Kácsi vár középkori lakótorony:

Az 1967—68. évben végzett ásatás során a kör alakú kis terület közepe táján a köves omladékból négyzet alaprajzú, egészen vastag falú építmény, torony maradványa került felszínre. Az árokkal körülvett terület közepe táján feltárt 10X10 m-es négyzet alaprajzú torony falvastagsága 2,5 m, a belső területe 5X5 m. Falazása habarcsba rakott szabálytalan alakú kövekből készült, amelyhez nagy valószínűséggel az épületet körülvevő, a sziklába vágott árok kibányászott köveit használták fel. Falát közvetlenül a sziklára alapozták. Külső sarkain, a járószinttől 70 cm-re téglalap alakúra faragott kövekből sarok armirozása volt. Az aránylag jól keltezhető cserépanyag alapján a lakótorony külső járószintjén talált többi edénytöredéket is nagyjából azonos korúnak tartjuk. A kerámia-leletanyagból a lakótorony fennállását a 12. század második felétől, végétől a 14. század első feléig, közepéig terjedő időre határozhatjuk meg.

Forrás:(Parádi Nándor: A Kácsi középkori lakótorony)

A Kácsi lakótorony helye a digitális térképrészleten (Forrás: Google Earth)

Összegezve az eddig ismert adatokat rá kell jönnünk arra nem csak a három különböző Kács (Olkach, Kach-Felkach, Felsewkach) térbeli és időbeli elhelyezése okoz nagy gondot, de a váralja (Varalya) nevezetű település név is a megoldásra váró feladatok számát gyarapítja. Az Örs nemzetség szállásbirtokaival és annak helytörténeti és helységtörténeti elemzéseivel azok bonyolultsága miatt ennek a témának is egy külön fejezetet szeretnék szentelni.

Kács nevének értelmezése Kandra Kabos szerint:

„A Kács-szó nyelvünk fájának lehullott levelét képezi, a mennyiben ma már ismeretlen e név jelentése. A kács-orog igében volna talán még fönntartva némileg az elavult gyök, melynek révedezni, czéltalanúl bolyongani értelménye lévén, eredetileg alkalmasint a hegyvölgyes helyet, a természeti fekvést jelezhette. Különben a Kács –szó Kach A XIV-ik században is előfordul még, mint személynév.(Cod.Dipl. VIII.)” forrás: (Adatok az Egri Egyházmegye történelméhez második Füzet)

Íme, egy lakossági névlista Vass Előd „Mohács a török hódoltság korában” című dolgozatából:

„Mohács lakói 1544. évben: Kelemen bíró, Bálint bíró, György bíró, Ista deák, Ferenc deák,

Pál deák, Miklós deák, Miklós kovács, Borbás kovács, Miklós kovács, András kovács;

Családnevek: Alföldi, Antol, Árka, Áros(2), Baki, Bakó, Bakos(2), Bakosa, Balás,

Balik(Balog), Barzó, Baracska, Bálind, Bán(2), Bánics, Bárd, Becse(2), Bene, Benedük(2),

Bendős, Berber(Borbély), Bere(2), Berencs, Bikás, Bíró(2), Bodga(Botka), Bodó(4), Bodi, Bodor, Bonta, Bor(2), Bot, Bocsa, Buza(2), Buzás, Bozsa, Cseh, Csákó, Csépei(3), Csardin, Csezdi, Cselei(2), Csikos(2), Csoka, Darka, Dávodi, Damján, Danos, Dédi, Derecse(9), Deres, Dikó(3), Despot, Dömös, Duka(2), Dudu, Fazekas, Felek, Gál, Gálos(3), Gere, Gergöl, Gőzs, Gyöngyös, Hamar, Hencse, Hegedűs(3), Hertelen, Hodas, Jaka(3), Janka, Joo, Ákum, Kabos(2), Kajda, Kakas(3), Kalmár, Kanáz(6), Kasza(2), Katona(3), Kács, Kálmán, Kelemen, Kerek(2)…”

