Tarkacsu:

Az a kijelentés miszerint Kacsu vagy Kács volt a honalapító vezér számomra teljesen logikus csak azt nem értem a gondolkodók miért nem gondolták tovább a dolgot. Ugyanis az írott magyar történelemben létezett egy fontos személy, akiről tudjuk, hogy a neve is azonos (részben) és ő nem más, mint Árpád vezérünk „legidősebb” fia Tarkacsu vagy az ismertebb nevén Tarhos. Valamint ez a gondolatmenet a „Casu” névalaknak is értelme adna. Tarhacsi, Tarkacsu vagy Tarhos Létezéséről Bíborbanszületett Konstantintól tudunk, akinek 948 körül a nála járt magyar küldöttség beszélt a magyarokról és Árpád családjáról.

„Tudnivaló, hogy Árpád, Turkia nagy fejedelme négy fiút nemzett, az első Tarkatzú [Tarkacsu]/Tarhos, a második Jelekh [Jelek]/Üllő, a harmadik Jutotza Jutocsa és a negyedik Zalta Zolta.

Tudnivaló, hogy Árpád első fia, Tarkatzú [Tarkacsu], nemzette Tebelét [Tevel], második fia, Jelekh [Jelek], nemzette Ezelekh-et [Ézelő], harmadik fia, Jutotza [Jutocsa], nemzette Falitzi-t [Falicsi], ki most fejedelem, negyedik fia, Zalta [Zolta] nemzette Takszit [Taksony]”

Forrás: Bíborbanszületett Konstantin a birodalom kormányzása című művének negyvenedik, „A kavarok és turkok nemzetségeiről” című fejezet.

Sajnos az Árpád családfának is több variációja létezik Konstantin császár szerint négy fiút nemzett viszont más elmélet szerint öt fia volt az ötödik fiú a legidősebb, akit pedig Leventének vagy Liüntikának neveztek. Az nem az én tisztem hogy eldöntsem melyik a helyes, de az biztos Kacsu (Tarkacsu vagy Tarhos) mindkettőben szerepel. Őszintén megvallva azt sem tudom miért a Tarhos névváltozat terjedt el jobban a köztudatban és miért ezzel találkozunk gyakrabban. De mivel az elméletem Tarkacsura épül ezért én ettől fogva tudatosan ezt a változatot használom. Mint már eddig is sokszor bebizonyosodott bármihez is nyúlok minden egyre csak bonyolultabb így van ez Tarkacsu esetében is mivel létezik egy olyan elmélet az Árpádházi családfán belül, ami igen érdekes végkifejletet takar. Miszerint Árpád első fia Tarkacsu az ő fia Tevel (Tebel is) fia Tormás (Termatzus) fia Tar Zerind (Szár Zerind, Tar Szerind) fia Koppány.

Természetesen pártolói és ellenzői mindkét variációnak szép számmal akadnak, de véleményem szerint a Tarkacsu és Koppány rokonságának foka sok mindenre magyarázatot adhat. Például a Géza halála utáni Koppány féle „pogánylázadásnak” ahol Koppány, mint a legidősebb Árpádivadék leszármazottsága szerint jogos igényét nyújtja be öröksége iránt. Visszatérve Bíborbanszületett Konstantin császár információihoz a következő megállapításokat tehetjük. Konstantin császár információit, mint fentebb már említettem egy Bizáncban járt követségtől szerezte melynek vezetője Bulcsú Harka volt és a küldöttség tagja volt Tormás (Termatzus, Termacsu) Tarkacsu unokája is. Egészen biztos az sem véletlen miért pont Tarkacsu unokája Tormás (Termacsu) tesz látogatást Bizáncban valószínű, mint rangidős leszármazott, ha szabad így nevezni politikai megfontolásból kíséri el Bulcsú Harkát (a krónikák vérbulcsúját) a X. századi Magyarország egyik legmagasabb méltóságú személyét. A hivatalos álláspont szerint a harka a harmadik legmagasabb méltósága volt a nagyfejedelem és a gyula után és az idegen népek felügyelője (bírája) és ebben a szerepben hadvezéri funkciója is volt a segédnépek élén. Konstantin császár a nála járt küldöttségvezetőt, Bulcsút jelöli meg, mint a cím akkori viselőjét, akinek már apja, Kál Harka is ezt a címet viselte. Bulcsú születésének ideje ismeretlen, de Tormás mellett kortársa volt Lehelnek (Lél) valamint véleményem szerin a mi Örs vezérünknek (Ursur) is. A ránk maradt írott emlékek bizonyítják kapcsolatukat a sajnálatos 995-ös Lech-mezei csatavesztéssel kapcsolatban ahol Bulcsút és még további két magyar vezért felakasztanak. De ez egy másik történet és egy következő elméletem szerves részét képezi.

De ahhoz hogy pontosabban láthassuk az összefüggéseket nagyon messzire kell visszamennünk a magyar történelem alakulásának folyamában egészen Kazáriáig és az Anonymus által a Gestában megnevezett Kijev váráig. Anonymus összesen hét kun vezért nevez meg (Et, Edömén, Et, Böngér, Örsúr apja Ocsád, Vajta, Alaptolma apja Ketel) kik Kijev várának ostroma után meghódolnak Árpád vezérünknek és családostul csatlakoznak honalapításra készülő eleinkhez. A hivatalos tudomány kimutatta a Kijevnél csatlakozó vezérek nem lehettek Kun nemzetségűek mivel ez a népcsoport csak az XII.század környékén jelenik meg a Kárpátmedence környékén, vagyis Anonymus idejében. A történészek szerint ebben az időben bevett szokás volt minden olyan népcsoportot, akik lovas nomád életmódot folytattak kunnak nevezni tehát valószínűsíthető Örsúr és vezértársai ezért lettek Kun etnikumúaknak feltüntetve. A hivatalos tudomány a magyarokhoz csatlakozó népeket Kabaroknak valószínűsíti kik a Kazár birodalomból való kiválásuk után csatlakoznak a magyar törzsekhez.

