt is tudjuk földterületként (terra) hivatkoznak rá okleveleink, de miért pont ülés mikor egy sokkal kézenfekvőbb magyarázat is van, nézzünk egy idevágó példát „Wrwsvr” ebből a latin nyelvű változatból eredeztetik az Örös úr alakot vagy Wrs (Örs). Akkor a Kelemenwlese latin nyelvű alakja után nem inkább Kelemen ölese, aminek még értelme is lenne?

A középkori Magyar Királyságban használatos mértékegységek

öl = 3 rõf = 6 láb = kb. 1.8 - 2 m

(nyugat-európai minta, kitárt karok hossza az ujjvégekig, a Magyar Kir. területén usualis = "szokásos" v. communis = "közönséges" ölként ismert)

magyar erdőöl = kb. 2.2 - 2.5 m

("eredő" azaz felemelt karú ember magassága, kizárólagos magyar mérték, semmi köze az erdőhöz, bár úgy nevezték.)

Forrás: http://www.timba.biz/magyar/erdekes/mertek.html

Az első általam beszédes oklevélnek minősített dokumentumunk értelmezését szükségesnek tartom még kiegészíteni egy két további gondolattal. Ha a középkori állapotokban gondolkozunk, feltétlenül el kell vonatkoztatnunk a mai települések nagyságától és helyzetétől is. Igazán nagy esélyt látok abban, hogy a valamikori Fel- Kács és Alkács nagyon közel lehettek egymáshoz környékünkön erre van egy jó példa a mai Bükkábrány régen Alsó és Felső Ábrányként ismerték még 1854.es úrbéri térképeken is így vannak megkülönböztetve. De míg a két Ábrány az idők során összenőtt addig Felkács szinte nyomtalanul eltűnt a térképekről és a köztudatból is.Monarchia korabeli térképszelvény és a Google Eart segítségével készített magyarázó térképszelvény

A mai Kács Monarchiabeli állapota 1912. (Forrás: http://imlsmap.lib.uconn.edu)

Az 1912.es Monarchiabeli térképen még jól látszik a falu igazi helyzete, és ami a legfantasztikusabb a térképészek jelölték az úgynevezett útszéli kereszteket is, amiknek komoly szerepe van a valamikor faluhatár rekonstruálása szempontjából. Az útszéli keresztek valamikor többet jelentettek, mint vallási szimbólumok ezeknek a kereszteknek más funkciójuk is volt megjelölték az adott település határait is. A határjelek már a középkorban is elsősorban a földterület jogi védelmét biztosították. Ezeket nemcsak magánterületek közé, hanem a falvak határát jelző vonalra is elhelyezték. Eredetük szerint lehettek természetesek és mesterségesek is: pl. élőfák, kőjelek, keresztek, földből készített hompok, fába rótt jelek stb. Mint később majd láthatjuk, számos példája előfordul ezeknek a természetes jelzőpontoknak okleveleinkben is. A térképrészleten jól látszik Kács Tapolcán és az odavezető úton egyáltalán nincsenek épületek csak a ma is látható épületegyüttes a Kácsi- víz forrásánál. Valamint a falu határa gyakorlatilag a templom alatt véget ért és ma már az egyik határjelző kereszt, ami a sportpályával szemben található bőven a település közepén áll.

Folytatása következik.

Tarkacsu:

Az a kijelentés miszerint Kacsu vagy Kács volt a honalapító vezér számomra teljesen logikus csak azt nem értem a gondolkodók miért nem gondolták tovább a dolgot. Ugyanis az írott magyar történelemben létezett egy fontos személy, akiről tudjuk, hogy a neve is azonos (részben) és ő nem más, mint Árpád vezérünk „legidősebb” fia Tarkacsu vagy az ismertebb nevén Tarhos. Valamint ez a gondolatmenet a „Casu” névalaknak is értelme adna. Tarhacsi, Tarkacsu vagy Tarhos Létezéséről Bíborbanszületett Konstantintól tudunk, akinek 948 körül a nála járt magyar küldöttség beszélt a magyarokról és Árpád családjáról.

„Tudnivaló, hogy Árpád, Turkia nagy fejedelme négy fiút nemzett, az első Tarkatzú [Tarkacsu]/Tarhos, a második Jelekh [Jelek]/Üllő, a harmadik Jutotza Jutocsa és a negyedik Zalta Zolta.

Tudnivaló, hogy Árpád első fia, Tarkatzú [Tarkacsu], nemzette Tebelét [Tevel], második fia, Jelekh [Jelek], nemzette Ezelekh-et [Ézelő], harmadik fia, Jutotza [Jutocsa], nemzette Falitzi-t [Falicsi], ki most fejedelem, negyedik fia, Zalta [Zolta] nemzette Takszit [Taksony]”

Forrás: Bíborbanszületett Konstantin a birodalom kormányzása című művének negyvenedik, „A kavarok és turkok nemzetségeiről” című fejezet.

Sajnos az Árpád családfának is több variációja létezik Konstantin császár szerint négy fiút nemzett viszont más elmélet szerint öt fia volt az ötödik fiú a legidősebb, akit pedig Leventének vagy Liüntikának neveztek. Az nem az én tisztem hogy eldöntsem melyik a helyes, de az biztos Kacsu (Tarkacsu vagy Tarhos) mindkettőben szerepel. Őszintén megvallva azt sem tudom miért a Tarhos névváltozat terjedt el jobban a köztudatban és miért ezzel találkozunk gyakrabban. De mivel az elméletem Tarkacsura épül ezért én ettől fogva tudatosan ezt a változatot használom. Mint már eddig is sokszor bebizonyosodott bármihez is nyúlok minden egyre csak bonyolultabb így van ez Tarkacsu esetében is mivel létezik egy olyan elmélet az Árpádházi családfán belül, ami igen érdekes végkifejletet takar. Miszerint Árpád első fia Tarkacsu az ő fia Tevel (Tebel is) fia Tormás (Termatzus) fia Tar Zerind (Szár Zerind, Tar Szerind) fia Koppány.

Természetesen pártolói és ellenzői mindkét variációnak szép számmal akadnak, de véleményem szerint a Tarkacsu és Koppány rokonságának foka sok mindenre magyarázatot adhat. Például a Géza halála utáni Koppány féle „pogánylázadásnak” ahol Koppány, mint a legidősebb Árpádivadék leszármazottsága szerint jogos igényét nyújtja be öröksége iránt. Visszatérve Bíborbanszületett Konstantin császár információihoz a következő megállapításokat tehetjük. Konstantin császár információit, mint fentebb már említettem egy Bizáncban járt követségtől szerezte melynek vezetője Bulcsú Harka volt és a küldöttség tagja volt Tormás (Termatzus, Termacsu) Tarkacsu unokája is. Egészen biztos az sem véletlen miért pont Tarkacsu unokája Tormás (Termacsu) tesz látogatást Bizáncban valószínű, mint rangidős leszármazott, ha szabad így nevezni politikai megfontolásból kíséri el Bulcsú Harkát (a krónikák vérbulcsúját) a X. századi Magyarország egyik legmagasabb méltóságú személyét. A hivatalos álláspont szerint a harka a harmadik legmagasabb méltósága volt a nagyfejedelem és a gyula után és az idegen népek felügyelője (bírája) és ebben a szerepben hadvezéri funkciója is volt a segédnépek élén. Konstantin császár a nála járt küldöttségvezetőt, Bulcsút jelöli meg, mint a cím akkori viselőjét, akinek már apja, Kál Harka is ezt a címet viselte. Bulcsú születésének ideje ismeretlen, de Tormás mellett kortársa volt Lehelnek (Lél) valamint véleményem szerin a mi Örs vezérünknek (Ursur) is. A ránk maradt írott emlékek bizonyítják kapcsolatukat a sajnálatos 995-ös Lech-mezei csatavesztéssel kapcsolatban ahol Bulcsút és még további két magyar vezért felakasztanak. De ez egy másik történet és egy következő elméletem szerves részét képezi.

De ahhoz hogy pontosabban láthassuk az összefüggéseket nagyon messzire kell visszamennünk a magyar történelem alakulásának folyamában egészen Kazáriáig és az Anonymus által a Gestában megnevezett Kijev váráig. Anonymus összesen hét kun vezért nevez meg (Et, Edömén, Et, Böngér, Örsúr apja Ocsád, Vajta, Alaptolma apja Ketel) kik Kijev várának ostroma után meghódolnak Árpád vezérünknek és családostul csatlakoznak honalapításra készülő eleinkhez. A hivatalos tudomány kimutatta a Kijevnél csatlakozó vezérek nem lehettek Kun nemzetségűek mivel ez a népcsoport csak az XII.század környékén jelenik meg a Kárpátmedence környékén, vagyis Anonymus idejében. A történészek szerint ebben az időben bevett szokás volt minden olyan népcsoportot, akik lovas nomád életmódot folytattak kunnak nevezni tehát valószínűsíthető Örsúr és vezértársai ezért lettek Kun etnikumúaknak feltüntetve. A hivatalos tudomány a magyarokhoz csatlakozó népeket Kabaroknak valószínűsíti kik a Kazár birodalomból való kiválásuk után csatlakoznak a magyar törzsekhez.

A Kabarok:

A kabarok vagy helyesen eredetileg kavarok a honfoglalás előtti időszakban a magyarokhoz csatlakozó, valószínűleg török nyelvű népcsoport voltak. Bíborbanszületett Konstantin a nála járt magyar küldöttség elmondása alapján közli velünk, hogy a kavarok fellázadtak a kazárok ellen, egy részüket lemészárolták, mások csatlakoztak a magyarokhoz (nála türkökhöz), „és ekkor valami kavaroknak nevezték el őket”. Nevük valószínű etimológiája a kavir azaz összehoz, összegyűjt szóra vezethető vissza, de attól ez még lehet valamilyen népi etimológia, ahol egy török szó jelentése találkozik egy nemzetség nevével, ahogy az a türkök esetén is történt. Vélhetően kabar törzsnév az Örs. Felmerült, hogy a berszilek nevéből származtatható Bercel is kabar törzsnév volt. Három törzsüknek a Bizáncban járt Bulcsú harka elmondása szerint egy főnöke volt, ők alkották a háborúban a magyarok előtt az elővédet, már 881-ben is így jelentek meg Bécs alatt. Ez a hadrend a legutóbb csatlakozott nép elővédszerepe általános szokás volt a török törzsszövetségek között.

Újra egy élő példája visszatérő problémámnak, ha ezeket a bizonyos kavarokat vagy (kabarokat) magyarul beszélő eleink nevezték el ilyen formában már pedig miért ne tehették volna. Hiszen Konstantin császár a magyar küldöttségtől szerez róluk tudomást és ahhoz nem kell nyelvésznek lenni, hogy megállapíthassuk, a mai magyar nyelv használja a kavart kevert, vagyis több alkotó elemből összeállított szavakat vagy kifejezést készítményekre, dolgokra, emberekre és állatokra is (kevert vérű, keverék). Ha felállítunk egy gondolatmenetet Kács vagy Kacsu és Örs (Urusur) kapcsolatára egész logikus kapcsolati láncot kaphatunk. Tehát Tarkacsu Árpád vezér elsőszülött fia (Konstantin szerint) így miért ne lehetett volna, a kavarok törzse Örsúr vezetésével Tarkacsu segédnépe. Ha itt most visszatérünk Anonymus közléseire a következőt találjuk.

„Azután Árpád vezér és nemesei innen felkerekedve a Nyárád vizéig vonultak, s tábort ütöttek a patakok mellett attól a helytől kezdve, melyet most Kácsnak mondanak.”

Az első dolog, ami nekem rögtön feltűnik „Nyárád”( Narag-y) mit is takarhat ez a szó nekem a következőt Nyár- Ágy, ha valaki járatos a nomád népek életvitelében vagy a rideg állattartás hagyományaiban nagyon jól tudja, szükség van nyári és téli szállásra is. Nyárád pont az a hely ahol a Bükk hegységből kiérve elkezdődik a tágas legelők bővizű patakok a mezőség az ideális nyári szálláshely. Viszont tőle karnyújtásnyira a Bükk hegység a természet viszontagságaitól védett katonai szempontból jól védhető, erődítmények várak építésére alkalmas hegycsúcsok ős bükkösök rengetegei soha be nem fagyó patakok természetes völgyei, az emberi és állatok téli túléléséhez legideálisabb környezet. Most sokan azt gondolják, de hiszen az Árpádok szállásbirtokai a Duna völgyére és környékére adatolhatóak igen ez igaz. De arról sem szabad elfelejtkeznünk a 995-96-ra adatolt honalapítást követően nem rögtön került a magyarság fennhatósága alá a teljes Kárpátmedence területe. 895–896-ban a Kárpát-medence keleti területét vették birtokukba, majd 900-ban annak nyugati részét a bajor földekkel együtt. Ezt követően 902-ben a honalapítók megszerezték maguknak Nyugat-Moraviát is. A magyar honalapítás hatására a Keleti- Frank Királyság, Moravia és a dunai Bolgár Kaganátus kiszorult a térségből, ahol szlávok, avarok és onogurok is éltek. 907-ben a magyarok a német (frank) király támadásával szemben sikerrel védték meg új hazájukat. Gyakorlatilag 12 év telik el a méltatlanul nem tanított és elhanyagolt sorsdöntő pozsonyi csatáig.