Kandra Kabos a Kács-szó rövid meghatározásának második felében elmondja azt, amit tőle függetlenül én is valószínűnek tartok és ezt a továbbiakban a második számú lehetőségként vettem számításba, vagyis a település elhelyezkedéséből fakadó természeti adottságok. Itt a Bükkben, vagyis a mi tájegységünkön biztosan ismert hasonló hangzású szó kimondva a következő (kácsong, kácsingózni, kácsingózik). Azt hiszem, az sem lehet véletlen, hogy ezen a vidéken ennek a szónak a mai napig általam is ismert jelentése van. Talán a nagyszüleimtől hallottam először és a szó értelmét az alábbiak szerint tudnám definiálni egy bizonyos mozgásformára használták, ami a széken ülve annak két hátsó lábán az asztalba kapaszkodva előre hátra történő mozgást jelentett. Vagyis hintáztam előre hátra dőlve egyensúlyoztam. De mivel ennek a szónak szótári jelentését vagy írásos meghatározását sehol nem lelhet föllelni még az általam oly nagyon kedvelt „a Czuczor–Fogarasi” a Magyar nyelv szótára is csak szűkszavúan fogalmaz.

„KÁCSINGÓZIK (kacs-ín-og-ó-oz-ik) k. m. kácsingóz-tam, ~tál, ~ott. Kiváncsian tekinget valamire. Tájszó. Nyilván kacsing szótól. Néhutt: ácsingózik.”

Itt akár fel is adhattam volna a keresést, de nem tettem és milyen jól tettem elszórva, bár de nyomára bukkantam. Az internet világát hívtam segítségül és fórumokon az alábbiakat találtam.

- kácsong: ellép, lóg, adott szituációtól távol marad

- Nahát, a "kácsong" nálunk előre - hátra hintázást (széken vagy lábfejen) jelent!

Amit viszont most már tudok:

- Kácsong, Ózdon kácsog:

- Hintázik a széken, csemmeszkedik.

A Kácsong játszik Egerben is.

- kácsong (gyerek a szék két hátsó lábán hintázik, billeg)

- kácsong - feszeng, mocorog

- kacsa (kapáló, mármint a lábával kalimpáló= evező; ennek rokon szava a kácsong= széken billeg)

kácsong=billeg, inog (a széken)

Azt hiszem nem meglepő a fórumokban két Észak magyarországi település neve is elhangzik Ózd és Eger. Valamint végezetül egy nagyon kedves kis írás részlete amely Léka Géza tollából látott napvilágot és már meg sem lepődünk azon, hogy Léka úr Palóc pontosabban Bánrévei gyökerekkel rendelkezik.

Léka Géza: Őrjárat egy mondat körül (részlet)

„A kácsongás azonban, miután írásos nyomát sehol se leltem, nemcsak hogy érzelmi ingadozásaimnak nem volt kitéve, de sokáig minden szó közül a legtitokzatosabbnak mutatta magát. Jószerével még a létezéséről se tudtam, amikor Nagymama és Öregmama már a fülem hallatára egyeztek meg róla: „Minden gyerek kácsong, hisz a vérikbe van írva.” A dolog persze korántsem volt ilyen egyszerű, mert arról, hogy én mikor kácsongok, és mikor nem, eltérők voltak a tapasztalataim. Ha úgy lógáztam a lábamat, hogy a lóca közben nyiszorgott alattam, az szinte minden esetben kácsongásnak számított, ám ha ugyanez hangtalanul történt, már csak elvétve minősült annak, noha általában Nagymama vagy Öregmama szeme előtt zajlott így is meg úgy is. Hasonlóan jártam a kalincs tanulmányozásakor is. Ha úgy húztam lefelé, hogy közben az öreg zár nyelve nagyot kattant, már harsant is a „Ne kácsongj!”, de ha a nyelvet előtte sikerült jó mélyre benyomnom, már nem kattant, s mozgathattam kedvemre, nem járt érte feddés. Ám a legemlékezetesebb epizód mégsem otthon, hanem szégyenszemre a templomban esett meg velem. Állandó padtársunk, a jobbomon ülő Rónaföldi néni mise közben szólított föl, ne kácsongjak, mert eltéveszti a sorokat az imakönyvben, pedig én is épp oly kifinomult s alig észrevehető mozdulatokkal rezegtettem a térdeplő deszkát, mint ahogy azt az Agnus dei alatt gyakorta sírva fakadó asszonyoktól láttam. Így aztán nincs abban semmi kivetnivaló, ha mindezeken túl további tapasztalatokra volt szükségem a kácsongás lényegének mélyebb megértéséhez, mint ahogy abban sem, hogy végül meglássam, amit addig nem: elhúzódásában Nagymama és Öregmama mérhetetlen szeretete s főként türelme volt a döntő momentum. S annak ellenére, hogy évtizedek óta nem beszéltem olyan valakivel, aki hallott volna róla, akár az általam azóta megismert szótári meghatározás ellenében is, meggyőződéssel vallom, tartalma nem korlátozódik egyetlen mozdulatsorra, hanem éppen ellenkezőleg: minden olyan cselekvésfajtára kiterjed, amelyekkel egy valamiképpen helyhez kötött, önfegyelme határait feszegető vagy éppen unatkozó ember monoton pótcselekvésként elütheti a perceket. És még csak gyereknek se kell lenni hozzá, amit József Attila Mondd, mit érlel… című versének apró részlete is bizonyít.