A Kabarok:

A kabarok vagy helyesen eredetileg kavarok a honfoglalás előtti időszakban a magyarokhoz csatlakozó, valószínűleg török nyelvű népcsoport voltak. Bíborbanszületett Konstantin a nála járt magyar küldöttség elmondása alapján közli velünk, hogy a kavarok fellázadtak a kazárok ellen, egy részüket lemészárolták, mások csatlakoztak a magyarokhoz (nála türkökhöz), „és ekkor valami kavaroknak nevezték el őket”. Nevük valószínű etimológiája a kavir azaz összehoz, összegyűjt szóra vezethető vissza, de attól ez még lehet valamilyen népi etimológia, ahol egy török szó jelentése találkozik egy nemzetség nevével, ahogy az a türkök esetén is történt. Vélhetően kabar törzsnév az Örs. Felmerült, hogy a berszilek nevéből származtatható Bercel is kabar törzsnév volt. Három törzsüknek a Bizáncban járt Bulcsú harka elmondása szerint egy főnöke volt, ők alkották a háborúban a magyarok előtt az elővédet, már 881-ben is így jelentek meg Bécs alatt. Ez a hadrend a legutóbb csatlakozott nép elővédszerepe általános szokás volt a török törzsszövetségek között.

Újra egy élő példája visszatérő problémámnak, ha ezeket a bizonyos kavarokat vagy (kabarokat) magyarul beszélő eleink nevezték el ilyen formában már pedig miért ne tehették volna. Hiszen Konstantin császár a magyar küldöttségtől szerez róluk tudomást és ahhoz nem kell nyelvésznek lenni, hogy megállapíthassuk, a mai magyar nyelv használja a kavart kevert, vagyis több alkotó elemből összeállított szavakat vagy kifejezést készítményekre, dolgokra, emberekre és állatokra is (kevert vérű, keverék). Ha felállítunk egy gondolatmenetet Kács vagy Kacsu és Örs (Urusur) kapcsolatára egész logikus kapcsolati láncot kaphatunk. Tehát Tarkacsu Árpád vezér elsőszülött fia (Konstantin szerint) így miért ne lehetett volna, a kavarok törzse Örsúr vezetésével Tarkacsu segédnépe. Ha itt most visszatérünk Anonymus közléseire a következőt találjuk.

„Azután Árpád vezér és nemesei innen felkerekedve a Nyárád vizéig vonultak, s tábort ütöttek a patakok mellett attól a helytől kezdve, melyet most Kácsnak mondanak.”

Az első dolog, ami nekem rögtön feltűnik „Nyárád”( Narag-y) mit is takarhat ez a szó nekem a következőt Nyár- Ágy, ha valaki járatos a nomád népek életvitelében vagy a rideg állattartás hagyományaiban nagyon jól tudja, szükség van nyári és téli szállásra is. Nyárád pont az a hely ahol a Bükk hegységből kiérve elkezdődik a tágas legelők bővizű patakok a mezőség az ideális nyári szálláshely. Viszont tőle karnyújtásnyira a Bükk hegység a természet viszontagságaitól védett katonai szempontból jól védhető, erődítmények várak építésére alkalmas hegycsúcsok ős bükkösök rengetegei soha be nem fagyó patakok természetes völgyei, az emberi és állatok téli túléléséhez legideálisabb környezet. Most sokan azt gondolják, de hiszen az Árpádok szállásbirtokai a Duna völgyére és környékére adatolhatóak igen ez igaz. De arról sem szabad elfelejtkeznünk a 995-96-ra adatolt honalapítást követően nem rögtön került a magyarság fennhatósága alá a teljes Kárpátmedence területe. 895–896-ban a Kárpát-medence keleti területét vették birtokukba, majd 900-ban annak nyugati részét a bajor földekkel együtt. Ezt követően 902-ben a honalapítók megszerezték maguknak Nyugat-Moraviát is. A magyar honalapítás hatására a Keleti- Frank Királyság, Moravia és a dunai Bolgár Kaganátus kiszorult a térségből, ahol szlávok, avarok és onogurok is éltek. 907-ben a magyarok a német (frank) király támadásával szemben sikerrel védték meg új hazájukat. Gyakorlatilag 12 év telik el a méltatlanul nem tanított és elhanyagolt sorsdöntő pozsonyi csatáig.