A vesztes csatáinkat bezzeg mindenhol tanítják, és előszeretettel emlegetik. A Pozsonyi csata 907. július 4. és 7. közé tehetően zajlott, a mai Pozsony (korabeli írásokban: Braslavespurch vagy Brezalauspurc) alatt. A kora középkor egyik legjelentősebb ütközetéről van szó, ugyanis a korhoz mérten hatalmas hadseregek csaptak össze. Tehát 900-ban a magyar fennhatóság területe nyugat felé megközelítette az Enns folyó vidékét. Ezért akart a Keleti Frank Királyság döntő csapást mérni a magyarokra, hogy megsemmisítse vagy jelentősen visszaszorítsa őket a korábbi frank területekről, a Morva Birodalom és Pannónia területéről. A csata a keleti frank sereg megsemmisítő vereségével végződött, amiben a bajor herceg és a Theotmár salzburgi érsek is elesett. A győzelem megerősítette a Magyar Fejedelemség helyzetét a Kárpát-medencében és határait kitolta az Enns folyóig. A Pozsonyi csata évére helyezik Árpád fejedelem halálát, ami miatt két alternatíva is létezik a csata létrejöttének okairól. Árpád fejedelem halálával kapcsolatban az egyik nézőpont, hogy Árpád és három idősebb fia a pozsonyi csatában vesztette életét, míg a másik álláspont éppen Árpád halálával és a legkisebb fiú (Zsolt) uralkodásával magyarázza, hogy IV. Lajos király vezérei kedvezőnek ítélték az időt a támadás megindítására. A második alternatívát elég valószínűtlennek tartom, mivel ez azt jelentené a 895-907 között eltelt 12 évben életét veszíti Árpád nagyfejedelmünk és az úgynevezett nomád szokás szerint uralkodásban őt követendő idősebb fiai. Mert mint azt tudjuk Árpádot Zsolt (Solt) követi az uralkodásban, aki ha hiszünk Konstantin császárnak és az általa már fentebb közölt családfának, valamint ha a sorrend a születésük időpontját is jelöli, akkor Zsolt a legfiatalabb testvér. Ekkora veszteséget a vezetők vezérek között csak egy Pozsonyi csatával egyenértékű sorsdöntő ütközetről tudok feltételezni, ami nem a területek megtartásáról, hanem a magyarság megmaradásáról szólt. A hadjáratot német-római vezetéssel szervezték meg, az akkori német király rendelete szerint azzal a céllal, hogy "...decretum. Ugros eliminandos esse…" azaz "elrendeljük, hogy a magyarok kiírtassanak". A pozsonyi győzelmet követően egészen 950-ig nem lépett idegen támadó hadsereg magyar területre.

Eredeti gondolatmenetünket folytatva kikörvonalazódik az a tény miszerint a végleges mezsgyehatárok kialakulásáig eltelt 12 esztendőben kellett, hogy létezzen egy jól védhető biztonsági zóna, ami véleményem szerint a Duna- Tisza köze lehetett, vélhetően a folyók természetes medrei és talán a Kárpátmedence legmonumentálisabb építménye a Csörsz- árka mert ennek hiánya számomra teljesen elfogadhatatlan.

A Csörsz- árkának Nyomvonala

Csörsz-árka

Mesterségesen készített árok a Duna és Tisza közt; két Csörsz- árkot ismerünk, az északi a Tarna folyótól Dormándon át a Tiszáig követhető s Ördög- és Avar-ároknak is nevezik; a déli hosszabb: Gödöllőtől kezdve Jász-Fényszarún át Pát és Tarna-Szt.- Miklós közt húzódik a Tiszáig. L. még Ördögárok.

Forrás: Pallas Nagylexikon

A Duna- Tisza köze mindig valami megmagyarázhatatlan oknál fogva az ókortól kezdve, a Római birodalom uralkodása hódítása idején is egészen az 1500-as évekig soha vagy csak részben volt hódoltsági terület. Ha elfogadjuk, a biztonsági zóna lehetőségét márpedig katonailag minden ezt indokolja, akkor talán magyarázatot nyer az a tény is miért különleges a Latorvártetőn lévő honalapítás-kori sáncvár miért nem használták Árpád magyarjai soha funkciójának megfelelően (nincsenek szemétgödrök használatra utaló nyomok). A válasz számomra egyszerűnek tűnik az Enns folyóig kitolt határmezsgye létrejöttével okafogyottá vált stratégiai jelentőségét elveszítette az erődítmény mivel a 907-es Pozsonyi ütközetet követően a terület a magyar nagyfejedelemség majdhogynem földrajzi középpontjába került.

Valahol itt szakadhatott meg a történelmi emlékezés lánca Tarkacsu Árpád vezér fia életét veszíti a Pozsonyi ütközetben és a valamikori szállásbirtokán nem marad hátra más, mint a vár és a települések (téli és nyári szállások) őrzésére otthagyott segédnépe az Őr- Súrok. Talán ebben a sorsdöntő ütközetben teljesített helytállásuk emelte ki a segédnépek sorából törzsüket és így született meg „de genere Urusur” az Örsök nemzetsége, akik elveszítették ugyan urukat és parancsolójukat Tarkacsut de hősiességükkel önállóságot nyertek.

Kácsi vár középkori lakótorony:

Az 1967—68. évben végzett ásatás során a kör alakú kis terület közepe táján a köves omladékból négyzet alaprajzú, egészen vastag falú építmény, torony maradványa került felszínre. Az árokkal körülvett terület közepe táján feltárt 10X10 m-es négyzet alaprajzú torony falvastagsága 2,5 m, a belső területe 5X5 m. Falazása habarcsba rakott szabálytalan alakú kövekből készült, amelyhez nagy valószínűséggel az épületet körülvevő, a sziklába vágott árok kibányászott köveit használták fel. Falát közvetlenül a sziklára alapozták. Külső sarkain, a járószinttől 70 cm-re téglalap alakúra faragott kövekből sarok armirozása volt. Az aránylag jól keltezhető cserépanyag alapján a lakótorony külső járószintjén talált többi edénytöredéket is nagyjából azonos korúnak tartjuk. A kerámia-leletanyagból a lakótorony fennállását a 12. század második felétől, végétől a 14. század első feléig, közepéig terjedő időre határozhatjuk meg.

Forrás:(Parádi Nándor: A Kácsi középkori lakótorony)

A Kácsi lakótorony helye a digitális térképrészleten (Forrás: Google Earth)

Összegezve az eddig ismert adatokat rá kell jönnünk arra nem csak a három különböző Kács (Olkach, Kach-Felkach, Felsewkach) térbeli és időbeli elhelyezése okoz nagy gondot, de a váralja (Varalya) nevezetű település név is a megoldásra váró feladatok számát gyarapítja. Az Örs nemzetség szállásbirtokaival és annak helytörténeti és helységtörténeti elemzéseivel azok bonyolultsága miatt ennek a témának is egy külön fejezetet szeretnék szentelni.

Kács nevének értelmezése Kandra Kabos szerint:

„A Kács-szó nyelvünk fájának lehullott levelét képezi, a mennyiben ma már ismeretlen e név jelentése. A kács-orog igében volna talán még fönntartva némileg az elavult gyök, melynek révedezni, czéltalanúl bolyongani értelménye lévén, eredetileg alkalmasint a hegyvölgyes helyet, a természeti fekvést jelezhette. Különben a Kács –szó Kach A XIV-ik században is előfordul még, mint személynév.(Cod.Dipl. VIII.)” forrás: (Adatok az Egri Egyházmegye történelméhez második Füzet)

Íme, egy lakossági névlista Vass Előd „Mohács a török hódoltság korában” című dolgozatából:

„Mohács lakói 1544. évben: Kelemen bíró, Bálint bíró, György bíró, Ista deák, Ferenc deák,

Pál deák, Miklós deák, Miklós kovács, Borbás kovács, Miklós kovács, András kovács;

Családnevek: Alföldi, Antol, Árka, Áros(2), Baki, Bakó, Bakos(2), Bakosa, Balás,

Balik(Balog), Barzó, Baracska, Bálind, Bán(2), Bánics, Bárd, Becse(2), Bene, Benedük(2),

Bendős, Berber(Borbély), Bere(2), Berencs, Bikás, Bíró(2), Bodga(Botka), Bodó(4), Bodi, Bodor, Bonta, Bor(2), Bot, Bocsa, Buza(2), Buzás, Bozsa, Cseh, Csákó, Csépei(3), Csardin, Csezdi, Cselei(2), Csikos(2), Csoka, Darka, Dávodi, Damján, Danos, Dédi, Derecse(9), Deres, Dikó(3), Despot, Dömös, Duka(2), Dudu, Fazekas, Felek, Gál, Gálos(3), Gere, Gergöl, Gőzs, Gyöngyös, Hamar, Hencse, Hegedűs(3), Hertelen, Hodas, Jaka(3), Janka, Joo, Ákum, Kabos(2), Kajda, Kakas(3), Kalmár, Kanáz(6), Kasza(2), Katona(3), Kács, Kálmán, Kelemen, Kerek(2)…”

Kandra Kabos a Kács-szó rövid meghatározásának második felében elmondja azt, amit tőle függetlenül én is valószínűnek tartok és ezt a továbbiakban a második számú lehetőségként vettem számításba, vagyis a település elhelyezkedéséből fakadó természeti adottságok. Itt a Bükkben, vagyis a mi tájegységünkön biztosan ismert hasonló hangzású szó kimondva a következő (kácsong, kácsingózni, kácsingózik). Azt hiszem, az sem lehet véletlen, hogy ezen a vidéken ennek a szónak a mai napig általam is ismert jelentése van. Talán a nagyszüleimtől hallottam először és a szó értelmét az alábbiak szerint tudnám definiálni egy bizonyos mozgásformára használták, ami a széken ülve annak két hátsó lábán az asztalba kapaszkodva előre hátra történő mozgást jelentett. Vagyis hintáztam előre hátra dőlve egyensúlyoztam. De mivel ennek a szónak szótári jelentését vagy írásos meghatározását sehol nem lelhet föllelni még az általam oly nagyon kedvelt „a Czuczor–Fogarasi” a Magyar nyelv szótára is csak szűkszavúan fogalmaz.

„KÁCSINGÓZIK (kacs-ín-og-ó-oz-ik) k. m. kácsingóz-tam, ~tál, ~ott. Kiváncsian tekinget valamire. Tájszó. Nyilván kacsing szótól. Néhutt: ácsingózik.”

Itt akár fel is adhattam volna a keresést, de nem tettem és milyen jól tettem elszórva, bár de nyomára bukkantam. Az internet világát hívtam segítségül és fórumokon az alábbiakat találtam.

- kácsong: ellép, lóg, adott szituációtól távol marad

- Nahát, a "kácsong" nálunk előre - hátra hintázást (széken vagy lábfejen) jelent!

Amit viszont most már tudok:

- Kácsong, Ózdon kácsog:

- Hintázik a széken, csemmeszkedik.

A Kácsong játszik Egerben is.

- kácsong (gyerek a szék két hátsó lábán hintázik, billeg)

- kácsong - feszeng, mocorog

- kacsa (kapáló, mármint a lábával kalimpáló= evező; ennek rokon szava a kácsong= széken billeg)

kácsong=billeg, inog (a széken)

Azt hiszem nem meglepő a fórumokban két Észak magyarországi település neve is elhangzik Ózd és Eger. Valamint végezetül egy nagyon kedves kis írás részlete amely Léka Géza tollából látott napvilágot és már meg sem lepődünk azon, hogy Léka úr Palóc pontosabban Bánrévei gyökerekkel rendelkezik.

Léka Géza: Őrjárat egy mondat körül (részlet)

„A kácsongás azonban, miután írásos nyomát sehol se leltem, nemcsak hogy érzelmi ingadozásaimnak nem volt kitéve, de sokáig minden szó közül a legtitokzatosabbnak mutatta magát. Jószerével még a létezéséről se tudtam, amikor Nagymama és Öregmama már a fülem hallatára egyeztek meg róla: „Minden gyerek kácsong, hisz a vérikbe van írva.” A dolog persze korántsem volt ilyen egyszerű, mert arról, hogy én mikor kácsongok, és mikor nem, eltérők voltak a tapasztalataim. Ha úgy lógáztam a lábamat, hogy a lóca közben nyiszorgott alattam, az szinte minden esetben kácsongásnak számított, ám ha ugyanez hangtalanul történt, már csak elvétve minősült annak, noha általában Nagymama vagy Öregmama szeme előtt zajlott így is meg úgy is. Hasonlóan jártam a kalincs tanulmányozásakor is. Ha úgy húztam lefelé, hogy közben az öreg zár nyelve nagyot kattant, már harsant is a „Ne kácsongj!”, de ha a nyelvet előtte sikerült jó mélyre benyomnom, már nem kattant, s mozgathattam kedvemre, nem járt érte feddés. Ám a legemlékezetesebb epizód mégsem otthon, hanem szégyenszemre a templomban esett meg velem. Állandó padtársunk, a jobbomon ülő Rónaföldi néni mise közben szólított föl, ne kácsongjak, mert eltéveszti a sorokat az imakönyvben, pedig én is épp oly kifinomult s alig észrevehető mozdulatokkal rezegtettem a térdeplő deszkát, mint ahogy azt az Agnus dei alatt gyakorta sírva fakadó asszonyoktól láttam. Így aztán nincs abban semmi kivetnivaló, ha mindezeken túl további tapasztalatokra volt szükségem a kácsongás lényegének mélyebb megértéséhez, mint ahogy abban sem, hogy végül meglássam, amit addig nem: elhúzódásában Nagymama és Öregmama mérhetetlen szeretete s főként türelme volt a döntő momentum. S annak ellenére, hogy évtizedek óta nem beszéltem olyan valakivel, aki hallott volna róla, akár az általam azóta megismert szótári meghatározás ellenében is, meggyőződéssel vallom, tartalma nem korlátozódik egyetlen mozdulatsorra, hanem éppen ellenkezőleg: minden olyan cselekvésfajtára kiterjed, amelyekkel egy valamiképpen helyhez kötött, önfegyelme határait feszegető vagy éppen unatkozó ember monoton pótcselekvésként elütheti a perceket. És még csak gyereknek se kell lenni hozzá, amit József Attila Mondd, mit érlel… című versének apró részlete is bizonyít.