„egy tört széke van, hogy begyújtson,

repedt kályháján macska ül,

ritmust lóbál az ajtókulcson,

néz, néz, s lefekszik egyedül…”

Összegzésül megjegyezhetjük a Kács- szó, mint gyök a felelhető értelmezésekben, amely ezen a környéken még értelemmel bíró magyar szó céltalan értelem nélküli cselekvést is, de legfőbbképpen egy bizonyosfajta mozgásmódra utal, vagyis egy ismétlődő mozgássorozatot takar. Továbbá ismert olyan feltételezés is miszerint a Kács-szó, vagyis annak a (Kacsu) formai változata a szláv eredetű bölcső szóra megy vissza. Megpróbáltam utána járni a szláv eredetnek, de hasonlót sem találtam, aki tud hasonló kiejtésű és jelentésű szóalakról kérem, tájékoztasson arról. Engem személy szerint végtelenül bosszant az a hozzáállás a „hivatalos” nyelvészet részéről, hogy ha horogra akad a magyar nyelvben vagy nyelvemlékekben használt, de jelenlegi nyelvhasználatban értelem nélküli szó azt rögtön szlávnak, finnugornak vagy egyébnek bélyegzik meg.

Most pedig elemezzük az eddigi lehetőségeket és próbáljunk meg tiszta vizet önteni a pohárba az eddigi ismereteink lapján.

A „Casu” névalak:

Mint már fentebb említettem ez a változat Anonymustól származik vagy az ő munkáját másoló személytől (a Gesta eredeti formájában nem maradt fent) itt rögtön két irányt vehet gondolatmenetünk az egyik az én első számú teóriám a másik számomra elfogadhatatlan és tévútra vezethet. Kezdjük a számomra elfogadhatatlan verzióval. Mint tudjuk és már írtam a Gesta latin nyelven íródott, mint szinte minden korai írott emlékünk és ez így komoly problémája lett a korai magyar nyelv és nyelvemlékek rekonstruálásának. A latin nyelv és annak jelkészlete egy végtelenül lebutított változata a magyar nyelvnek és a magyar ABC betűkészletének. A korai klasszikus latin nyelv betűkészlete 23 jelből állt a ma is használt ABC 26 jelet tartalmaz. Magyarországon a latin nyelvet hivatalosan 1844-ben váltotta fel a magyar nyelv. A magyar nyelvet a világ nyelveinek sorában a 62. helyre teszik az anyanyelvi beszélők száma szerint. Európában a 14. legbeszéltebb nyelv.

Latin ABC:

A, B, C, D, E, F, G, H, I, J, K, L, M, N, O, P, Q, R, S, T, U, V, W, X, Y, Z

A klasszikus latin nyelv még nem használta a J, U és W betűket, helyettük egyszerűen I-t és V-t írtak.