A vesztes csatáinkat bezzeg mindenhol tanítják, és előszeretettel emlegetik. A Pozsonyi csata 907. július 4. és 7. közé tehetően zajlott, a mai Pozsony (korabeli írásokban: Braslavespurch vagy Brezalauspurc) alatt. A kora középkor egyik legjelentősebb ütközetéről van szó, ugyanis a korhoz mérten hatalmas hadseregek csaptak össze. Tehát 900-ban a magyar fennhatóság területe nyugat felé megközelítette az Enns folyó vidékét. Ezért akart a Keleti Frank Királyság döntő csapást mérni a magyarokra, hogy megsemmisítse vagy jelentősen visszaszorítsa őket a korábbi frank területekről, a Morva Birodalom és Pannónia területéről. A csata a keleti frank sereg megsemmisítő vereségével végződött, amiben a bajor herceg és a Theotmár salzburgi érsek is elesett. A győzelem megerősítette a Magyar Fejedelemség helyzetét a Kárpát-medencében és határait kitolta az Enns folyóig. A Pozsonyi csata évére helyezik Árpád fejedelem halálát, ami miatt két alternatíva is létezik a csata létrejöttének okairól. Árpád fejedelem halálával kapcsolatban az egyik nézőpont, hogy Árpád és három idősebb fia a pozsonyi csatában vesztette életét, míg a másik álláspont éppen Árpád halálával és a legkisebb fiú (Zsolt) uralkodásával magyarázza, hogy IV. Lajos király vezérei kedvezőnek ítélték az időt a támadás megindítására. A második alternatívát elég valószínűtlennek tartom, mivel ez azt jelentené a 895-907 között eltelt 12 évben életét veszíti Árpád nagyfejedelmünk és az úgynevezett nomád szokás szerint uralkodásban őt követendő idősebb fiai. Mert mint azt tudjuk Árpádot Zsolt (Solt) követi az uralkodásban, aki ha hiszünk Konstantin császárnak és az általa már fentebb közölt családfának, valamint ha a sorrend a születésük időpontját is jelöli, akkor Zsolt a legfiatalabb testvér. Ekkora veszteséget a vezetők vezérek között csak egy Pozsonyi csatával egyenértékű sorsdöntő ütközetről tudok feltételezni, ami nem a területek megtartásáról, hanem a magyarság megmaradásáról szólt. A hadjáratot német-római vezetéssel szervezték meg, az akkori német király rendelete szerint azzal a céllal, hogy "...decretum. Ugros eliminandos esse…" azaz "elrendeljük, hogy a magyarok kiírtassanak". A pozsonyi győzelmet követően egészen 950-ig nem lépett idegen támadó hadsereg magyar területre.

Eredeti gondolatmenetünket folytatva kikörvonalazódik az a tény miszerint a végleges mezsgyehatárok kialakulásáig eltelt 12 esztendőben kellett, hogy létezzen egy jól védhető biztonsági zóna, ami véleményem szerint a Duna- Tisza köze lehetett, vélhetően a folyók természetes medrei és talán a Kárpátmedence legmonumentálisabb építménye a Csörsz- árka mert ennek hiánya számomra teljesen elfogadhatatlan.

A Csörsz- árkának Nyomvonala

Csörsz-árka

Mesterségesen készített árok a Duna és Tisza közt; két Csörsz- árkot ismerünk, az északi a Tarna folyótól Dormándon át a Tiszáig követhető s Ördög- és Avar-ároknak is nevezik; a déli hosszabb: Gödöllőtől kezdve Jász-Fényszarún át Pát és Tarna-Szt.- Miklós közt húzódik a Tiszáig. L. még Ördögárok.

Forrás: Pallas Nagylexikon

A Duna- Tisza köze mindig valami megmagyarázhatatlan oknál fogva az ókortól kezdve, a Római birodalom uralkodása hódítása idején is egészen az 1500-as évekig soha vagy csak részben volt hódoltsági terület. Ha elfogadjuk, a biztonsági zóna lehetőségét márpedig katonailag minden ezt indokolja, akkor talán magyarázatot nyer az a tény is miért különleges a Latorvártetőn lévő honalapítás-kori sáncvár miért nem használták Árpád magyarjai soha funkciójának megfelelően (nincsenek szemétgödrök használatra utaló nyomok). A válasz számomra egyszerűnek tűnik az Enns folyóig kitolt határmezsgye létrejöttével okafogyottá vált stratégiai jelentőségét elveszítette az erődítmény mivel a 907-es Pozsonyi ütközetet követően a terület a magyar nagyfejedelemség majdhogynem földrajzi középpontjába került.

Valahol itt szakadhatott meg a történelmi emlékezés lánca Tarkacsu Árpád vezér fia életét veszíti a Pozsonyi ütközetben és a valamikori szállásbirtokán nem marad hátra más, mint a vár és a települések (téli és nyári szállások) őrzésére otthagyott segédnépe az Őr- Súrok. Talán ebben a sorsdöntő ütközetben teljesített helytállásuk emelte ki a segédnépek sorából törzsüket és így született meg „de genere Urusur” az Örsök nemzetsége, akik elveszítették ugyan urukat és parancsolójukat Tarkacsut de hősiességükkel önállóságot nyertek.

Kácsi vár középkori lakótorony:

Az 1967—68. évben végzett ásatás során a kör alakú kis terület közepe táján a köves omladékból négyzet alaprajzú, egészen vastag falú építmény, torony maradványa került felszínre. Az árokkal körülvett terület közepe táján feltárt 10X10 m-es négyzet alaprajzú torony falvastagsága 2,5 m, a belső területe 5X5 m. Falazása habarcsba rakott szabálytalan alakú kövekből készült, amelyhez nagy valószínűséggel az épületet körülvevő, a sziklába vágott árok kibányászott köveit használták fel. Falát közvetlenül a sziklára alapozták. Külső sarkain, a járószinttől 70 cm-re téglalap alakúra faragott kövekből sarok armirozása volt. Az aránylag jól keltezhető cserépanyag alapján a lakótorony külső járószintjén talált többi edénytöredéket is nagyjából azonos korúnak tartjuk. A kerámia-leletanyagból a lakótorony fennállását a 12. század második felétől, végétől a 14. század első feléig, közepéig terjedő időre határozhatjuk meg.

Forrás:(Parádi Nándor: A Kácsi középkori lakótorony)

A Kácsi lakótorony helye a digitális térképrészleten (Forrás: Google Earth)

Összegezve az eddig ismert adatokat rá kell jönnünk arra nem csak a három különböző Kács (Olkach, Kach-Felkach, Felsewkach) térbeli és időbeli elhelyezése okoz nagy gondot, de a váralja (Varalya) nevezetű település név is a megoldásra váró feladatok számát gyarapítja. Az Örs nemzetség szállásbirtokaival és annak helytörténeti és helységtörténeti elemzéseivel azok bonyolultsága miatt ennek a témának is egy külön fejezetet szeretnék szentelni.