„egy tört széke van, hogy begyújtson,

repedt kályháján macska ül,

ritmust lóbál az ajtókulcson,

néz, néz, s lefekszik egyedül…”

Összegzésül megjegyezhetjük a Kács- szó, mint gyök a felelhető értelmezésekben, amely ezen a környéken még értelemmel bíró magyar szó céltalan értelem nélküli cselekvést is, de legfőbbképpen egy bizonyosfajta mozgásmódra utal, vagyis egy ismétlődő mozgássorozatot takar. Továbbá ismert olyan feltételezés is miszerint a Kács-szó, vagyis annak a (Kacsu) formai változata a szláv eredetű bölcső szóra megy vissza. Megpróbáltam utána járni a szláv eredetnek, de hasonlót sem találtam, aki tud hasonló kiejtésű és jelentésű szóalakról kérem, tájékoztasson arról. Engem személy szerint végtelenül bosszant az a hozzáállás a „hivatalos” nyelvészet részéről, hogy ha horogra akad a magyar nyelvben vagy nyelvemlékekben használt, de jelenlegi nyelvhasználatban értelem nélküli szó azt rögtön szlávnak, finnugornak vagy egyébnek bélyegzik meg.

Most pedig elemezzük az eddigi lehetőségeket és próbáljunk meg tiszta vizet önteni a pohárba az eddigi ismereteink lapján.

A „Casu” névalak:

Mint már fentebb említettem ez a változat Anonymustól származik vagy az ő munkáját másoló személytől (a Gesta eredeti formájában nem maradt fent) itt rögtön két irányt vehet gondolatmenetünk az egyik az én első számú teóriám a másik számomra elfogadhatatlan és tévútra vezethet. Kezdjük a számomra elfogadhatatlan verzióval. Mint tudjuk és már írtam a Gesta latin nyelven íródott, mint szinte minden korai írott emlékünk és ez így komoly problémája lett a korai magyar nyelv és nyelvemlékek rekonstruálásának. A latin nyelv és annak jelkészlete egy végtelenül lebutított változata a magyar nyelvnek és a magyar ABC betűkészletének. A korai klasszikus latin nyelv betűkészlete 23 jelből állt a ma is használt ABC 26 jelet tartalmaz. Magyarországon a latin nyelvet hivatalosan 1844-ben váltotta fel a magyar nyelv. A magyar nyelvet a világ nyelveinek sorában a 62. helyre teszik az anyanyelvi beszélők száma szerint. Európában a 14. legbeszéltebb nyelv.

Latin ABC:

A, B, C, D, E, F, G, H, I, J, K, L, M, N, O, P, Q, R, S, T, U, V, W, X, Y, Z

A klasszikus latin nyelv még nem használta a J, U és W betűket, helyettük egyszerűen I-t és V-t írtak.

Magyar ABC: A kiterjesztett, teljes magyar ábécé a következő:

a á b c cs d dz dzs e é f g gy h i í j k l ly m n ny o ó ö ő p q r s sz t ty u ú ü ű v w x y z zs

A Á B C CS D DZ DZS E É F G GY H I Í J K L LY M N NY O Ó Ö Ő P Q R S SZ T TY U Ú Ü Ű V W X Y Z ZS

Mielőtt bárki is megszámolná, a magyar ABC betűit közlöm, hivatalosan 44 jelből áll azt hiszem, egy próbát mindenkinek megér, ha megpróbálja kifejezni magát magyarul egy 23 jelből álló betűkészlettel. Hát nagyon keserves. Ezért találkozunk Urusur (Örösúr), Casu (Kacsu) névalakokkal és sokszor problémás elnevezésekkel és megoldásokkal. A dolog érdekessége az, hogy nincs bizonyíték az ellen, hogy a középkori magyar nem használhatta a ma is élő 44 jelből álló jelkészletet arra, hogy önmagát kifejezze. Viszont a rovásírás, amelyet székelyföldi magyar eleink megőriztek számunkra azt bizonyítja, hogy igenis minden magyar hangunkra volt és van megfelelő rovásjel. A magyar nyelv és annak jelkészlete sokkal régebben itt él a Kárpát medencében, mint azt a hivatalos tudomány elismeri számtalan kísérlet volt és van a Magyarság ősiségének elismertetésére. De valahogy rendre kudarcra voltak és vannak ítélve ezek a kezdeményezések az okok talán mindenki számára ismertek, de ha nem kérem, nézzenek utána. Rovásjeleknek sem vagyunk híján a Kácsokkal kapcsolatban, de ez is legyen majd egy következő fejezet témája.

Rovás ABC-k:

                                                      Magyar Adorján abc-je         Forrai Sándor abc-je

Mielőtt eredeti témánkban továbbmennék, egyszerűen nem tudok továbblépni a nélkül hogy ne, ismertessek önökkel néhány híres író, tudós, költő, gondolkodó stb. által írt véleményt a magyar nyelvről, ami meglepő lehet az idézetek zöme nem magyar nyelven nem magyar ember tollából látta meg a napvilágot.

Krantz S. Grover (1931-2002) amerikai antropológus:

“A magyarországi magyar nyelv ősisége ugyanilyen meglepő lehet… átmeneti kőkori nyelvnek tartom, mely megelőzi az újkőkor kezdetét… a magyar az összes helyben maradó európai nyelvek közül gyakorlatilag a legrégibb…”

(Grover Krantz: Az európai nyelvek földrajzi kialakulása, Bp. 2000, Imre Kálmán fordítása)

Sir Bowring John (1792-1872)

“A magyar nyelv a régmúltba vezet. Nagyon sajátos módon fejlődött és szerkezete ama távoli időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb ma beszélt európai nyelv még nem is létezett. Egy olyan nyelv, melynek logikája és matematikája a feszített húr erejének kezelhetőségével és rugalmasságával bír. Az angol ember legyen büszke arra, hogy nyelve az emberiség történetére és múltjára utal. Az eredete kimutatható, meglátszanak rajta az idegen, különböző nemzetektől származó rétegek, melyek összességéből kialakult. Ezzel szemben a magyar nyelv olyan, mint a terméskő, egy tömbből van, amin az idő vihara egyetlen karcolást sem hagyott. Nem naptár ez, amely a korok változásához alkalmazkodik. Nincs szüksége senkire, nem kölcsönöz, s nem von vissza, nem ad és nem vesz el senkitől. E nyelv a legrégibb és legdicsőségesebb emlékműve a nemzeti önállóságnak és szellemi függetlenségnek. Amit a tudósok képtelenek megfejteni, azt mellőzik, a nyelvészetben csakúgy, mint a régészetben. A régi egyiptomi templomok mennyezetei, amik egyetlen kőből készültek nem magyarázhatók. Senki sem tudja, honnan származnak, melyik hegyből szerezték a csodálatos képződményt, vagy miként szállították és emelték a helyére a templomokban. A magyar nyelv kialakulása ennél sokkal bámulatosabb. Aki ennek titkát megoldja, isteni titkot fog kifejteni; tény, hogy e titok első tétele:

Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala Istennél, és Isten vala az Ige.”

Sir Bowring John (1792-1872) angol nyelvész, irodalmár és gondolkodó több mint száz nyelvet beszélt, köztük a magyart is. Sok magyar költeményt fordított angolra. 1830-ban kiadott egy verseskötetet “Poetry of the Magyars Preceded by a Sketch of the Language and Literature of Hungary and Transsylvania” címen, amelynek előszavában írta az itt közölt megállapítást. Sir Bowring el volt ragadtatva a magyar nyelvtől, és észrevette, hogy születése valahol a történelemelőtti idők homályában tűnik el.

Dudás Rudolf negyven éven keresztül minden nyomot felkutatott, hogy Sir Bowring prófétai meglátásának a nyitját megtalálja. Hamar rájött, hogy ilyen messzi távlatokba visszamenő ősiségben Sir Bowring titkába modern nyelvészeti eszközökkel nem képes betekintést nyerni. Kutatásai eredményeként megállapítja:

“A magyar nyelv korát felbecsülni még megközelítőleg sem lehet; lehet, hogy egykorú a Vértesszőlős-i emberrel, 350,000 év, vagy még idősebb. Bizalommal hívhatjuk MAGYAR ŐSNYELV-nek is, mert kezdetben, a Biblia szerint az emberiség összessége egy nyelven beszélt.” (Dudás Rudolf, A teremtés ősmagyar nyelve, Szikamber Kör, Vancouver, 1999)

Grimm Jakob (1785-1863)

Nagy meseíró, német egyetemi tanár, a történeti hangfejlődés törvényszerűségeinek felismerője, az első német tudományos nyelvtan megalkotója kijelentette:

“A magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet.” (1820)

Henry John Temple Palmerston (1784-1865) angol politikus (magyarországi angol nagykövet 1848-ban) a magyarok szeretetéről éppen nem híres diplomata véleménye:

“… a Habsburgok keleti birtokán élő magyar nép… nem csak kontinensünk egyik legerősebb államát alkotta évszázadokon át, de valami általunk nem ismert nagyon ősi műveltséggel a környező népeket és országokat századokon át teljes tiszteletadásra tudták kényszeríteni.

Erbersberg N. (1840) bécsi tudós:

“Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság, és emellett szorgosan került minden közönségest, kiejtésbeli nehézséget és szabálytalanságot.”

George Bernard Shaw (1856-1950) angol írófejedelem komolyan tanulmányozta a magyar nyelvet. Egy rádiós nyilatkozatában mondta:

“… egy igazán tehetséges angol írónak az előbb már említett hatalmas előnyök ellenére is leküzdhetetlen nehézségekkel kell szembenéznie. Őszintén mondom, az anyanyelvemen nagyon sokszor képtelen vagyok érzéseimet és gondolataimat teljes pontossággal visszaadni. A mi nyelvünk gazdag, nagy és praktikus, de viszonylag fiatal… Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit. A magyar nyelvben a propozíciók használata helyett a legtöbb szó végét óriási variációban változtatni lehet. Ez a művelet a legkisebb érzelmi rezdülést is képes kifejezni és hűségesen visszaadni. Ehhez képest (s itt bocsánatot kérek a tisztelt Hallgatóságtól) sokszor úgy érzem, hogy a mi angol nyelvünkön a legtöbbször képtelen vagyok a közlendőm belső lelkiismeretem szerinti pontos visszaadásra, és ahelyett, hogy biztosan odatalálnék, ahová akarok, csak járom és járom az utam akörül a szólás-mondásunkban szereplő bizonyos bokor körül. (I am just going and going around the bush.)”

Arnaldo Dante Maria Nacci, az Olasz Kultúrintézet igazgatója, mondta – Sir Bowring John két könyvének (1830, 1866) magyarországi megjelenésének bemutatóján -, arra a kérdésre felelve, mi ragadta meg figyelmét Sir Bowring írásából:

“Igen, szeretném felidézni azt a mondatot, hogy a magyar nyelv nem szorul senkire, nem kölcsönöz, nem üzletel, nem ad, nem vesz el senkitől. Míg más országokban a nép formálja a nyelvet, addig itt a nyelv formálja a magyarokat. Azt hiszem, hogy a magyar nyelv a világörökség része is lehetne, mert tiszta nyelv. Semmilyen más nyelvnek nem sikerült tulajdonképpen behatolni és idegen kifejezéseket ráerőltetni…” (2006)

Elgondolkoztatóak ezek az idézetek, de most haladjunk tovább a „Casu” névalak elkezdett ösvényén. Tehát a latin jelsor hiányosságából adódóan hogyan lett a Kácsból „Casu” ha fellapozunk egy mai latin nyelvű szótárat a káliumon és még néhány szó kivételével, amit mi k-nak mondunk, a latin c-vel írja a szó első betűje „megoldva” a latin betűkészlet számára ismeretlen hang a magyar cs-betű hangalakja ezért behelyettesíti a hangtanilag a hozzá legközelebb álló jellel a latinban is használatos s betűvel. A szó harmadik betűje is megoldva hátra maradt a szóvégi kérdéses u betű. Ha Anonymus eredeti művében is „Casu” alak szerepelt ennek csak egy oka lehet Kácsot valaha Kacsunak ejtették tehát „P”mester a latin betűk használatával próbálta meg visszaadni a kiejtett magyar szó fonetikus alakját. Vagy a másik lehetőség a Gesta későbbi másolójának hibájából eredhet, aki bárki lehetett és rutinszerűen másolt, de szinte biztos nem magyar származású volt mivel magyar ember nem adna ennyire buta nevet ősi szállásbirtokának, mint a latin „casus” szó melynek magyar értelmezései a következőek (lehullás, esés, leesés, bukás, véletlen, szerencsétlenség, baleset). De létezik egy harmadik lehetőség is a szóvégi „u” hanggal kapcsolatban melyre valószínűleg a képzett nyelvészeink is bólogatnának, amely a következő a korai magyar nyelvben, kezdetben minden szó magánhangzóra végződött és ezért került a Kács szó végére az ominózus „u” véghangzó. Ezek az úgynevezett véghangzók csak a XII. századtól kezdenek lekopni a szavak végéről, de azt eldönteni, hogy ez a bizonyos „u” betű véghangzó volt e vagy tartozéka a Kács névnek bajos lenne száz százalékos bizonyossággal kijelenteni, de az biztos viszonylag korán eltűnt az okleveles bizonyosságok alapján is. Egy picit visszatérve a latinból származó névalakra és itt megjegyezném azt, hogy nem szabad elfelejtenünk, Szent István királyunk korától egészen 1844-ig hivatalosan latinul írtunk ugyan, de a magyar ember mindig magyarul beszélt tehát miért a latin nyelvből származó szó alapján neveztek volna el egy települést honalapító őseink teljesen valószínűtlen, aki magyar az magyarul is gondolkodik.