Magyar ABC: A kiterjesztett, teljes magyar ábécé a következő:

a á b c cs d dz dzs e é f g gy h i í j k l ly m n ny o ó ö ő p q r s sz t ty u ú ü ű v w x y z zs

A Á B C CS D DZ DZS E É F G GY H I Í J K L LY M N NY O Ó Ö Ő P Q R S SZ T TY U Ú Ü Ű V W X Y Z ZS

Mielőtt bárki is megszámolná, a magyar ABC betűit közlöm, hivatalosan 44 jelből áll azt hiszem, egy próbát mindenkinek megér, ha megpróbálja kifejezni magát magyarul egy 23 jelből álló betűkészlettel. Hát nagyon keserves. Ezért találkozunk Urusur (Örösúr), Casu (Kacsu) névalakokkal és sokszor problémás elnevezésekkel és megoldásokkal. A dolog érdekessége az, hogy nincs bizonyíték az ellen, hogy a középkori magyar nem használhatta a ma is élő 44 jelből álló jelkészletet arra, hogy önmagát kifejezze. Viszont a rovásírás, amelyet székelyföldi magyar eleink megőriztek számunkra azt bizonyítja, hogy igenis minden magyar hangunkra volt és van megfelelő rovásjel. A magyar nyelv és annak jelkészlete sokkal régebben itt él a Kárpát medencében, mint azt a hivatalos tudomány elismeri számtalan kísérlet volt és van a Magyarság ősiségének elismertetésére. De valahogy rendre kudarcra voltak és vannak ítélve ezek a kezdeményezések az okok talán mindenki számára ismertek, de ha nem kérem, nézzenek utána. Rovásjeleknek sem vagyunk híján a Kácsokkal kapcsolatban, de ez is legyen majd egy következő fejezet témája.

Rovás ABC-k:

                                                      Magyar Adorján abc-je         Forrai Sándor abc-je

Mielőtt eredeti témánkban továbbmennék, egyszerűen nem tudok továbblépni a nélkül hogy ne, ismertessek önökkel néhány híres író, tudós, költő, gondolkodó stb. által írt véleményt a magyar nyelvről, ami meglepő lehet az idézetek zöme nem magyar nyelven nem magyar ember tollából látta meg a napvilágot.

Krantz S. Grover (1931-2002) amerikai antropológus:

“A magyarországi magyar nyelv ősisége ugyanilyen meglepő lehet… átmeneti kőkori nyelvnek tartom, mely megelőzi az újkőkor kezdetét… a magyar az összes helyben maradó európai nyelvek közül gyakorlatilag a legrégibb…”

(Grover Krantz: Az európai nyelvek földrajzi kialakulása, Bp. 2000, Imre Kálmán fordítása)

Sir Bowring John (1792-1872)

“A magyar nyelv a régmúltba vezet. Nagyon sajátos módon fejlődött és szerkezete ama távoli időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb ma beszélt európai nyelv még nem is létezett. Egy olyan nyelv, melynek logikája és matematikája a feszített húr erejének kezelhetőségével és rugalmasságával bír. Az angol ember legyen büszke arra, hogy nyelve az emberiség történetére és múltjára utal. Az eredete kimutatható, meglátszanak rajta az idegen, különböző nemzetektől származó rétegek, melyek összességéből kialakult. Ezzel szemben a magyar nyelv olyan, mint a terméskő, egy tömbből van, amin az idő vihara egyetlen karcolást sem hagyott. Nem naptár ez, amely a korok változásához alkalmazkodik. Nincs szüksége senkire, nem kölcsönöz, s nem von vissza, nem ad és nem vesz el senkitől. E nyelv a legrégibb és legdicsőségesebb emlékműve a nemzeti önállóságnak és szellemi függetlenségnek. Amit a tudósok képtelenek megfejteni, azt mellőzik, a nyelvészetben csakúgy, mint a régészetben. A régi egyiptomi templomok mennyezetei, amik egyetlen kőből készültek nem magyarázhatók. Senki sem tudja, honnan származnak, melyik hegyből szerezték a csodálatos képződményt, vagy miként szállították és emelték a helyére a templomokban. A magyar nyelv kialakulása ennél sokkal bámulatosabb. Aki ennek titkát megoldja, isteni titkot fog kifejteni; tény, hogy e titok első tétele:

Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala Istennél, és Isten vala az Ige.”