Kács nevének értelmezése Kandra Kabos szerint:

„A Kács-szó nyelvünk fájának lehullott levelét képezi, a mennyiben ma már ismeretlen e név jelentése. A kács-orog igében volna talán még fönntartva némileg az elavult gyök, melynek révedezni, czéltalanúl bolyongani értelménye lévén, eredetileg alkalmasint a hegyvölgyes helyet, a természeti fekvést jelezhette. Különben a Kács –szó Kach A XIV-ik században is előfordul még, mint személynév.(Cod.Dipl. VIII.)” forrás: (Adatok az Egri Egyházmegye történelméhez második Füzet)

Íme, egy lakossági névlista Vass Előd „Mohács a török hódoltság korában” című dolgozatából:

„Mohács lakói 1544. évben: Kelemen bíró, Bálint bíró, György bíró, Ista deák, Ferenc deák,

Pál deák, Miklós deák, Miklós kovács, Borbás kovács, Miklós kovács, András kovács;

Családnevek: Alföldi, Antol, Árka, Áros(2), Baki, Bakó, Bakos(2), Bakosa, Balás,

Balik(Balog), Barzó, Baracska, Bálind, Bán(2), Bánics, Bárd, Becse(2), Bene, Benedük(2),

Bendős, Berber(Borbély), Bere(2), Berencs, Bikás, Bíró(2), Bodga(Botka), Bodó(4), Bodi, Bodor, Bonta, Bor(2), Bot, Bocsa, Buza(2), Buzás, Bozsa, Cseh, Csákó, Csépei(3), Csardin, Csezdi, Cselei(2), Csikos(2), Csoka, Darka, Dávodi, Damján, Danos, Dédi, Derecse(9), Deres, Dikó(3), Despot, Dömös, Duka(2), Dudu, Fazekas, Felek, Gál, Gálos(3), Gere, Gergöl, Gőzs, Gyöngyös, Hamar, Hencse, Hegedűs(3), Hertelen, Hodas, Jaka(3), Janka, Joo, Ákum, Kabos(2), Kajda, Kakas(3), Kalmár, Kanáz(6), Kasza(2), Katona(3), Kács, Kálmán, Kelemen, Kerek(2)…”

Kandra Kabos a Kács-szó rövid meghatározásának második felében elmondja azt, amit tőle függetlenül én is valószínűnek tartok és ezt a továbbiakban a második számú lehetőségként vettem számításba, vagyis a település elhelyezkedéséből fakadó természeti adottságok. Itt a Bükkben, vagyis a mi tájegységünkön biztosan ismert hasonló hangzású szó kimondva a következő (kácsong, kácsingózni, kácsingózik). Azt hiszem, az sem lehet véletlen, hogy ezen a vidéken ennek a szónak a mai napig általam is ismert jelentése van. Talán a nagyszüleimtől hallottam először és a szó értelmét az alábbiak szerint tudnám definiálni egy bizonyos mozgásformára használták, ami a széken ülve annak két hátsó lábán az asztalba kapaszkodva előre hátra történő mozgást jelentett. Vagyis hintáztam előre hátra dőlve egyensúlyoztam. De mivel ennek a szónak szótári jelentését vagy írásos meghatározását sehol nem lelhet föllelni még az általam oly nagyon kedvelt „a Czuczor–Fogarasi” a Magyar nyelv szótára is csak szűkszavúan fogalmaz.

„KÁCSINGÓZIK (kacs-ín-og-ó-oz-ik) k. m. kácsingóz-tam, ~tál, ~ott. Kiváncsian tekinget valamire. Tájszó. Nyilván kacsing szótól. Néhutt: ácsingózik.”

Itt akár fel is adhattam volna a keresést, de nem tettem és milyen jól tettem elszórva, bár de nyomára bukkantam. Az internet világát hívtam segítségül és fórumokon az alábbiakat találtam.

- kácsong: ellép, lóg, adott szituációtól távol marad

- Nahát, a "kácsong" nálunk előre - hátra hintázást (széken vagy lábfejen) jelent!

Amit viszont most már tudok:

- Kácsong, Ózdon kácsog:

- Hintázik a széken, csemmeszkedik.

A Kácsong játszik Egerben is.

- kácsong (gyerek a szék két hátsó lábán hintázik, billeg)

- kácsong - feszeng, mocorog

- kacsa (kapáló, mármint a lábával kalimpáló= evező; ennek rokon szava a kácsong= széken billeg)

kácsong=billeg, inog (a széken)

Azt hiszem nem meglepő a fórumokban két Észak magyarországi település neve is elhangzik Ózd és Eger. Valamint végezetül egy nagyon kedves kis írás részlete amely Léka Géza tollából látott napvilágot és már meg sem lepődünk azon, hogy Léka úr Palóc pontosabban Bánrévei gyökerekkel rendelkezik.

Léka Géza: Őrjárat egy mondat körül (részlet)