Mikor elhatároztam, hogy másokkal is megosztom a kutatásaimat eldöntöttem azt, hogy soha nem fogom más,írók kutatók munkáját becsmérelni nagyon etikátlannak tartom és nem szeretnék beállni abba a bizonyos sorba. Sajnos sokan vannak azok, akik azt hiszik magukról, hogy az ő kutatásai és megállapításai szentek és sérthetetlenek szerintem tévednek, senki nem tévedhetetlen én sem vagyok az, ezért próbálok nagyon alaposan utána nézni mindennek. Ennek ellenére most szeretnék idézni egy bizonyos műből, amely Anonymus Gesta Hungarorumát dolgozza fel. Mindenféle rosszindulat nélkül teszem ezt ígéretem ellenére, csak a példa kedvéért mennyire félre mehetnek a gondolatok, ha nem vagyunk megfelelően alaposak és körültekintőek. De a legfontosabb az, ha a magyar történelemmel foglalkozunk, akkor magyarul is gondolkodjunk.

Név és cím nélküli idézet a könyvből.

„32. Ursuur / Őrsúr vára és az Egur / Eger folyó

Az első nevezett folyó a Narag-y, a mai Mezőnyárád helynévben ismerhető fel, míg a mai Kács falu, mint táborhely és hadi útvonal valószínűtlen. A mondat tudatosan megtévesztő. Ugyanis az a patak, aminek fejénél a vár épült, nem kell, hogy azonos legyen a Narag folyóval. A Casu-nak nevezett hely, nézetem szerint szójátékból keletkezett és a mai Mezőkeresztes lehetett, ami nem véletlenül kapta a nevét. (casus = 1. váratlan esemény, ami háborúval járhat, 2. alkalom pl. dicső tettre, 3. valaminek a vége, vagy szerencsétlenség is.) Árpád és nemesei ekkor "keresztút" előtt álltak és határozni kellett, hogy merre menjenek. Nem az égtájak, hanem a jövőbeli politikai szerepük eldöntése miatt. A casus szó értelmének minden lehetősége előttük állt.

A kun Ousadu / Ócsádnak adományozott birtok határának pontos meghatározása kissé körülményes. Mezőnyárádnál két patak találkozik, s a nyugatinak végén található, mintegy zsákutcában Kács. Itt a térkép nem jelez várromot. A másik patak forrása felett a Latorvár romja látható, ennek neve meg sehogy sem egyezik Őrsúréval. Mintha itt se jutnánk tovább...”

Mindenki munkáját nagyon értékelem és azzal is tisztában vagyok, hogy az író szóban forgó munkájának ez csak egy pici szegmense nekem viszont a fő témám és érdeklődési köröm, de ezért nagyon meglepődtem a fenti megállapításokon és tájékozatlanságon.

A „Casu” Kacsu kérdésnek a végére is értünk volna, ha nem létezne a saját elméletem, ami azt hiszem elég érdekes színt vagy fontosságot adhat ennek a környéknek és történelmének. Bár elméletem alapja puszta logika, vagyis logikus lehetőségek láncolata. Ha nem is érdemlek érte Nobel díjat, de azért elgondolkodtató vagy akár megfontolandó ez a logikusnak tűnő lehetőség is annak ellenére, hogy írásos adatokkal alátámasztani nem tudom. Ezen a ponton érkeztünk el oda, amely a Kács névalak legnagyobb és eredendő problémáját tárja a szemünk elé vegyük sorba az ellentmondásokat. A kutatók abban egészen biztos egy állásponton vannak, hogy a legősibb Kárpát medencei szállásbirtokok nemzetségi központok és települések a letelepülő nemzetségfők vezérek neveire vezethetőek vissza. Kács esetében például Örsúrra Ocsád fiára így tudja ezt Anonymus és a néphagyomány is amelyet Kandra Kabos őrzött meg számunkra.

Anonymus: Örsúr vára és az Eger vize

„Azután Árpád vezér és nemesei innen felkerekedve a Nyárád vizéig vonultak, s tábort ütöttek a patakok mellett attól a helytől kezdve, melyet most Kácsnak mondanak. Árpád itt nagy földet adott Ócsádnak, Örsúr apjának, Örsúr, a fiú aztán ott, annak a folyónak a forrásánál várat épített, amelyet most Örsúr várának hívnak. Árpád vezér és övéi innen továbbmenve eljutottak az Eger vizéig….”

Forrás:(Gesta Hungarorum Pais Dezső fordítása)

Kandra Kabos:

„Tibold-Darócon egy néphagyomány tartja magát, mely a „királyi jegyző” állítását igazolja és támogatja. A nép emlékében ugyanis azon monda él egy hegyről: hogy annak ormára fölmenvén az ősz Örs vezér szakállát keletnek, a Tisza felé fordulva, északi és déli irányba szétvoná s a belátható területen ekként jelölé meg elfoglalandó birtokának határait.”

Forrás: Kandra Kabos „Adatok az Egri Egyházmegye történelméhez második Füzet 1886”

A feltett kérdésem így pedig a következő ha Ocsád fia Örs úr volt a honalapító nemzetségfő miért nem Örsnek hívják Kácsot vagy a Kácsokat. Az Örs nemzetséggel többen is foglalkoztak az elmúlt évtizedekben például László Gyula és Győrffy György. „A fennmaradt írott emlékekből az alábbiakra következtethetünk. „Anonymus leírja, hogy miután Árpád nemesei a Sajó mellől „felkerekedtek", a „Nyárád vizéig vonultak, s tábort ütöttek a patak mellett attól a helytől kezdve, melyet most Kacsnak mondnak”. Azt is leírja Anonymus, hogy „Árpád itt nagy földet adott Ócsádnak, Örösúr apjának.” Később Örösúr ezen a helyen, a „folyónak a forrásánál várat épített”, amit később így Anonymus korában is Örösúr várának hívtak. A Képes Krónika mely Anonymus Gestáját követően mint¬egy másfélszáz év múlva született még részletesebben foglalkozik a vezérekkel (kapitányokkal). Az egyes vezérekről (elsőként Álmos fia Árpádról) részletesen ír. A „hetedik kapitányról csak annyit mond: hetedik kapitányt Örsnek hívták. Az ő nemzetségének helye a Sajó körül volt”. Ez esetben a felsorolás a magyar törzsfőkre (kapitányokra) vonatkozik, tehát Örs a „hétmagyar" között szerepel. Amikor Anonymus felsorolja a honfoglalás kori kun vezérek nevét, utolsó név Ousad páter Örs (Ursuru). Mindez aláhúzza a törzs jelentőségét, szerepét a honfoglalás korában. Győrffy György állapította meg, hogy Borsod ősfoglaló törzse nem a Bors mely a Garam mentén volt ősfoglaló, hanem az Örs, így a honfoglalás kezdeti szakaszában e törzsnek volt meghatározó szerepe a vidéken. Győrffy következőket mondja: „ A megye ősfoglaló nemzetségének kétségtelenül az Örösúr nemzetséget kell tekintenünk. Erre mutat, hogy a krónikák is itt jelölik meg Örs vezér szálláshelyét, s Örs vezéri voltát bizonyítja az Örösúr névben rejlő úr méltóságnév, mely eredetileg törzsfőt jelenthetett”. Az Örs törzs letelepedése megfelel a kor szokásainak. Az egyes törzsek másokkal keveredve építették ki szálláshelyeiket. Amikor arról szólunk, hogy Dél-Borsod volt az Őrsök ősi szálláshelye, akkor csak a törzs egy részének, minden bizonnyal a törzs fejének és nemzetségének itteni letelepedéséről van szó. Az általuk elfoglalt terület nem volt nagy, nem is lehetett az egész törzsi népesség letelepedésére alkalmas. László Gyula foglakozik a településtörténelem alakulásával, mint a népi életmód fontos elemével, s ennek során a törzsi és egyéb nevek előfordulásával. Feltételezi az egyes törzsek egy tömbben való letelepedését, s a törzs „szétrobbanását a későbbi (Géza és István) korára teszi, mint szándékos cselekvést, amivel a törzsek hatalmát igyekeztek megtörni. Amennyiben elfogadható e feltételezés, annyira vitatható is: a törzsek tagjai jórészének letelepedése a fejedelmi kíséret tagjaként a 10. század során természetes (spontán) folyamatként végbement. Szó sem lehet például arról, hogy az Örsök egy tömbben települtek meg a Bükk alatt, s csak később települtek szét. Ez az egész századot végig kísérte, s természetes tényként merült fel, hogy az ezred végére, az új államélet kialakulása idején már csak kisebb, ilyen nagy feladatra alkalmatlan számban maradtak az „ősi” helyen.”

De vannak, akik a következőképpen próbálják magyarázni a Kács név és az Örs név anomáliáját. „Az itt letelepedett törzsvezető nemzetségének első személyisége Kacsu (Casu) lehetett, ahogy az Abáknál Pata. A Kiev alatti ősök (Et, Edömén, Böngér, Ocsád, Ketel) és a többiek tekinthetők az első generációnak (Álmos kortársainak). Míg a honfoglalás vezetőinek neveit őrzik az első települések (Pata, Bors /Bars nevében/, Kacs stb.). Örösúr az évszázaddal későbbi negyedik generáció tagja, Géza, illetve István kortársa (akárcsak a borsodi Bors). Véleményem szerint ez az előbbi kijelentés nagyon fontos a Tarkacsu elméletem szempontjából és én is ezzel értek egyet. A törzs többi tagja a fejedelmi kíséret részeként az ország különböző tájain telepedett le.

A Kárpát-medencében mintegy harminc helynevet ismerünk, mely az Őrsök emlékét őrzik.” Tehát itt egy újabb ellentmondás ki is volt Örs vezér és mikor élt. Felettébb elgondolkodtató teória és ez is egy külön fejezetet érdemel.

 Kács nevéről és annak jelentéstartalmi lehetőségeiről:

Nagyon régóta foglalkoztat az a kérdés mit is jelenthet a Kács név valójában milyen tartalmi és jelentésbeli értelmezéssel bírhat, ha egyáltalán létezik magyar nyelven magyarázat. Számos lehetőséget megvizsgáltam és az összegyűjtött információk alapján lassan kezdtek kikörvonalazódni a lehetséges megoldások. Pontosabban két lehetőséget tartok valószínűnek, de mivel az általam feltárt lehetőségek száma kettő ezért nem lehetek biztos abban melyik az igaz vagy egyáltalán megtaláltam-e a lehetséges magyarázatot. De az sem kizárt, hogy ezek a magyarázatok valahol az idő végtelenségében összetalálkoznak és értelmezésük egyazon ősi szó tövéről fakadnak. Nagyon nehéz dolga van annak, aki egy látszólag a mai magyar nyelven értelem nélküli szóban jelentéstartalmat-értelmet keres. Ez a feladat még képzett szakembereknek sem egyszerű nem beszélve a hozzám hasonló lelkes, de képesítés nélküli amatőr nyelvészkedőkre és történelem kutatókra. Ha valaki napjainkban erre adja, a fejét felkészülhet a megbélyegzésre, arra, amit a mai magyar amatőr kutatókra a hivatalos tudomány fellegváraiból oly előszeretettel használnak „dilettáns” mint amilyen én is vagyok. Ha a dilettáns szó eredeti értelmét nézem, igazuk van. De csak addig, amíg ezt a jelzőt gunyoros módon a mai pejoratív értelemében nem az intelligencia szintemre értik. A történelem során számos avatatlan, de tehetséges kutató volt van és „lesz”, akiknek sokat köszönhet (majd) a világ és létezik egy bölcs mondás miszerint addig, míg egy feltáratlan terület fehér foltjait kutatja valaki annak megállapításai addig igazak, míg meg nem cáfolják azokat vagy fordított estben akár meg is erősíthetik. De mielőtt belemennék, a részletek ismertetésébe meg szeretném osztani önökkel azt a tényt, hogy bármilyen témához is nyúltam a kutatásaim során legyen az Kács vagy Örs vezér számtalan ellentmondással vagy félre magyarázattal találkoztam, ami e témákban „hivatalosan” vagy félhivatalosan fellelhető. Félhivatalos alatt értem azoknak a gondolkodóknak a munkáit, akik hasonlóan, mint jómagam foglalkoztak, ha csak érintőlegesen is a témával. Ezért kénytelen vagyok a legapróbb részletekig menően megvizsgálni minden információt és többször ismétlésekbe bocsátkozni, mert valahol valami mindig összefügg ezért előre is elnézést kérek. Most pedig végre térjünk vissza eredeti témához és nézzük meg mit is tudunk a Kács névről.