Sir Bowring John (1792-1872) angol nyelvész, irodalmár és gondolkodó több mint száz nyelvet beszélt, köztük a magyart is. Sok magyar költeményt fordított angolra. 1830-ban kiadott egy verseskötetet “Poetry of the Magyars Preceded by a Sketch of the Language and Literature of Hungary and Transsylvania” címen, amelynek előszavában írta az itt közölt megállapítást. Sir Bowring el volt ragadtatva a magyar nyelvtől, és észrevette, hogy születése valahol a történelemelőtti idők homályában tűnik el.

Dudás Rudolf negyven éven keresztül minden nyomot felkutatott, hogy Sir Bowring prófétai meglátásának a nyitját megtalálja. Hamar rájött, hogy ilyen messzi távlatokba visszamenő ősiségben Sir Bowring titkába modern nyelvészeti eszközökkel nem képes betekintést nyerni. Kutatásai eredményeként megállapítja:

“A magyar nyelv korát felbecsülni még megközelítőleg sem lehet; lehet, hogy egykorú a Vértesszőlős-i emberrel, 350,000 év, vagy még idősebb. Bizalommal hívhatjuk MAGYAR ŐSNYELV-nek is, mert kezdetben, a Biblia szerint az emberiség összessége egy nyelven beszélt.” (Dudás Rudolf, A teremtés ősmagyar nyelve, Szikamber Kör, Vancouver, 1999)

Grimm Jakob (1785-1863)

Nagy meseíró, német egyetemi tanár, a történeti hangfejlődés törvényszerűségeinek felismerője, az első német tudományos nyelvtan megalkotója kijelentette:

“A magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet.” (1820)

Henry John Temple Palmerston (1784-1865) angol politikus (magyarországi angol nagykövet 1848-ban) a magyarok szeretetéről éppen nem híres diplomata véleménye:

“… a Habsburgok keleti birtokán élő magyar nép… nem csak kontinensünk egyik legerősebb államát alkotta évszázadokon át, de valami általunk nem ismert nagyon ősi műveltséggel a környező népeket és országokat századokon át teljes tiszteletadásra tudták kényszeríteni.

Erbersberg N. (1840) bécsi tudós:

“Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság, és emellett szorgosan került minden közönségest, kiejtésbeli nehézséget és szabálytalanságot.”

George Bernard Shaw (1856-1950) angol írófejedelem komolyan tanulmányozta a magyar nyelvet. Egy rádiós nyilatkozatában mondta:

“… egy igazán tehetséges angol írónak az előbb már említett hatalmas előnyök ellenére is leküzdhetetlen nehézségekkel kell szembenéznie. Őszintén mondom, az anyanyelvemen nagyon sokszor képtelen vagyok érzéseimet és gondolataimat teljes pontossággal visszaadni. A mi nyelvünk gazdag, nagy és praktikus, de viszonylag fiatal… Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit. A magyar nyelvben a propozíciók használata helyett a legtöbb szó végét óriási variációban változtatni lehet. Ez a művelet a legkisebb érzelmi rezdülést is képes kifejezni és hűségesen visszaadni. Ehhez képest (s itt bocsánatot kérek a tisztelt Hallgatóságtól) sokszor úgy érzem, hogy a mi angol nyelvünkön a legtöbbször képtelen vagyok a közlendőm belső lelkiismeretem szerinti pontos visszaadásra, és ahelyett, hogy biztosan odatalálnék, ahová akarok, csak járom és járom az utam akörül a szólás-mondásunkban szereplő bizonyos bokor körül. (I am just going and going around the bush.)”

Arnaldo Dante Maria Nacci, az Olasz Kultúrintézet igazgatója, mondta – Sir Bowring John két könyvének (1830, 1866) magyarországi megjelenésének bemutatóján -, arra a kérdésre felelve, mi ragadta meg figyelmét Sir Bowring írásából:

“Igen, szeretném felidézni azt a mondatot, hogy a magyar nyelv nem szorul senkire, nem kölcsönöz, nem üzletel, nem ad, nem vesz el senkitől. Míg más országokban a nép formálja a nyelvet, addig itt a nyelv formálja a magyarokat. Azt hiszem, hogy a magyar nyelv a világörökség része is lehetne, mert tiszta nyelv. Semmilyen más nyelvnek nem sikerült tulajdonképpen behatolni és idegen kifejezéseket ráerőltetni…” (2006)