„A kácsongás azonban, miután írásos nyomát sehol se leltem, nemcsak hogy érzelmi ingadozásaimnak nem volt kitéve, de sokáig minden szó közül a legtitokzatosabbnak mutatta magát. Jószerével még a létezéséről se tudtam, amikor Nagymama és Öregmama már a fülem hallatára egyeztek meg róla: „Minden gyerek kácsong, hisz a vérikbe van írva.” A dolog persze korántsem volt ilyen egyszerű, mert arról, hogy én mikor kácsongok, és mikor nem, eltérők voltak a tapasztalataim. Ha úgy lógáztam a lábamat, hogy a lóca közben nyiszorgott alattam, az szinte minden esetben kácsongásnak számított, ám ha ugyanez hangtalanul történt, már csak elvétve minősült annak, noha általában Nagymama vagy Öregmama szeme előtt zajlott így is meg úgy is. Hasonlóan jártam a kalincs tanulmányozásakor is. Ha úgy húztam lefelé, hogy közben az öreg zár nyelve nagyot kattant, már harsant is a „Ne kácsongj!”, de ha a nyelvet előtte sikerült jó mélyre benyomnom, már nem kattant, s mozgathattam kedvemre, nem járt érte feddés. Ám a legemlékezetesebb epizód mégsem otthon, hanem szégyenszemre a templomban esett meg velem. Állandó padtársunk, a jobbomon ülő Rónaföldi néni mise közben szólított föl, ne kácsongjak, mert eltéveszti a sorokat az imakönyvben, pedig én is épp oly kifinomult s alig észrevehető mozdulatokkal rezegtettem a térdeplő deszkát, mint ahogy azt az Agnus dei alatt gyakorta sírva fakadó asszonyoktól láttam. Így aztán nincs abban semmi kivetnivaló, ha mindezeken túl további tapasztalatokra volt szükségem a kácsongás lényegének mélyebb megértéséhez, mint ahogy abban sem, hogy végül meglássam, amit addig nem: elhúzódásában Nagymama és Öregmama mérhetetlen szeretete s főként türelme volt a döntő momentum. S annak ellenére, hogy évtizedek óta nem beszéltem olyan valakivel, aki hallott volna róla, akár az általam azóta megismert szótári meghatározás ellenében is, meggyőződéssel vallom, tartalma nem korlátozódik egyetlen mozdulatsorra, hanem éppen ellenkezőleg: minden olyan cselekvésfajtára kiterjed, amelyekkel egy valamiképpen helyhez kötött, önfegyelme határait feszegető vagy éppen unatkozó ember monoton pótcselekvésként elütheti a perceket. És még csak gyereknek se kell lenni hozzá, amit József Attila Mondd, mit érlel… című versének apró részlete is bizonyít.

„egy tört széke van, hogy begyújtson,

repedt kályháján macska ül,

ritmust lóbál az ajtókulcson,

néz, néz, s lefekszik egyedül…”

Összegzésül megjegyezhetjük a Kács- szó, mint gyök a felelhető értelmezésekben, amely ezen a környéken még értelemmel bíró magyar szó céltalan értelem nélküli cselekvést is, de legfőbbképpen egy bizonyosfajta mozgásmódra utal, vagyis egy ismétlődő mozgássorozatot takar. Továbbá ismert olyan feltételezés is miszerint a Kács-szó, vagyis annak a (Kacsu) formai változata a szláv eredetű bölcső szóra megy vissza. Megpróbáltam utána járni a szláv eredetnek, de hasonlót sem találtam, aki tud hasonló kiejtésű és jelentésű szóalakról kérem, tájékoztasson arról. Engem személy szerint végtelenül bosszant az a hozzáállás a „hivatalos” nyelvészet részéről, hogy ha horogra akad a magyar nyelvben vagy nyelvemlékekben használt, de jelenlegi nyelvhasználatban értelem nélküli szó azt rögtön szlávnak, finnugornak vagy egyébnek bélyegzik meg.

Most pedig elemezzük az eddigi lehetőségeket és próbáljunk meg tiszta vizet önteni a pohárba az eddigi ismereteink lapján.

A „Casu” névalak:

Mint már fentebb említettem ez a változat Anonymustól származik vagy az ő munkáját másoló személytől (a Gesta eredeti formájában nem maradt fent) itt rögtön két irányt vehet gondolatmenetünk az egyik az én első számú teóriám a másik számomra elfogadhatatlan és tévútra vezethet. Kezdjük a számomra elfogadhatatlan verzióval. Mint tudjuk és már írtam a Gesta latin nyelven íródott, mint szinte minden korai írott emlékünk és ez így komoly problémája lett a korai magyar nyelv és nyelvemlékek rekonstruálásának. A latin nyelv és annak jelkészlete egy végtelenül lebutított változata a magyar nyelvnek és a magyar ABC betűkészletének. A korai klasszikus latin nyelv betűkészlete 23 jelből állt a ma is használt ABC 26 jelet tartalmaz. Magyarországon a latin nyelvet hivatalosan 1844-ben váltotta fel a magyar nyelv. A magyar nyelvet a világ nyelveinek sorában a 62. helyre teszik az anyanyelvi beszélők száma szerint. Európában a 14. legbeszéltebb nyelv.

Latin ABC:

A, B, C, D, E, F, G, H, I, J, K, L, M, N, O, P, Q, R, S, T, U, V, W, X, Y, Z

A klasszikus latin nyelv még nem használta a J, U és W betűket, helyettük egyszerűen I-t és V-t írtak.

Magyar ABC: A kiterjesztett, teljes magyar ábécé a következő:

a á b c cs d dz dzs e é f g gy h i í j k l ly m n ny o ó ö ő p q r s sz t ty u ú ü ű v w x y z zs

A Á B C CS D DZ DZS E É F G GY H I Í J K L LY M N NY O Ó Ö Ő P Q R S SZ T TY U Ú Ü Ű V W X Y Z ZS

Mielőtt bárki is megszámolná, a magyar ABC betűit közlöm, hivatalosan 44 jelből áll azt hiszem, egy próbát mindenkinek megér, ha megpróbálja kifejezni magát magyarul egy 23 jelből álló betűkészlettel. Hát nagyon keserves. Ezért találkozunk Urusur (Örösúr), Casu (Kacsu) névalakokkal és sokszor problémás elnevezésekkel és megoldásokkal. A dolog érdekessége az, hogy nincs bizonyíték az ellen, hogy a középkori magyar nem használhatta a ma is élő 44 jelből álló jelkészletet arra, hogy önmagát kifejezze. Viszont a rovásírás, amelyet székelyföldi magyar eleink megőriztek számunkra azt bizonyítja, hogy igenis minden magyar hangunkra volt és van megfelelő rovásjel. A magyar nyelv és annak jelkészlete sokkal régebben itt él a Kárpát medencében, mint azt a hivatalos tudomány elismeri számtalan kísérlet volt és van a Magyarság ősiségének elismertetésére. De valahogy rendre kudarcra voltak és vannak ítélve ezek a kezdeményezések az okok talán mindenki számára ismertek, de ha nem kérem, nézzenek utána. Rovásjeleknek sem vagyunk híján a Kácsokkal kapcsolatban, de ez is legyen majd egy következő fejezet témája.