Az oklevelek és kódexek ismeretanyaga:

Első említése Anonymus Gesta Hungarorumában található „Casu” (Kacsu) alakban, amely név kiejtésének hangtani alakja adta számomra az egyik értelmének lehetséges kidolgozását. Itt rögtön meg is kell állnunk, mert mint alább azt látni fogják Kács nevének ez a formája teljesen egyedülálló a többi névváltozathoz képest. Miért is? Azért mert valami különös módon „u” betűvel végződik. Anonymus műve latin nyelven íródott és létezik egy „casus” latin szó, amely több önálló értelemmel is bír, mint lehullás, esés, leesés, bukás, véletlen, szerencsétlenség, baleset. Kutatásaim során találkoztam olyan gondolkodóval, aki ezt a lehetőséget valószínűsítette. Béla király névtelen (Anonymus) önmagára „P” mesterként hivatkozó jegyzőjének munkája időben az első olyan kódexünk, amely a Magyarság történelmét dolgozza fel a kezdetektől az őshazából való kijöveteltől a Kárpát medencébe történő bejövetelen át nagyjából Szent István királyunk koráig. Ha valaki egy kicsit is ismeri, a magyar történelmet most felteszi azt a bizonyos kérdést, amely a Gesta előkerülése óta véleményem szerint még mindig megoldatlan rejtély. Melyik Béla nevű királyunk jegyzője volt „P” mester? Mivel négy Béla nevű Árpádházi királyt is ismerünk I. Béla (1016-1063), II. (Vak) Béla (1108-1110), III. Béla (1148-1149), IV. Béla (1206-1270).

Ez számunkra azért fontos, mert az első hivatalos oklevél, amely Kácsot megemlíti 1248-ban keletkezett IV. Béla király uralkodásának idején. Az oklevélben az alábbi hivatkozás található, amely egy határbejárás során keletkezett.

„Ott kezdik határolni az Örsúr nemzetségbeli nemesek és a Kácsi monostor földjei”(genere Werusur et monasterii de Kach).

A hivatalos történelemtudomány jelenlegi álláspontja szerint a Gesta Hungarorum III. Béla uralkodása idején készülhetett ezért itt a hivatalos álláspont támogatását is élvezve kijelenthetjük Kács nevének első írott formája a Casu (Kacsu) alak.

Az általam ismert oklevelekben az alábbi névváltozatokkal találkoztam 1292 Cach, 1248 monasterii de Kach, 1347 Olkach Kach Felkach és Felsewkach, 1381 Kacs monostra és Kaacs Monostra, 1414 Kaach, 1416 Puzthakach és monasteriii de Kach (az oklevél érdekessége mindkét névalak egyszerre szerepel a dokumentumban), 1453 Cach és Kaach,1636 Kach. De mielőtt a tisztes olvasó beleszédülne a Kács (ok) különböző névalakjaiba feltétlenül tudnunk kell arról valaha három Kács nevű település létezett egymás mellett a mai borsod megye területén az Örs nemzetség központjaként. Viszont a történelmi Magyarországon további számos Kács nevű település adatolható.

A Kárpát medencén kívül Indiában Ázsia területén kisÁzsia és a Kaukázusig bezárólag „valamilyen érthetetlen oknál fogva” több tucatnyi Kacs helynév földrajzi név található. A válaszok keresésének folytatása előtt nézzük mit írt 1886-ban Kandra Kabos az Örs nemzetség és a Kács nevű települések történetének ez idáig egyetlen nagyobb horderejű feldolgozója és ismertetője.

Kandra Kabos (Jakab) (Felsőbánya, 1843–Eger, 1905)

Néprajzkutató, történész, római katolikus lelkész. Egerben végzett teológiát. Később káptalani levéltárosként dolgozott.

„Míg Alkács vagy Darócz a hegyoldalba kapaszkodó házaival a valónál költőibb képpel lepi meg a távolról szemlélőt: addig Felkácsot egészen láthatatlanná teszi az előtte hirtelen összeszoruló völgytorkolat. Még e szűkület előtt a völgy közép táján megjegyzendő az „égett malom” azon oknál fogva, mert nem messze esik innen jobbra, a sályi határban Közép –Kács, máskép Kácsváralja, romvár és elpusztúlt falu. Az említett völgyszoroson, az ugynevezett „kőkapun” keresztülhaladva, egy menedékes teknőalaku völgymedencze áll előttünk gyógyforrásaival, apró házaival és fás tetőivel, mint az előbbinek folytatása. Ez Kács (régente Felkács), a hajdan három ilyen nevű helység között az egyetlen, mely ősnevét megtartá”. forrás: (Adatok az Egri Egyházmegye történelméhez második Füzet)

Sajnos én nem találkoztam olyan oklevéllel, amely kifejezetten (Közép-Kácsot vagy Kácsváralját) említene, de ez betudható a szegényes latin nyelvismeretemnek is. Viszont ismerek egy olyan oklevelet, amely határozottan három különböző Kácsot említ.

Kelt: 1347-02-28 Kiadó: EGRI KÁPTALAN Régi jelzet: Q 311 / 513 6 Fennmaradási forma: Átírás 1402

Regeszta: quind. Diei Cinerum. Az egri káptalan előtt Wruswr nembéli Tiboldus fia Tiboldus mester a maga és fiai, László, János és Mihály nevében, valamint Pál fia Imre a maga és fiai, Miklós, Antal és Mihály nevében, azonkívül Wechkelen-i János fiai, Lõrinc és Miklós, továbbá István fia János a maga és fivére, Péter nevében elõadták, hogy fogott bírák tanácsának megfelelõen az oklevélben részletezett módon megegyeztek egymás között öröklött birtokaik, a Borsod megyei Olkach, másként Darowch, Kach Felkach, Feketheser, Felsewkach, Gezth, Lyan, Eher, Ozlaar, Dorogma, Byk megosztását illetõen, és kötelezték magukat, hogy amelyikük az egyezséget megszegi, 100 márkát fizet peren kívül a többieknek. Az egri káptalan 1402. augusztus 10-i átiratában.

Forrás:(Trostovszky)

Kandra Kabos, mint az Egri egyházmegye káptalani levéltárosa feltétlenül nagyobb belelátással bírt a középkori oklevelekbe, mint jómagam ezért nyugodtan kijelenthetjük nem légből kapottak a megállapításai a három Kács névalakjaival kapcsolatban. Viszont itt arról is szólnom kell, hogy már a középkorban is problémát okozhatott helyismeret hiányában, az oklevelek papírra vetőinek vagy másolóinak a három Kács különböző névalakjainak egy térben és időben történő elhelyezése. A három Kács közül úgy gondolom Kácsváralja (ha használták egyáltalán bármelyik Kács megnevezése után a váralja utótagot). Vagyis Közép-Kács volt az első, amely a Kács nevét elveszítette és így a korai oklevelekben (Váralja?) néven szerepel? Ez az anomália viszont a jövő generációk másolóinak és kutatóinak okoz okozott komoly fejtörést, mert a mai Kácsot Tibolddarócról (Alkács) felől megközelítve jobbról a Mai Latorpuszta (Kácsváralja?) balról pedig a ma is létező Cserépváralja határolja. Vagyis váralja jobbról váralja balról, de hogy ne maradjunk, kétségek között forduljunk a régészeti kutatásokhoz és nézzünk utána a kérdéses települések várainak és keletkezési idejüknek. Mivel az okleveles és régészeti ismeretanyag nélkül nagyon bajos lenne meghatározni a Kács nevű települések helyét.

A környák múltjával foglalkozó irodalomban kettő különböző variáció létezik az első Kandra Kabostól a második Kozák Károlytól (Adatok Kács történetéhez). Kandra K. Közép- Kácsot vagy (Kácsváralja) határozottan a Mai Latorpuszta területére helyezi ezzel ellentétben Kozák K. a Kácsi várhegy alá teszi ugyanezt. Véleményem szerint egyik sem igaz bár Kozák K. megállapítása közelebb áll a valósághoz.Elektronikus térképszelvény a települések elhelyezkedéséről (Forrás: Google Earth)

Kácsváralja?:

Sály községtől északnyugatra fekvő Latorvár tetőn nagy kiterjedésű a hegyoldalra is lenyúló őskori sáncvár állt. A hegy északi részén, az őskori sáncvár közel felére csökkentett területén a X. században építették Örsúr várát. A hegy délkeleti nyúlványán a XII. század végén vagy a XIII. század elején építették a kisméretű Latorvárat. Örsúr várának pusztulására nincs adat, de valószínű, hogy a mellette felépült kis Latorvár építése előtt elpusztult. A Latorvárat oklevelek nem említik. Először 1938-ban végeztek ásatásokat majd 1975-ben és az 1980-as évek végén. Részletesebben vizsgálva (a Gádor Judit kutatásai alapján) Nováki-Sándorfi megállapításait, a következőket szögezhetjük le. A Sály-lator vár-tető „őskori várát" úgy fogja fel, mint ami „az egész hegyet magába foglalja”. A kutatások ezt a várat a későbronzkorra teszik, hasonlóan a Bükk körül lévő többi földvárakhoz (Dédes, Szilvásvárad, Kisgyőr stb.) Ugyanakkor a „hegytetőt körülvevő vörös sánc az ásatások tanúsága szerint Árpád-kori, nincs őskori előzménye”. Szerintük az őskori sánc túlterjed ezen. Az „Örsúr-várát”, mely szerintük sem azonosítható jelenleg, azt Anonymus szerint határozzák meg; ezt az előbbiek alapján helyezik a Lator-vár „felső platójára”. Mátyás István a laikus számára is érzékelhetően írja le az itteni kutatások eredményét. Gádor Judit határozottan megállapította, hogy „ez a faszerkezetes sánc, amelyik belső harmadát kivéve vörösre, szép narancsvörösre égett, tízedik századi. Főleg az építéshez használt földbe keveredett cserépdarabok igazolják ezt. Tapintással is meg lehet állapítani, milyen kemény itt az átégetett föld. Ilyen üvegkemény réteget csak a sűrű faszerkezet meggyújtásával lehetett létrehozni.” Majd a következőket olvashatjuk: „Ennek a háromszög alakú, hegytetőt övező, tízedik századi, égetett sáncnak nem volt előzménye. Nem egy korábbira, egy őskorira épült rá, mint ezt a több helyen történt. Minden valószínűség szerint teljes egészében honfoglaló eleink építették, tehát letelepedésünk egyik emléke.” Majd nyomatékul hozzáfűzi Gádor Judit: „Most már egészen biztos, hogy tízedik századi, tehát korai magyar földvár állt azon a hegyen. Méreteit tekintve, védősáncának vastagságát, erősségét figyelembe véve és ismerve a hegy tövében, ugyanabban az időben létezett települést is, elfogadhatjuk, hogy valószínűleg honfoglalás kori nemzetségfői központ volt Sály...”Légi fotó Latorpuszta (Kácsváralja) (Forrás: Légifotók.hu)Helyszínrajz Latorpuszta (Kácsváralja) (Forrás: Gádor Judit)

Cserépváralja – Cserépvár:

Cserépvár rövid története:

Kihez köthetjük a vár építését? Korábban, a várak jellegzetes 14. századi elnevezési szokásai alapján, a Cserépvár elnevezésből indultunk ki. Eszerint a vár első építtetője, vagy birtokosa egy Cserép nevezetű nemesi személy volt, akit a szomszédos Cserépfalu településével is összekötöttünk. Ezt azonban cáfolják az okleveles adatok. Cserépvár építését az Árpád-kori leletek és a hasonló jellegű nemesi várak alapján a 13. század második felére, végére helyezhetjük. A Cserép elnevezés azonban már 1214-ben megjelent Cserépfalu helyneveként, amely ekkortól hosszú időn keresztül az egri püspök falvai közé tartozott. A vár természetesen ettől jóval későbbi alapítású, így Cserép, mint alapító, vagy névadó személy nem jöhet számításba. Egy másik meglepő adat – Cserépfalu 1248-as határjárása – szerint a várhegy területe Cserépfalu „közigazgatási” határain kívül esett, azaz nem is a faluhoz tartozó földről van szó. Akkor mely település határában épült fel Cserép vára? A várra vonatkozó oklevelek erre nem alkalmasak, hiszen a 15. században már Cserépvárhoz tartoztak földek, nem pedig fordítva. Az Árpád-kor végéről csak sejthetjük, hogy ha nem Cserépfalu, akkor Tard, illetve a középkor folyamán elpusztult Tárnokbála határaiba eshetett a mai Vár-hegy területe.

Forrás: (Szörényi Gábor András)

Az első hivatalos oklevél mely kétség nélkül cserépvárat említ és kapcsolatba hozható írásom témájával az egy 1453-ban keletkezett okirat.