Elgondolkoztatóak ezek az idézetek, de most haladjunk tovább a „Casu” névalak elkezdett ösvényén. Tehát a latin jelsor hiányosságából adódóan hogyan lett a Kácsból „Casu” ha fellapozunk egy mai latin nyelvű szótárat a káliumon és még néhány szó kivételével, amit mi k-nak mondunk, a latin c-vel írja a szó első betűje „megoldva” a latin betűkészlet számára ismeretlen hang a magyar cs-betű hangalakja ezért behelyettesíti a hangtanilag a hozzá legközelebb álló jellel a latinban is használatos s betűvel. A szó harmadik betűje is megoldva hátra maradt a szóvégi kérdéses u betű. Ha Anonymus eredeti művében is „Casu” alak szerepelt ennek csak egy oka lehet Kácsot valaha Kacsunak ejtették tehát „P”mester a latin betűk használatával próbálta meg visszaadni a kiejtett magyar szó fonetikus alakját. Vagy a másik lehetőség a Gesta későbbi másolójának hibájából eredhet, aki bárki lehetett és rutinszerűen másolt, de szinte biztos nem magyar származású volt mivel magyar ember nem adna ennyire buta nevet ősi szállásbirtokának, mint a latin „casus” szó melynek magyar értelmezései a következőek (lehullás, esés, leesés, bukás, véletlen, szerencsétlenség, baleset). De létezik egy harmadik lehetőség is a szóvégi „u” hanggal kapcsolatban melyre valószínűleg a képzett nyelvészeink is bólogatnának, amely a következő a korai magyar nyelvben, kezdetben minden szó magánhangzóra végződött és ezért került a Kács szó végére az ominózus „u” véghangzó. Ezek az úgynevezett véghangzók csak a XII. századtól kezdenek lekopni a szavak végéről, de azt eldönteni, hogy ez a bizonyos „u” betű véghangzó volt e vagy tartozéka a Kács névnek bajos lenne száz százalékos bizonyossággal kijelenteni, de az biztos viszonylag korán eltűnt az okleveles bizonyosságok alapján is. Egy picit visszatérve a latinból származó névalakra és itt megjegyezném azt, hogy nem szabad elfelejtenünk, Szent István királyunk korától egészen 1844-ig hivatalosan latinul írtunk ugyan, de a magyar ember mindig magyarul beszélt tehát miért a latin nyelvből származó szó alapján neveztek volna el egy települést honalapító őseink teljesen valószínűtlen, aki magyar az magyarul is gondolkodik.

Mikor elhatároztam, hogy másokkal is megosztom a kutatásaimat eldöntöttem azt, hogy soha nem fogom más,írók kutatók munkáját becsmérelni nagyon etikátlannak tartom és nem szeretnék beállni abba a bizonyos sorba. Sajnos sokan vannak azok, akik azt hiszik magukról, hogy az ő kutatásai és megállapításai szentek és sérthetetlenek szerintem tévednek, senki nem tévedhetetlen én sem vagyok az, ezért próbálok nagyon alaposan utána nézni mindennek. Ennek ellenére most szeretnék idézni egy bizonyos műből, amely Anonymus Gesta Hungarorumát dolgozza fel. Mindenféle rosszindulat nélkül teszem ezt ígéretem ellenére, csak a példa kedvéért mennyire félre mehetnek a gondolatok, ha nem vagyunk megfelelően alaposak és körültekintőek. De a legfontosabb az, ha a magyar történelemmel foglalkozunk, akkor magyarul is gondolkodjunk.

Név és cím nélküli idézet a könyvből.

„32. Ursuur / Őrsúr vára és az Egur / Eger folyó

Az első nevezett folyó a Narag-y, a mai Mezőnyárád helynévben ismerhető fel, míg a mai Kács falu, mint táborhely és hadi útvonal valószínűtlen. A mondat tudatosan megtévesztő. Ugyanis az a patak, aminek fejénél a vár épült, nem kell, hogy azonos legyen a Narag folyóval. A Casu-nak nevezett hely, nézetem szerint szójátékból keletkezett és a mai Mezőkeresztes lehetett, ami nem véletlenül kapta a nevét. (casus = 1. váratlan esemény, ami háborúval járhat, 2. alkalom pl. dicső tettre, 3. valaminek a vége, vagy szerencsétlenség is.) Árpád és nemesei ekkor "keresztút" előtt álltak és határozni kellett, hogy merre menjenek. Nem az égtájak, hanem a jövőbeli politikai szerepük eldöntése miatt. A casus szó értelmének minden lehetősége előttük állt.