Rovás ABC-k:

                                                      Magyar Adorján abc-je         Forrai Sándor abc-je

Mielőtt eredeti témánkban továbbmennék, egyszerűen nem tudok továbblépni a nélkül hogy ne, ismertessek önökkel néhány híres író, tudós, költő, gondolkodó stb. által írt véleményt a magyar nyelvről, ami meglepő lehet az idézetek zöme nem magyar nyelven nem magyar ember tollából látta meg a napvilágot.

Krantz S. Grover (1931-2002) amerikai antropológus:

“A magyarországi magyar nyelv ősisége ugyanilyen meglepő lehet… átmeneti kőkori nyelvnek tartom, mely megelőzi az újkőkor kezdetét… a magyar az összes helyben maradó európai nyelvek közül gyakorlatilag a legrégibb…”

(Grover Krantz: Az európai nyelvek földrajzi kialakulása, Bp. 2000, Imre Kálmán fordítása)

Sir Bowring John (1792-1872)

“A magyar nyelv a régmúltba vezet. Nagyon sajátos módon fejlődött és szerkezete ama távoli időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb ma beszélt európai nyelv még nem is létezett. Egy olyan nyelv, melynek logikája és matematikája a feszített húr erejének kezelhetőségével és rugalmasságával bír. Az angol ember legyen büszke arra, hogy nyelve az emberiség történetére és múltjára utal. Az eredete kimutatható, meglátszanak rajta az idegen, különböző nemzetektől származó rétegek, melyek összességéből kialakult. Ezzel szemben a magyar nyelv olyan, mint a terméskő, egy tömbből van, amin az idő vihara egyetlen karcolást sem hagyott. Nem naptár ez, amely a korok változásához alkalmazkodik. Nincs szüksége senkire, nem kölcsönöz, s nem von vissza, nem ad és nem vesz el senkitől. E nyelv a legrégibb és legdicsőségesebb emlékműve a nemzeti önállóságnak és szellemi függetlenségnek. Amit a tudósok képtelenek megfejteni, azt mellőzik, a nyelvészetben csakúgy, mint a régészetben. A régi egyiptomi templomok mennyezetei, amik egyetlen kőből készültek nem magyarázhatók. Senki sem tudja, honnan származnak, melyik hegyből szerezték a csodálatos képződményt, vagy miként szállították és emelték a helyére a templomokban. A magyar nyelv kialakulása ennél sokkal bámulatosabb. Aki ennek titkát megoldja, isteni titkot fog kifejteni; tény, hogy e titok első tétele:

Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala Istennél, és Isten vala az Ige.”

Sir Bowring John (1792-1872) angol nyelvész, irodalmár és gondolkodó több mint száz nyelvet beszélt, köztük a magyart is. Sok magyar költeményt fordított angolra. 1830-ban kiadott egy verseskötetet “Poetry of the Magyars Preceded by a Sketch of the Language and Literature of Hungary and Transsylvania” címen, amelynek előszavában írta az itt közölt megállapítást. Sir Bowring el volt ragadtatva a magyar nyelvtől, és észrevette, hogy születése valahol a történelemelőtti idők homályában tűnik el.

Dudás Rudolf negyven éven keresztül minden nyomot felkutatott, hogy Sir Bowring prófétai meglátásának a nyitját megtalálja. Hamar rájött, hogy ilyen messzi távlatokba visszamenő ősiségben Sir Bowring titkába modern nyelvészeti eszközökkel nem képes betekintést nyerni. Kutatásai eredményeként megállapítja:

“A magyar nyelv korát felbecsülni még megközelítőleg sem lehet; lehet, hogy egykorú a Vértesszőlős-i emberrel, 350,000 év, vagy még idősebb. Bizalommal hívhatjuk MAGYAR ŐSNYELV-nek is, mert kezdetben, a Biblia szerint az emberiség összessége egy nyelven beszélt.” (Dudás Rudolf, A teremtés ősmagyar nyelve, Szikamber Kör, Vancouver, 1999)

Grimm Jakob (1785-1863)

Nagy meseíró, német egyetemi tanár, a történeti hangfejlődés törvényszerűségeinek felismerője, az első német tudományos nyelvtan megalkotója kijelentette:

“A magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet.” (1820)

Henry John Temple Palmerston (1784-1865) angol politikus (magyarországi angol nagykövet 1848-ban) a magyarok szeretetéről éppen nem híres diplomata véleménye:

“… a Habsburgok keleti birtokán élő magyar nép… nem csak kontinensünk egyik legerősebb államát alkotta évszázadokon át, de valami általunk nem ismert nagyon ősi műveltséggel a környező népeket és országokat századokon át teljes tiszteletadásra tudták kényszeríteni.

Erbersberg N. (1840) bécsi tudós:

“Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság, és emellett szorgosan került minden közönségest, kiejtésbeli nehézséget és szabálytalanságot.”