Száma: DL 14650 Régi jelzés: Q 311 / 5 25 Kelt:1453.03.07 Keltezés Helye: Wienne Bécs Kiadó: László Király Fennmaradási forma: eredeti Nyelv: latin

Regeszta:

László király Gara-i László nádorhoz vagy helyetteséhez. Eléje járult Darocz-i Tiboldnak a fia: János aki a saját, meg testvérei: Darocz-i István, János és Tibold, továbbá Gezth-i Máté nevében panaszolta, hogy Dyosgeur királyi vár várnagyai és kormányzói, azonkívül Poharnok István Cherep nevû várának a várnagyai már régebben nagy területeket foglaltak el az ő borsodmegyei Darocz, Warallya és Cach nevű birtokaik szántóiból, erdeiből és rétjeiből és azokat az említett két várhoz csatolták és birtokukban tartják azokat most is. A király tehát meghagyja az ország nádorának, hogy ha az exponensek a fenti ügyben pert indítanának előtte Poharnok István és a nevezett várnagyok ellen, teljesen a jognak megfelelőleg folytassa azt le. - A papír bal alsó sarka hiányzik és egy hézag is van az oklevélen. A szöveg alatt papírfelzetes pecsét. - A szöveg élén jobbra: commissio domini regis; A szöveg alatt jobbra: Commissio domini regis ex delibertaione consiliariorum.

Ez az oklevél véleményem szerint komoly bizonyító erővel bír mivel a két hatalmaskodó várnagy a Cserépi (Cherep nevű várának a várnagyai) és a Diósgyőri (Dyosgeur királyi vár várnagyai) várnagyok a józanész logikája szerint csak úgy tudnak területükhöz idegen földeket csatolni, ha földrajzilag a velük szomszédos területeket veszik birtokukba. Így a cserépi várnagy Daróc (Darocz) és Kács (Cach) a Diósgyőri a hozzá közelebb esőt, Latorváralját (Warallya). Mint ebben az oklevél regesztában is nagyon jól megfigyelhető Kács, mint váralja valószínűtlen, mert a Diósgyőri hatalmaskodó Lator pusztát Sály és Monostoros vagy Felső- Kács területeit nem kerülhette ki és csatolhatta, Közép- Kács birtokait saját földjeihez. De ha a XV. században Lator pusztát hívták Váraljának így volt ez a megelőző évszázadokban is.Cserépvár Légifotó 2008-as állapot (Forrás: Civertan)Cserépváralja - Cserépvár helyszínrajza (Forrás: Nováki-Sándorfi)

Mint láthatják, a régészeti és okleveles adatok azt igazolják (Kácsváralja?) vagyis Latorpuszta volt az első váralja nevű település mivel Cserépvár 1248-ban még valószínűsíthetőleg nem is létezett és az 1453-as keltezésű oklevél is nagy valószínűséggel Latorváralját nevezi Warallyanak. De ez a megállapítás is csak akkor igaz, ha a honalapítás kori sáncvárban gondolkodunk a Lator-várhegyen.

Cserépfalu neve az 1248-ban keltezett Kácsot hivatalosan először említő oklevélben szerepel (willam Cserep) néven és ebben az ominózus oklevélben említik először monostoros Kácsot (monasterii de Kach) és az Örs nembeli nemesek földjeit. Viszont a váralja elnevezés okleveles bizonyság alapján csak 1292-ben tűnik fel először az őrs nemzetséggel kapcsolatban, amely újabb feltételezéseket generál. Vagyis számolhatunk egy harmadik adattal is és ez a mai Kács területén lévő vár (lakótorony) mivel elképzelhető hogy ebben az időben (1292) már állt a latorvárhegyen álló latorvárral (toronnyal) egyetemben.

A tudományos írásnak tűnő dolgozatomat egy kis kreativitással megfűszerezve megírtam a Tapolca szó eredetének analizálásával foglalkozó művem ikertestvérét amellyel én egy saját stílust teremtettem természetesen magam számára. Egyszerűen józan paraszti ésszel "fricskanovellának" neveztem el. Hát jó szórakozást (legalábbis remélem). Azt hiszem érdemes  megszámolni a tap gyökű szavakat.

Tappancs a tapasztalatlan Mag-gar vadász tapasztalatai a Tapolcával!

A Kárpátmedence i.e. 3000.

A nevem Tappancs mindenki így ismer nevem az átlagnál nagyobb méretű lábaim miatt kaptam. Talpam mérete megközelíti a barlangi medve (taporjánféreg) sárban hagyott tappancsának nyomát. A nyáron múltam 14 éves már teljes jogú vadász vagyok. Télen barlangban élek a törzsemmel nyáron sárból és ágakból tapasztott kunyhókban. Ma is vadászni indultam sajnos nem sok sikerrel. Pedig a táplálékszerzés lett volna, a mai feladatom, mert a tápláló hús nélkül nem tapad elegendő izom a csontokra és előbb vagy utóbb, de legyengülsz. Vadászat közben csak egy hatalmas taplógombát találtam, amelynek megszerzése így is emberpróbáló feladat volt, mert a tapló igen magasan volt és igen erősen odatapadt a bükkfa törzséhez. Lelki szemeim előtt már láttam amint törzsfőnököm toporzékolni fog a dühtől, amiért üres kézzel térek haza. De legalább a törzs javas emberének örömöt okozok majd a megszerzett taplógombával. A taplóból főzött tapadós masszával fel tudja majd ragasztani a gyógyfüvekből készült tapaszait a vadászok sebeire. Egyébként a törzsfőm gúnyneve Tápos a háta mögött mindenki csak így nevezi ő az, aki szétosztja a vadászatból szerzett táplálékot a törzs tagjainak. Neki mindig mindenből több jut, és ez látszik is rajta. Miközben gondolataimba mélyedtem meghökkenve vettem észre hogy már egy ideje ott toporgok a Tapolca sással-náddal benőtt partján. A Tapolca mozgó sara (mocsara) simán terült el a szemeim előtt. Döntenem kellett. Átkelek a távoli havas és hideg vízmosáson vagy átgázolok a Tapolca hívogatóan és melegen gőzölgő mocsarán. November vége van a tappancsaim már kellőképpen fáztak és elgémberedtek ezért nem sokáig gondolkodtam tovább a Tapolca partján. Tappancsaimról levetettem a már igen csak széttaposott őzbőrből készült topánkáimat az egyikbe beletettem a megszerzett taplógombát a fogaim közé szorítottam azokat majd belegázoltam a tapadós és hívogató Tapolcába. Miközben arról elmélkedtem milyen jó is lett volna, ha vadászat közben elém toppan a tápláléknak való vad egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy tapodtat sem haladtam előre. Tappancsaim mélyen merültek a Tapolca tapadós mocsarába és miközben csak tapostam és tapostam a Tapolca kellemesen meleg sarát rájöttem mozdulni sem bírok. Odatapadtam. No, hát ilyen az én szerencsém! Táplálékot indultam szerezni és végül belőlem lesz táplálék. Ami gyakorlatilag már meg is történt, mert éreztem amint a piócák tapadós tapadókorongjaikkal a bőrömhöz tapadtak. De ha ez még nem lett volna elég egy csapat kiéhezett varjú szeme tapadt rám az előttem két- három karnyújtásnyira lévő mocsári ciprus ágairól. Megborzongtam a gondolattól. Mi lesz velem? Ha most én örökre beletapadok a Tapolca közepébe. Milyen sors vár majd rám? Toppantani szerettem volna a tappancsaimmal, hogy elriasszam a rám tapadt tekintetű éhes varjakat. De már taposni sem bírtam tulajdonképpen az államig a Tapolcába süllyedtem. Már csak a Tapolca felszínét tapicskoltam a tenyeremmel. Kiáltani vagy füttyenteni szerettem volna, de a fogaim között tartott topánkáim és a benne lévő tapló miatt erre nem voltam képes. Zajt akartam kelteni, de a Tapolca felszínének ütemes tapicskolása nem ijesztette el a rám tapadt tekintetek gazdáit. Gondolkodnom kellett. Hogyan szabadulhatnék meg a legégetőbb problémámtól? A varjaktól. Hiszen vergődésemet figyelve azok egyre közelebb húzódtak felém a ciprus ágain. Akkor rájöttem a megoldásra. Tapsolnom kell. A taps éles csattanásai és vízhangjai a kezdő szürkületben megtették kellő hatásukat. Talán mégsem leszek táplálék? A varjak kelletlenül, de elfordították leendő táplálékukra tapadt tekintetüket és komótosan elrepültek a mocsári ciprus ágairól és eltűntek az esti szürkületben. Egy gonddal kevesebb. Gondoltam magamban és azon tűnődtem hogyan meneküljek meg a Tapolca fojtogató és vendégmarasztaló fogságából. Tappancsaim a mélyben rendíthetetlenül tapadtak a Tapolca fenekéhez ezért gyorsan abbahagytam a kezeimmel a tapsolást és tapicskolást és óvatosan tapogatózni kezdtem a ciprus irányába. Hamarosan meg is lett a tapogatózás eredménye, mert kitapintottam egy a ciprusról lelógó inda Tapolca sarától tapadós végét. A Tapolca engedett újra tapostam dagasztottam a tapadós sarat és a fuldoklók utolsó esélyével tapadtam az inda végéhez. Megmenekültem a Tapolca marasztaló öleléséből s miközben a partra kecmeregtem megállapítottam még sem vagyok eléggé tapasztalt vadász. Felálltam toppantottam kettőt – hármat hogy lehulljon a lábamról és a tappancsaimról a Tapolca tapadós maradéka. A számból kivettem enyhés széttaposott topánkáimat az egyikben a taplógombával és levontam a kellő tapasztalatokat a Tapolcával kapcsolatban. Igazi tapasztalatokat szerezni csak tapasztalás útján lehet, amely az évek alatt úgy tapad az ember fiára, mint a Tapolca sara a tappancsomra. Nem lehet mindent megtanulni az idősebb vadászok elbeszéléseiből, mert minden helyzet más és más. Megmostam a tappancsaimat majd ráeszméltem, ha továbbra is itt toporgok táplálék nélkül topánkával a tappancsaimon taplógombával a kezemben a megszerzett Tapolcával kapcsolatos tapasztalataimon tűnődve előbb utóbb annyira sötét lesz, hogy csak tapogatózva találok haza. Topánkába bújtatott tappancsaimat egymás elé helyezve elindultam hazafelé a havas ösvényen és összegeztem magamban a mai táplálékszerzéssel kapcsolatos tapasztalataimat, amit majd átadok az öcsémnek Tapikának.

1.Soha ne indulj egyedül táplálékot szerezni, ha nincs meg a kellő tapasztalatod.

2.Ha táplálékszerzés közben nem toppan, eléd a tápláléknak való vad ne toporogj sokáig egy helyben.

3.Ha elnyűtt és kitaposott a topánkád a sok egyhelyben toporgástól fázni fog a tappancsod.

4. Ha fázik a tappancsod a kellő tapasztalatok nélkül elcsábít a gőzölgő Tapolca.

5. Ha nincs, kellő tapasztalatod a Tapolcával kapcsolatban ne csábulj el, mert a Tapolca annyira tapadós hogy egy tapodtat, sem jutsz előre.

6. Ha táplálék helyett csak taplót találsz és ezt a topánkádba teszed, hogy tappancsaidat kényeztesd, a Tapolcában ne a szádba tedd, mert a tapadós sárban toppantani nem lehet, így csak tapsolva ijesztheted el a táplálékra éhes rád tapadó tekinteteket.

7. Ha tapasztalatlanságod miatt mégis a Tapolcát választod, ne taposd feleslegesen a Tapolca sarát, mert úgy sem jutsz, egy tapodtat sem előre és csak tapicskolás lesz, a vége tapadj inkább egy indára és húzd ki magad.

8. Ha a Tapolca tapadós sarából megmenekülsz ne a megszerzett tapasztalataidon elmélkedj, mert a rád tapadt piócák kiszívják a véred és az egyhelyben toporgástól még a topánkában is fázni fog a tappancsod valamint télen gyorsan sötétedik, és csak tapogatózva fogsz hazatalálni.

Utolsó és egyben a legnagyobb problémám az, hogy mit fog mondani a szomszéd törzs, ha a fülükbe jut a Tapolcás kalandom. Meg fognak bélyegezni és azt fogják mondani.

Hé, hé! Te tolvaj ellopod a szavainkat, a nyelvünket! Ti Magok nem rég még csak makogtatok. Most meg ellopjátok a Tapolca szavunkat és annak szótövével kreáltok egy szóbokrot? Mit akartok ti Mag-garok? Ne tán alkotni akartok magatoknak egy új nyelvet? Az Ugorok és a Finnek már így is panaszkodnak, és mi Szlávok kikérjük magunknak. Még a végén nem fogunk megérteni benneteket és mi lesz akkor, ha a vadbőreinket el akarjuk veletek cserélni marhára, búzára, nyílhegyre vagy agyagedényekre meg arra a szarvasagancsból készített görbe valamire, amivel a földet kaparjátok. A kapával vagy minek is nevezitek. Na, tessék most muszáj lesz ezt is megtanulnunk, mert ha kaparót akarunk még a végén valami pattintott bőrkaparót adtok.

Pedig ha tudnák, hogy már az őseink is Mag-garul beszéltek. De lehet, hogy majd csak annyit mondok. Elmentem vadászni és mivel nem sikerült elejtenem semmit inkább megfürödtem a Tapolcában (szláv nyelven meleg víz, meleg vizű forrás, fürdőhely). Na, ja, novemberben. De akkor hogyan adom át megszerzett tapasztalataimat az öcsémnek? Na, tessék már megint egy tap gyök. Az igazság az Tápos a törzsfőnökünk igen rugalmas vezető mindig azt mondja, nekünk a szomszédokkal kell jóban lennünk nem a távolabbi törzsekkel. Pedig ők sokkal kedvesebbek és soha nem gyanúsítgatnak. Ha látnak nálunk valami új, dolgot és érdekli, őket mindig azt mondják.