A kun Ousadu / Ócsádnak adományozott birtok határának pontos meghatározása kissé körülményes. Mezőnyárádnál két patak találkozik, s a nyugatinak végén található, mintegy zsákutcában Kács. Itt a térkép nem jelez várromot. A másik patak forrása felett a Latorvár romja látható, ennek neve meg sehogy sem egyezik Őrsúréval. Mintha itt se jutnánk tovább...”

Mindenki munkáját nagyon értékelem és azzal is tisztában vagyok, hogy az író szóban forgó munkájának ez csak egy pici szegmense nekem viszont a fő témám és érdeklődési köröm, de ezért nagyon meglepődtem a fenti megállapításokon és tájékozatlanságon.

A „Casu” Kacsu kérdésnek a végére is értünk volna, ha nem létezne a saját elméletem, ami azt hiszem elég érdekes színt vagy fontosságot adhat ennek a környéknek és történelmének. Bár elméletem alapja puszta logika, vagyis logikus lehetőségek láncolata. Ha nem is érdemlek érte Nobel díjat, de azért elgondolkodtató vagy akár megfontolandó ez a logikusnak tűnő lehetőség is annak ellenére, hogy írásos adatokkal alátámasztani nem tudom. Ezen a ponton érkeztünk el oda, amely a Kács névalak legnagyobb és eredendő problémáját tárja a szemünk elé vegyük sorba az ellentmondásokat. A kutatók abban egészen biztos egy állásponton vannak, hogy a legősibb Kárpát medencei szállásbirtokok nemzetségi központok és települések a letelepülő nemzetségfők vezérek neveire vezethetőek vissza. Kács esetében például Örsúrra Ocsád fiára így tudja ezt Anonymus és a néphagyomány is amelyet Kandra Kabos őrzött meg számunkra.

Anonymus: Örsúr vára és az Eger vize

„Azután Árpád vezér és nemesei innen felkerekedve a Nyárád vizéig vonultak, s tábort ütöttek a patakok mellett attól a helytől kezdve, melyet most Kácsnak mondanak. Árpád itt nagy földet adott Ócsádnak, Örsúr apjának, Örsúr, a fiú aztán ott, annak a folyónak a forrásánál várat épített, amelyet most Örsúr várának hívnak. Árpád vezér és övéi innen továbbmenve eljutottak az Eger vizéig….”

Forrás:(Gesta Hungarorum Pais Dezső fordítása)

Kandra Kabos:

„Tibold-Darócon egy néphagyomány tartja magát, mely a „királyi jegyző” állítását igazolja és támogatja. A nép emlékében ugyanis azon monda él egy hegyről: hogy annak ormára fölmenvén az ősz Örs vezér szakállát keletnek, a Tisza felé fordulva, északi és déli irányba szétvoná s a belátható területen ekként jelölé meg elfoglalandó birtokának határait.”

Forrás: Kandra Kabos „Adatok az Egri Egyházmegye történelméhez második Füzet 1886”