George Bernard Shaw (1856-1950) angol írófejedelem komolyan tanulmányozta a magyar nyelvet. Egy rádiós nyilatkozatában mondta:

“… egy igazán tehetséges angol írónak az előbb már említett hatalmas előnyök ellenére is leküzdhetetlen nehézségekkel kell szembenéznie. Őszintén mondom, az anyanyelvemen nagyon sokszor képtelen vagyok érzéseimet és gondolataimat teljes pontossággal visszaadni. A mi nyelvünk gazdag, nagy és praktikus, de viszonylag fiatal… Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit. A magyar nyelvben a propozíciók használata helyett a legtöbb szó végét óriási variációban változtatni lehet. Ez a művelet a legkisebb érzelmi rezdülést is képes kifejezni és hűségesen visszaadni. Ehhez képest (s itt bocsánatot kérek a tisztelt Hallgatóságtól) sokszor úgy érzem, hogy a mi angol nyelvünkön a legtöbbször képtelen vagyok a közlendőm belső lelkiismeretem szerinti pontos visszaadásra, és ahelyett, hogy biztosan odatalálnék, ahová akarok, csak járom és járom az utam akörül a szólás-mondásunkban szereplő bizonyos bokor körül. (I am just going and going around the bush.)”

Arnaldo Dante Maria Nacci, az Olasz Kultúrintézet igazgatója, mondta – Sir Bowring John két könyvének (1830, 1866) magyarországi megjelenésének bemutatóján -, arra a kérdésre felelve, mi ragadta meg figyelmét Sir Bowring írásából:

“Igen, szeretném felidézni azt a mondatot, hogy a magyar nyelv nem szorul senkire, nem kölcsönöz, nem üzletel, nem ad, nem vesz el senkitől. Míg más országokban a nép formálja a nyelvet, addig itt a nyelv formálja a magyarokat. Azt hiszem, hogy a magyar nyelv a világörökség része is lehetne, mert tiszta nyelv. Semmilyen más nyelvnek nem sikerült tulajdonképpen behatolni és idegen kifejezéseket ráerőltetni…” (2006)

Elgondolkoztatóak ezek az idézetek, de most haladjunk tovább a „Casu” névalak elkezdett ösvényén. Tehát a latin jelsor hiányosságából adódóan hogyan lett a Kácsból „Casu” ha fellapozunk egy mai latin nyelvű szótárat a káliumon és még néhány szó kivételével, amit mi k-nak mondunk, a latin c-vel írja a szó első betűje „megoldva” a latin betűkészlet számára ismeretlen hang a magyar cs-betű hangalakja ezért behelyettesíti a hangtanilag a hozzá legközelebb álló jellel a latinban is használatos s betűvel. A szó harmadik betűje is megoldva hátra maradt a szóvégi kérdéses u betű. Ha Anonymus eredeti művében is „Casu” alak szerepelt ennek csak egy oka lehet Kácsot valaha Kacsunak ejtették tehát „P”mester a latin betűk használatával próbálta meg visszaadni a kiejtett magyar szó fonetikus alakját. Vagy a másik lehetőség a Gesta későbbi másolójának hibájából eredhet, aki bárki lehetett és rutinszerűen másolt, de szinte biztos nem magyar származású volt mivel magyar ember nem adna ennyire buta nevet ősi szállásbirtokának, mint a latin „casus” szó melynek magyar értelmezései a következőek (lehullás, esés, leesés, bukás, véletlen, szerencsétlenség, baleset). De létezik egy harmadik lehetőség is a szóvégi „u” hanggal kapcsolatban melyre valószínűleg a képzett nyelvészeink is bólogatnának, amely a következő a korai magyar nyelvben, kezdetben minden szó magánhangzóra végződött és ezért került a Kács szó végére az ominózus „u” véghangzó. Ezek az úgynevezett véghangzók csak a XII. századtól kezdenek lekopni a szavak végéről, de azt eldönteni, hogy ez a bizonyos „u” betű véghangzó volt e vagy tartozéka a Kács névnek bajos lenne száz százalékos bizonyossággal kijelenteni, de az biztos viszonylag korán eltűnt az okleveles bizonyosságok alapján is. Egy picit visszatérve a latinból származó névalakra és itt megjegyezném azt, hogy nem szabad elfelejtenünk, Szent István királyunk korától egészen 1844-ig hivatalosan latinul írtunk ugyan, de a magyar ember mindig magyarul beszélt tehát miért a latin nyelvből származó szó alapján neveztek volna el egy települést honalapító őseink teljesen valószínűtlen, aki magyar az magyarul is gondolkodik.

Mikor elhatároztam, hogy másokkal is megosztom a kutatásaimat eldöntöttem azt, hogy soha nem fogom más,írók kutatók munkáját becsmérelni nagyon etikátlannak tartom és nem szeretnék beállni abba a bizonyos sorba. Sajnos sokan vannak azok, akik azt hiszik magukról, hogy az ő kutatásai és megállapításai szentek és sérthetetlenek szerintem tévednek, senki nem tévedhetetlen én sem vagyok az, ezért próbálok nagyon alaposan utána nézni mindennek. Ennek ellenére most szeretnék idézni egy bizonyos műből, amely Anonymus Gesta Hungarorumát dolgozza fel. Mindenféle rosszindulat nélkül teszem ezt ígéretem ellenére, csak a példa kedvéért mennyire félre mehetnek a gondolatok, ha nem vagyunk megfelelően alaposak és körültekintőek. De a legfontosabb az, ha a magyar történelemmel foglalkozunk, akkor magyarul is gondolkodjunk.

Név és cím nélküli idézet a könyvből.

„32. Ursuur / Őrsúr vára és az Egur / Eger folyó

Az első nevezett folyó a Narag-y, a mai Mezőnyárád helynévben ismerhető fel, míg a mai Kács falu, mint táborhely és hadi útvonal valószínűtlen. A mondat tudatosan megtévesztő. Ugyanis az a patak, aminek fejénél a vár épült, nem kell, hogy azonos legyen a Narag folyóval. A Casu-nak nevezett hely, nézetem szerint szójátékból keletkezett és a mai Mezőkeresztes lehetett, ami nem véletlenül kapta a nevét. (casus = 1. váratlan esemény, ami háborúval járhat, 2. alkalom pl. dicső tettre, 3. valaminek a vége, vagy szerencsétlenség is.) Árpád és nemesei ekkor "keresztút" előtt álltak és határozni kellett, hogy merre menjenek. Nem az égtájak, hanem a jövőbeli politikai szerepük eldöntése miatt. A casus szó értelmének minden lehetősége előttük állt.