Hé Mag-gar! Mi ez? Mire használjátok?

Mi pedig lelkesen elmaggarázzuk Mag-garul, ha kell, megmaggarázzuk mi mire való. Ők mindig lelkesen bólogatnak, és ha legközelebb jönnek, a nyelvünkön próbálják kérni azokat. Teljesen el vagyok keseredve. Mit is tegyek? Hogyan mondjam el tap, táp,top gyökök nélkül a mondandómat? A táplálék helyett talán mondhatnám vad vagy élelem, de ezzel is az a baj az isten tudja, melyik szomszédos törzs nyelvét használom. Ha a Tapolca szlávul meleg vizet vagy fürdőhelyet jelent. Mit mondjak? Elmentem vadászni, de nem volt szerencsém és csak egy fürdő vagy meleg vizes gombát találtam. Ha a Tapolca szó szláv, akkor a szó gyökének is szlávnak kell lennie. De most akkor mit jelent vizet, meleget vagy a fürdőt jelenti? Mennyivel egyszerűbb is a Mag-gar nekem ezekből a gyökszavakból képzett szóbokrok jelentései, értelmei valahogyan összetartoznak összekapcsolódnak. Olyan szinonim (osok). De szép szó. Na, ezt ugyan kitől hallottam? Míg gondolataimba mélyedve, elmélkedve róttam az utam a kitaposott ösvényen egyszer csak. Döntöttem. Szinte már láttam lelki szemeim előtt a barlang közepén pattogó tűz mellett az öreg javas emberünket, Kacsot (szlávul:bölcső) (törökül:tévelygőt, révedezőt) jelent. Hosszú életem során soha nem ismertem senkit és semmit, ami ennyi görbeséget hordozott volna magában. Kacska kezekkel és lábakkal áldotta meg a teremtő ráadásul olyan kacskaringós volt haja hogy az ember szeme szinte bele szédült a látványba. De a megélt évek csak tovább segítették abban, hogy még méltóbb legyen a nevéhez göcsörtösebb kacskább, görbébb volt, mint a leggöcsörtösebb patakparti fűzfa. De nem így történt! A barlang szájánál megtorpanva csípőre tett kézzel a törzsfőnökünk Tápos magasodott fölém. A következőket üvöltve az arcomba.

Hé, Tappancs te ott kitaposott topánkában taplógombával a kezedben! Hol a táplálék?

Én felnéztem Tápos hatalmas alakjára, és mint Tappancs. Most már tudom. A tapasztalatlan Mag-gar vadász ki a Tapolcába tapadt széttaposott topánkában taplógombával a kezében. Tapintatosan tápos topánkába bújtatott tappancsára tapasztott szemekkel krákogtam egyet mélyről jövő torokhangon felhördültem makogtam egy sort majd kézzel, lábbal a tapadós tapolca sarától kezemhez tapadt taplógombával mutogatni (magyar-ázni) kezdtem.

Balog Sándor

2012.04.07.

Zsendice barlang

Ha tehetem igen sokat foglalkozom a Magyar nyelvvel mert csodálatosnak összetettnek és titokzatosnak tartom. Kutatásaim közben rászoktam arra ha találok valamilyen furcsa  vagy elsőre érthetetlen, értelmetlen nevet megpróbálom kideríteni mit is jelent valójában. Itt van először is a (zsendice) név. Nekünk a modern kor szülötteinek vajmi keveset jelent addig míg utána nem nézünk az értelmező szótárban. A Magyar Néprajzi lexikon szerint ez pedig a következő:

zsendice:

tejes étel, amely az oltóanyagot alkalmazó tejfeldolgozási rendszerben juhtej származékból közvetlen fogyasztásra készül. A sajtkészítés melléktermékeként képződő első savó felforralva két részre válik kazeinanyaga túrószerűen kicsapódik a savóból. Ez a forralt savó a benne úszó túrócsomókkal a zsendice, hidegen kanalazva kedvelt étel. A zsendice készítmény neve kukerca, kukorca, kükürca D-Erdélyben ott, ahol a még forralatlan első savót nevezik zsendicének. A paraszti tulajdonú közös fejősnyájak tejfeldolgozással is megbízott pásztorai rendszeresen zsendicével vendégelték meg a nyári legelőre kilátogató gazdákat. Az alföldi városok piacain a juhászfeleségek árulták is. Ha a felforralt savóból a túrót különválasztják, savótúrót (túró) és értéktelen második savót nyernek. A savótúró készítés és a zsendice készítés egymást nem zárja ki. A forralt savót rendszeresen vagy nagyobb részben, ill. alkalmilag vagy kisebb részben szánhatják savótúrónak vagy zsendicének (pujna). A zsendicét Moldvától K-Dunántúlig minden juhsajt készítő vidékünkön ismerik. Míg azonban egyes körzetekben csak tejfeldolgozó pásztorok csinálják, esetleg csak ők ismerik, másutt a parasztháztartásban is rendszeresen készítik, vagy legalábbis fogyasztják. A kárpáti juhtej-feldolgozásban északon a zsendice, délebbre a savótúró készítése dominál. Ehhez kapcsolódva a keleti magyar nyelvterületen a forralt savónak a kisebb, a Felföldön a nagyobb részét fogyasztják zsendiceként. A készítmények gyakoriságát is kifejezi, hogy a forralt savónak és túrójának eltérő neve van keleten (zsendice és orda), ill. egymáshoz kapcsolódó elnevezése északon (zsendice és zsendicetúró). Az Alföldön a kétféle készítmény gyakorisága váltakozik, a Tiszától nyugatra kevesebb, gyakran a parasztság, sőt a helybeli fejőjuhászok körében is teljesen ismeretlen a zsendice étel. A zsendice szó a vlach fejősjuhászat (vlachok) szakszókincséből származik. Azonos jelentésben minden kárpáti nyelvjárásban elterjedt. A magyarban a középkor végétől kimutatható. Hozzánk a románból is és a szlovákból is külön átkerült. Irod. Földes László: Esztena und Esztena-Genossenschaft bei den Szeklern (Viehzucht und Hirtenleben in Ostmitteleuropa, szerk. Földes László, Bp., 1961).

Ha valaki elég időt szán arra hogy felkutassa a lakóhelyével kapcsolatos anyagokat érdekes dolgokra lelhet ilyen a zsendice név is. Kács és környéke tele van az állattartással kapcsolatos helynevekkel és elnevezésekkel szinte egészen biztos vagyok abban hogy valaha a barlang környékén is állattartás folyt pontosabban juhnyájak legelésztek arrafelé. Sajnos a mai gondolkodásunkkal a tervszerű erdőgazdálkodás folytán és a telepített erdők miatt ezt már nehezen tudjuk  elképzelni de a nevek és a helyek árulkodnak. Hogy miért is vagyok ebben annyira biztos? Nagyon egyszerű, a barlangoknak van egy közel állandó tulajdonságuk a hőmérsékletük. Mint fentebb olvashattuk a zsendice valamikor árucikként is funkcionált a barlang állandó hőmérséklete biztosíthatta a készítmény frissen tartását legyen tél vagy nyár. Kács és annak közvetlen környéke véleményem szerint soha nem volt igazán alkalmas a mezőgazdasági termelésre a környékünk inkább az állattartás preferálta. De hogy bebizonyítsam állításom újra közlök egy tényszerű írásos anyagot 1770-ből amely hála az égnek megmaradt az utókor számára.

Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálatai. Borsod vármegye, 1770.

KACS
I. Még ekkoráig ezen helységnek nem volt urbáriuma.

II. Ezen helységnek a' tekintetes földes uraságokkal adózásunk és szolgálatunk iránt semminemű írt contractusunk nem volt, hanem csupán az földes uraság teczésébül, szokasbul ekkoráig szolgáltunk.

III.Tőlünk a' földes uraságok mind ez ideig pénz béli adót nem vévén, az uraságot vonó marháinkkal és gyalogul szolgáltuk, úgy mint az uraságok majorságbéli szántó földeit esztendőnkint szántottuk s be vetettük, szomszéd daróczi határban levőköt, és azokban termett életet be hordottuk; emellett a' majorság béli szőllők-nek venyigéit fel szedni s ki hordani, s annak termését szüretkor meg szedni és bé hordani, úgy trágyát ki vinni, nem külömben kaszálni, gyűjteni, boglyázni és a' szénát az uraságok majorjokba bé hor-dani, tovább a' malmok árkait tisztítani, ezeken kívül tekintetes özvegy Almásiné és Fáy Lászlóné asszonyaink részekre feleségeinkkel fonyattatni és minden földes uraságnak kender földeinktől egy, egy zsákot adni, vagy az helyet egy egy máriást adni köteleztettünk ,

IV. Nem igen régen szőllőt plántáltunk, s jövendőben s esztendőnkint abbul nagyobb, nagyobb hasznot várunk, tűzi és épületre való fánk a' földes urak engedelmekbü1 határunkban lévő erdőbül telik ki, marháinknak is legelő mezeje, mind magunk táplálására, úgy barmaink itatására helységünkön által folyó és hegyeinkben eredett eleven forrás, malmot hajtó vizeink vadnak, a' melyen is mind bent a' faluban, mind kívül az határban alkalmatos malmok vadnak. De ellenben az szántó földeink partos helyeken fekvén, sová-nyok és élelmünkre kevesek, mivel egy köböl alá való vetés után csak négy, öt, leg felyebb hat kereszt életünk szokott termeni,az honnét többnyire Miskólczon s Daróczon teendő s azért adni szokott napi számmal segíttyük magunkot, s abbul füzettyük adóinkot.

V. Itten legfellyebb a' négy marhás emberek közzül ketten találkoznak, a' kik őszi és tavaszi vetést tizen két kila alá valót tehetnek, többnyire a' többi négy marhás emberek B, 6 kilát vethetnek, a' gyalog szerű emberek kettőt és edgyet. Szénát is egy, két, három s leg fellyebb négy szekérrel kaszálhatunk, sarjút pedig kaszálni nem szoktunk s nem is lehet.

VI. Minthogy robotálásunknak szabott rendi nem volt, és a' tekintetes földes urak szükségei hol többek, hol kevesebbek adták elől magokat, és hány napra ment légyen esztendőnkint, számot nem tartottunk reája, meg határozni nem tudgyuk.

VII. Miólta emlékezünk, nem kilenczedén, hanem tizedén dézmáltak itten az földes uraságok, mivel itten nincsen ususban a' király dézma, a' tizedet pediglen ki adgyuk minden némű gabonánkbul, ki vévén a' kerti veteményeket, úgy nem külömben már most szőlleinkből, bárányok és méhekbül tizedet adunk, más egyébb ollyas adózásunk nincsen, taxát sem füzetünk, hanem a' jeles ünnepekre ki, ki közülünk a' maga földes ura részére az nagy erdőre vadászni ki menni tartozunk.

VIII. Semmi puszta ház hely nem találtatik ezen helységben.

IX. Edgyen kívül mind szabad el menetelűek a' lakosok. Signatum Káts, die 28-va Maii, 1770.
Fő bíró Tsordás Mátyás keze x vonása. Törvény bíró Tót Márton keze x vonása. Hegedűs András hites személy keze x vonása. Helység hites nótáriusa Bukovics András mp. /LS/

BAZmLt. BmLt. IV. 501/b. XXII. I. 293.

Mint olvasható ebben a gyönyörű régi nyelvezetű írásban a földek soványak nem teremnek elegendő élelmet és ennek hiányában  az adót is kenderzsákban fizették a kácsiak. A kender viszont nagyon jól megtermett a környéken még ma is találhat sok sok emlék a kendertermesztéssel kapcsolatban. De most ugorjunk a következő névre.

Asszony barlang (kankós lyuk)

Ez a barlang nem is igazából barlang inkább egy üreg amely nem túl messze található a zsendice barlangtól. Nyáron kedvenc tartózkodási helye a denevéreknek a zsendice barlanggal egyetemben.

Elég régóta piszkálta a fantáziámat miért is egy nemi betegségről kapta a nevét ez a sziklaüreg. Valójában csak a kácsiak tudják borzongás nélkül kimondani az hogy (kankós asszony lyuka). A világhálón az üreggel kapcsolatos írások zömében az írok valami oknál fogva disztingválnak és egyszerűen asszonybarlangként vagy kankós lyukként említik. Pedig nem kellene. Azt hiszem ez is egy érdekes történet amely az én fantáziámban született meg de logikus gondolatok mentén. De mielőtt azt ismertetném fontosnak tartom megjegyezni  hogy a családom idősebb tagjai és más személyek is ragaszkodnak ahhoz hogy ott valaha egy társadalom által kitaszított a fent nevezett nemi betegségben szenvedő nő élt. Logikusnak tűnik elsőre. De a kíváncsiságom mindig elvezet valahová.

Első dolog az ami zavart a dologban hogy az ember elsősorban nem rossz és szégyenteli dolgokról nevezi el a környezetét én magamból indulok ki és ez számomra evidens. Így elkezdtem nyomozni. Segítségül hívtam az általam nagyon kedvelt  Czuczor Gergely, Fogarasi János: A magyar nyelv szótárát 1862-ből. A szótárat ajánlom figyelmébe mindenkinek aki érdeklődik a magyar nyelv rejtelmei iránt még internetes változata is elérhető. Természetesen a nemi betegséget is jelenti de van több teljesen eltérő jelentése is.