A feltett kérdésem így pedig a következő ha Ocsád fia Örs úr volt a honalapító nemzetségfő miért nem Örsnek hívják Kácsot vagy a Kácsokat. Az Örs nemzetséggel többen is foglalkoztak az elmúlt évtizedekben például László Gyula és Győrffy György. „A fennmaradt írott emlékekből az alábbiakra következtethetünk. „Anonymus leírja, hogy miután Árpád nemesei a Sajó mellől „felkerekedtek", a „Nyárád vizéig vonultak, s tábort ütöttek a patak mellett attól a helytől kezdve, melyet most Kacsnak mondnak”. Azt is leírja Anonymus, hogy „Árpád itt nagy földet adott Ócsádnak, Örösúr apjának.” Később Örösúr ezen a helyen, a „folyónak a forrásánál várat épített”, amit később így Anonymus korában is Örösúr várának hívtak. A Képes Krónika mely Anonymus Gestáját követően mint¬egy másfélszáz év múlva született még részletesebben foglalkozik a vezérekkel (kapitányokkal). Az egyes vezérekről (elsőként Álmos fia Árpádról) részletesen ír. A „hetedik kapitányról csak annyit mond: hetedik kapitányt Örsnek hívták. Az ő nemzetségének helye a Sajó körül volt”. Ez esetben a felsorolás a magyar törzsfőkre (kapitányokra) vonatkozik, tehát Örs a „hétmagyar" között szerepel. Amikor Anonymus felsorolja a honfoglalás kori kun vezérek nevét, utolsó név Ousad páter Örs (Ursuru). Mindez aláhúzza a törzs jelentőségét, szerepét a honfoglalás korában. Győrffy György állapította meg, hogy Borsod ősfoglaló törzse nem a Bors mely a Garam mentén volt ősfoglaló, hanem az Örs, így a honfoglalás kezdeti szakaszában e törzsnek volt meghatározó szerepe a vidéken. Győrffy következőket mondja: „ A megye ősfoglaló nemzetségének kétségtelenül az Örösúr nemzetséget kell tekintenünk. Erre mutat, hogy a krónikák is itt jelölik meg Örs vezér szálláshelyét, s Örs vezéri voltát bizonyítja az Örösúr névben rejlő úr méltóságnév, mely eredetileg törzsfőt jelenthetett”. Az Örs törzs letelepedése megfelel a kor szokásainak. Az egyes törzsek másokkal keveredve építették ki szálláshelyeiket. Amikor arról szólunk, hogy Dél-Borsod volt az Őrsök ősi szálláshelye, akkor csak a törzs egy részének, minden bizonnyal a törzs fejének és nemzetségének itteni letelepedéséről van szó. Az általuk elfoglalt terület nem volt nagy, nem is lehetett az egész törzsi népesség letelepedésére alkalmas. László Gyula foglakozik a településtörténelem alakulásával, mint a népi életmód fontos elemével, s ennek során a törzsi és egyéb nevek előfordulásával. Feltételezi az egyes törzsek egy tömbben való letelepedését, s a törzs „szétrobbanását a későbbi (Géza és István) korára teszi, mint szándékos cselekvést, amivel a törzsek hatalmát igyekeztek megtörni. Amennyiben elfogadható e feltételezés, annyira vitatható is: a törzsek tagjai jórészének letelepedése a fejedelmi kíséret tagjaként a 10. század során természetes (spontán) folyamatként végbement. Szó sem lehet például arról, hogy az Örsök egy tömbben települtek meg a Bükk alatt, s csak később települtek szét. Ez az egész századot végig kísérte, s természetes tényként merült fel, hogy az ezred végére, az új államélet kialakulása idején már csak kisebb, ilyen nagy feladatra alkalmatlan számban maradtak az „ősi” helyen.”

De vannak, akik a következőképpen próbálják magyarázni a Kács név és az Örs név anomáliáját. „Az itt letelepedett törzsvezető nemzetségének első személyisége Kacsu (Casu) lehetett, ahogy az Abáknál Pata. A Kiev alatti ősök (Et, Edömén, Böngér, Ocsád, Ketel) és a többiek tekinthetők az első generációnak (Álmos kortársainak). Míg a honfoglalás vezetőinek neveit őrzik az első települések (Pata, Bors /Bars nevében/, Kacs stb.). Örösúr az évszázaddal későbbi negyedik generáció tagja, Géza, illetve István kortársa (akárcsak a borsodi Bors). Véleményem szerint ez az előbbi kijelentés nagyon fontos a Tarkacsu elméletem szempontjából és én is ezzel értek egyet. A törzs többi tagja a fejedelmi kíséret részeként az ország különböző tájain telepedett le.

A Kárpát-medencében mintegy harminc helynevet ismerünk, mely az Őrsök emlékét őrzik.” Tehát itt egy újabb ellentmondás ki is volt Örs vezér és mikor élt. Felettébb elgondolkodtató teória és ez is egy külön fejezetet érdemel.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.