KANKÓ:(kam-og-ó) fn. tt. kankó-t. 1) A székelyeknél am. szekérkötő horog, melylyel ereszkedőkön kereket kötnek. Gyöke a görbülést jelentő kan v. kam. 2) Bujakóros ondófolyás, alkalmasint a kanozás- vagy kamózástól. 3) Rövid szűr, a székelyeknél: zeke. Ha nincs bankó vagy rézkongó, itt marad a kankó. (Népd.)

A rövid szűr az amin érdemes és logikus elindulni. De nézzük meg mit is ír erről a Magyar Néprajzi Lexikon.

Szűrkankó

szűrposztóból készült kabát féle, amelyet felöltve viseltek. Szűrposztó anyaga a szűrnél keskenyebb, maga a szűrkankó a szűrnél kisebb ruhadarab volt. Nagyságban hasonló lehetett a dunántúli kisszűr, ill. a sárközi szűrdolmány-szűr nevű ruhákhoz (kankó). – Irod. Jankó János: Kalotaszeg magyar népe (Bp., 1892); Györffy István: Magyar népi hímzések I. A cifraszűr (Bp., 1930); Györffy István: Népviselettörténeti adatok (Népr. Ért., 1933); Nyárády Mihály: Az ajaki népviselet (Szabolcs vármegye vázlatos tárgyi néprajza, Nyíregyháza, 1939).

Kankó

elöl végig nyitott és felölthető ujjú, szűrposztóból készített kabátféle gyapjúruha ( gyapjúruhák). Ruhadarabként első biztos említését 1559-ből ismerjük. A 18. sz.-ban, de különösen a 19. sz.-ban – a szűrnél ugyan jóval ritkábban – országszerte említették. A Kunságon s környékén mintegy a múlt század hatvanas éveiig viselték. Legtovább Szentes-Hódmezővásárhelyen, ill. a horváto.-i Szlavóniában maradt meg. A különböző árszabások a  szűrnél mindig olcsóbbnak mutatják, amit kisebb mérete – a szűrnél jóval keskenyebb – és szerényebb díszítése is magyaráz. Szerkezeti vonalai egyenesek, de nem mindig derékszögűek. A középső, függőleges szél – a szűrhöz hasonlóan – varrás nélkül fordult át a vállaknál, elöl hegyes háromszögben végződik. A hátát alkotó szél lefelé erősen keskenyedik. A szűrhöz hasonlóan keleti módon bevarrott ujjai egyenesek. Csípője kiugró. Szlavóniában a kankó elnevezés arra a vászonujjasra is átkerült, amelyet még a századfordulókor a szegények és öregek vászonkankó elnevezéssel viseltek. A kankó szó eredete ismeretlen. Első előfordulása 1422-ből – mint családnév – kétes. – Irod. Balassa József: A szlavóniai magyarokról (Budapesti Szle, 1894); Györffy István: Magyar népi hímzések, I. A cifraszűr (Bp., 1930); Papp László: A kecskeméti viselet múltja (Népr. Ért., 1930).

A Pallas Nagylexikon szerint:1. a székelyeknél szekérkötő horog, mellyel az ereszkedőn kereket kötnek; 2. rövid szűr némely táj népviseletében; 3. bujakóros betegség, l. Gonorrhea.

A ma már beszakadt hodály a poklos oldalban

   A kőhodály kívül és belül Kács és Tibolddaróc határában

Kecskekői kaptárkő

Azt hiszem bőven van még majd minek utánanézni mert a helynevek száma igen csak tetemes Kács környékén is. Most két olyan helynévvel szeretnék foglalkozni amely nem közvetlenül Kácshoz tartozik de jelentéstartalmuk miatt egy későbbi írásomhoz egy teóriámhoz nagyon szervesen kapcsolódik az egyik a Cserépváraljai Mangó-tető a másik a Bükkszentkereszthez tartozó Lófő tisztás. Vegyük őket sorjában Mangó-tető ha valaki halja ezt az elnevezést rögtön a gyümölcsre asszociál csak van egy kis  bökkenő ezzel kapcsolatban.

"A török idők után, az 1700-as évek közepén készült katonai térképeken már szerepel a Mango felirat, miközben angol világutazók csak a XVIII.-ik században hoztak hírt Indiából Európába magáról a gyümölcsről. Nehéz elképzelni, hogy az itteni népek akkoriban tudtak volna valamit is erről az egzotikumról. A térképészek gyakran kérdezgették az adott hely eredeti lakóit a hegyek, források neveiről, hol húzódtak meg korábban a birtok-határok, majorságok stb. majd lejegyezték ezeket. Vélelmezhető tehát, hogy a Mangó-tető név is, ily módon népi eredetű. Másfelől viszont, a Bükk-alján (is) számos tájszót használtak, melyeknek jelentése mára feledésbe merült. Ezek közé tartozik a manka, mango, mankus is. Mindegyike ugyanazt jelenti. Kurta lábú, ősi eredetű fekete sertés, amelyik jól bírta a rideg tartást. Gyakran kicsapták őket az erdőkbe (makkoltatásra). Minden helybéli tudta, hol van az a hely, ahová kihajtják a mangókat egy kis hízlalásra. Talán innen ered az elnevezés is. Ravasz módon gondoskodtak róla, hogy a disznók sok sót nyaljanak, miáltal kényszeredve többet egyenek-igyanak, majd gyorsabban hízzanak. A jó kövér malac utáni vágy hozta elfeledésüket is, mert a 1800-as évek első évtizedeiben helyükbe léptek, a náluk is hízékonyabb mangalicák."

http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu

A Czuczor- Fogarasi szerint: Mangó: fn. tt. mangó-t. Lőrincz K. szerént a kapnikbányai szójárásban am. mangalicza; s talán ennek vagy a rövidebb mangicza öszvetételnek rövidülete.

Megjegyzésként Kapnikbánya Erdélyben székelyföldön található.

Lófő tisztás: Arról nincsenek információim hogy ezen a területen folyt e valaha állattartás de mivel ma is füves terület egészen biztos a tisztás sem véletlenül tisztás. De ami ebben az esetben sokkal fontosabb az hogy mi is a jelentése.

Lófő a  Czuczor -Fogarasi szerint: (ló-fő) ösz. mn. A székely nemzet hajdani rangosztályozása szerént lófő-székelyek (lovasfő székelyek) voltak azon rendbeliek, kik lóháton köteleztettek szolgálni (Primipili.). Báthori István lengyel király is említi e nevet egy 1583-iki levelében: "Becz Imre adja értenünk, hogy ennek előtte való időkben Lázár István foglalt volna el Kászonban egynehány parasztházat és egy lófőnek házát, örökségét." Történelmi Tár. VIII. kötet. 234. lap. Némelyek így akarják értelmezni: lófejő székely a lófejő szittyáktól (equimulgus). Azonban mind a székely alkotmány, mind a hagyomány az első értelmezést tanusítja. A népnyelvben sokszor lófejü-nek mondják:
"Látod kurucz, a lófejü,
 Ő Átilla igaz vérü;
 Ő bent maradt hazájába,
 Inkább itt dűl a sirjába
 A lófejü."
 Erdélyi J. gyüjt.

Magyar nyelv (1862) szótárunk szerint:ló-fő) ösz. mn. A székely nemzet hajdani rangosztályozása szerént lófő-székelyek (lovasfő székelyek) voltak azon rendbeliek, kik lóháton köteleztettek szolgálni (Primipili.). Báthori István lengyel király is említi e nevet egy 1583-iki levelében: "Bec Imre adja értenünk, hogy ennek előtte való időkben Lázár István foglalt volna el Kászonban egynehány parasztházat és egy lófőnek házát, örökségét." Történelmi Tár. VIII. kötet. 234. lap. Némelyek így akarják értelmezni: lófejő székely a lófejő szittyáktól (equimulgus). Azonban mind a székely alkotmány, mind a hagyomány az első értelmezést tanusítja. A népnyelvben sokszor lófejü-nek mondják: "Látod kuruc, a lófejü, Ő Átilla igaz vérü; Ő bent maradt hazájába, Inkább itt dűl a sirjába A lófejü." Erdélyi J. gyüjt.

Története:

A székelyek, mint eredendően határőrizeti feladatokat ellátó, kiváltságokat élvező katonanép körében kezdetben nem alakult ki rendi jellegű tagolódás. Jelentősebb vagyoni különbségek is csak a 14. századtól mutathatók ki közöttük. Kezdetben mindannyian lovas katonákként teljesítettek szolgálatot, majd később már csak egyesek közülük. A lófői tisztség kialakítása Mátyás királyhoz köthető, aki meghagyta a vajdaispánnak, hogy a székelyeket vegyék lajstromba, ezen belül pedig a lovasokat, kik őseiktől ilyenektül származtak, külön névsorba írják, és ezentúl a lófő névvel illessék őket. Nekik nagyobb zsákmány, a 16. századtól pedig a közös használatú nemzetségi földből nagyobb nyílföld jutott részükül. Elsősorban közülük kerültek ki a székely hadnagyok, a székely székek tisztségviselői.

1554-től kezdődően a lófők a főszékelyekhez, valamint a magyar nemesekhez hasonlóan mentesültek a hadiadó fizetése alól. A 18. századra a lófők már kisnemeseknek tekintendők és legtöbbször 1-2 jobbágyteleknyi földdel rendelkeztek. A székelység körében számuk 8-10%-ra tehető, mely idővel csökkenő tendenciát mutatott. A lófői kiváltságok gyakorlatilag 1848-ban szűntek meg, a jobbágyfelszabadítás következtében. A rangot az 1947. évi IV. törvény törölte el.  Lófő tisztás

De mi az oka annak hogy én  ilyen fontosnak tartom ezt a két utolsó helynév magyarázatot is besorolni az eddigiek közé? Nagyon egyszerű. Régóta kutatom és kíváncsiságom nem hagy alább abban hogy ki is volt Őrs vezér és népe. Egyáltalán létezett e ez a személy vagyis tulajdonképpen kinek az örökébe léptünk? Manapság ha (otthoni) barátaim ismerőseim között beszélgetve felhozom a témát hogy valójában Kács palócföld déli határa sokan furcsa összehúzott szemekkel néznek rám. Sajnos identitásunkban már nem vagyunk palócok de nyelvünk még őrzi a palóc tájszavakat és ez csak úgy lehetséges ha az őseink némelyike ezen népcsoporthoz tartoztak. Viccesen annyit szoktam mondani. Tudod mit jelent az hogy "troszka" ha azt mondja igen akkor azt mondom "te is Palóc vagy" hiszen ez egy igazi eredeti Palóc szó. Aki nem tudja annak nem sok köze van a palócsághoz. Természetesen számos alkalommal kipróbáltam már az úgynevezett palócföldön kívül lakó barátaimnál is és fogalmuk sem volt a szó jelentéséről. Egyébként a kívülállók miatt annyit tesz mint salak. Hogyan is jön ez ide? Öntsünk tiszta vizet a pohárba. Őrsvezértől indult minden meg Anonymus Gesta Hungarórumával. Aki nem olvasta tegye meg. Ebben a műben amely a Magyar történelem és a magyarság kezdeti tetteit cselekedeteit írja le P.- nek mondott mester (Anonymus). Bár bírálják a mű történelmi hitelességét ezért az 1200-as évekből származó  kódexért sok külföldi nemzet ölre menne. Anonymus ebben a műben azt írja hogy Örs vezér Ocsád, a „hét kun vezér” egyikének fia. A történet így most egy kicsit bonyolultnak tűnik de én azt hiszem utalva itt a szemfüles olvasó által már talán észrevett sok székely származtatású helynévi magyarázatra. Nekem az a véleményem miszerint a palócságnak és a székely nemzetnek elég sok közük lehet egymáshoz.

"Paládi Kovács Attila: A palócok eredete, etnikai összetevői

A palócok a kabarok utódai: Az Anonymus által kunnak nevezett kabar vezérek többségének szállásterülete északon volt. A palócok ősei a honfoglalás idején a magyar törzsekkel együtt érkeztek és települtek meg a Kárpát-medencében. A Hont, Nógrád, Gömör-Kishont, Borsod, Bükk-vidéken, Hevesben a Tarna-Zagyva felső völgyszakaszainak első foglalói között viszont nem találjuk a kabar eredetű nemzetségeket. Ezzel szemben megtalálhatók a Bodrogközben, Csallóközben, Fejér megyében, a Mezőföldön, Baranya és Torontál kisebb körzeteiben."

Egyébként annyira titokzatos nemzetség a Palóc hogy Paládi Kovács Attila  "A palócok eredete, etnikai összetevői" című publikációjában találkozunk, a palóc népcsoport eredetére utaló eddigi kutatások összegzésével, amely alapján megállapítható, hogy erre vonatkozóan 5 lehetséges válasz valószínűsíthető.

Hitem szerint a palóc és a székely nemzetség a történelem homályában szorosan összekapcsolódik és ez azért fontos mert Anonymus szerint is és a Székely nemzet szerint is a székelység már akkor itt volt a Kárpátmedencében mikor Árpád és a magyarja  megérkeztek. Na ennek lehetőségnek eredtem a nyomába hogy az őseink talán már ugyan úgy itt éltek mint a székelyek Árpádék megérkezésekor. De ez legyen majd egy következő történet.