A kun Ousadu / Ócsádnak adományozott birtok határának pontos meghatározása kissé körülményes. Mezőnyárádnál két patak találkozik, s a nyugatinak végén található, mintegy zsákutcában Kács. Itt a térkép nem jelez várromot. A másik patak forrása felett a Latorvár romja látható, ennek neve meg sehogy sem egyezik Őrsúréval. Mintha itt se jutnánk tovább...”

Mindenki munkáját nagyon értékelem és azzal is tisztában vagyok, hogy az író szóban forgó munkájának ez csak egy pici szegmense nekem viszont a fő témám és érdeklődési köröm, de ezért nagyon meglepődtem a fenti megállapításokon és tájékozatlanságon.

A „Casu” Kacsu kérdésnek a végére is értünk volna, ha nem létezne a saját elméletem, ami azt hiszem elég érdekes színt vagy fontosságot adhat ennek a környéknek és történelmének. Bár elméletem alapja puszta logika, vagyis logikus lehetőségek láncolata. Ha nem is érdemlek érte Nobel díjat, de azért elgondolkodtató vagy akár megfontolandó ez a logikusnak tűnő lehetőség is annak ellenére, hogy írásos adatokkal alátámasztani nem tudom. Ezen a ponton érkeztünk el oda, amely a Kács névalak legnagyobb és eredendő problémáját tárja a szemünk elé vegyük sorba az ellentmondásokat. A kutatók abban egészen biztos egy állásponton vannak, hogy a legősibb Kárpát medencei szállásbirtokok nemzetségi központok és települések a letelepülő nemzetségfők vezérek neveire vezethetőek vissza. Kács esetében például Örsúrra Ocsád fiára így tudja ezt Anonymus és a néphagyomány is amelyet Kandra Kabos őrzött meg számunkra.

Anonymus: Örsúr vára és az Eger vize

„Azután Árpád vezér és nemesei innen felkerekedve a Nyárád vizéig vonultak, s tábort ütöttek a patakok mellett attól a helytől kezdve, melyet most Kácsnak mondanak. Árpád itt nagy földet adott Ócsádnak, Örsúr apjának, Örsúr, a fiú aztán ott, annak a folyónak a forrásánál várat épített, amelyet most Örsúr várának hívnak. Árpád vezér és övéi innen továbbmenve eljutottak az Eger vizéig….”

Forrás:(Gesta Hungarorum Pais Dezső fordítása)

Kandra Kabos:

„Tibold-Darócon egy néphagyomány tartja magát, mely a „királyi jegyző” állítását igazolja és támogatja. A nép emlékében ugyanis azon monda él egy hegyről: hogy annak ormára fölmenvén az ősz Örs vezér szakállát keletnek, a Tisza felé fordulva, északi és déli irányba szétvoná s a belátható területen ekként jelölé meg elfoglalandó birtokának határait.”

Forrás: Kandra Kabos „Adatok az Egri Egyházmegye történelméhez második Füzet 1886”

A feltett kérdésem így pedig a következő ha Ocsád fia Örs úr volt a honalapító nemzetségfő miért nem Örsnek hívják Kácsot vagy a Kácsokat. Az Örs nemzetséggel többen is foglalkoztak az elmúlt évtizedekben például László Gyula és Győrffy György. „A fennmaradt írott emlékekből az alábbiakra következtethetünk. „Anonymus leírja, hogy miután Árpád nemesei a Sajó mellől „felkerekedtek", a „Nyárád vizéig vonultak, s tábort ütöttek a patak mellett attól a helytől kezdve, melyet most Kacsnak mondnak”. Azt is leírja Anonymus, hogy „Árpád itt nagy földet adott Ócsádnak, Örösúr apjának.” Később Örösúr ezen a helyen, a „folyónak a forrásánál várat épített”, amit később így Anonymus korában is Örösúr várának hívtak. A Képes Krónika mely Anonymus Gestáját követően mint¬egy másfélszáz év múlva született még részletesebben foglalkozik a vezérekkel (kapitányokkal). Az egyes vezérekről (elsőként Álmos fia Árpádról) részletesen ír. A „hetedik kapitányról csak annyit mond: hetedik kapitányt Örsnek hívták. Az ő nemzetségének helye a Sajó körül volt”. Ez esetben a felsorolás a magyar törzsfőkre (kapitányokra) vonatkozik, tehát Örs a „hétmagyar" között szerepel. Amikor Anonymus felsorolja a honfoglalás kori kun vezérek nevét, utolsó név Ousad páter Örs (Ursuru). Mindez aláhúzza a törzs jelentőségét, szerepét a honfoglalás korában. Győrffy György állapította meg, hogy Borsod ősfoglaló törzse nem a Bors mely a Garam mentén volt ősfoglaló, hanem az Örs, így a honfoglalás kezdeti szakaszában e törzsnek volt meghatározó szerepe a vidéken. Győrffy következőket mondja: „ A megye ősfoglaló nemzetségének kétségtelenül az Örösúr nemzetséget kell tekintenünk. Erre mutat, hogy a krónikák is itt jelölik meg Örs vezér szálláshelyét, s Örs vezéri voltát bizonyítja az Örösúr névben rejlő úr méltóságnév, mely eredetileg törzsfőt jelenthetett”. Az Örs törzs letelepedése megfelel a kor szokásainak. Az egyes törzsek másokkal keveredve építették ki szálláshelyeiket. Amikor arról szólunk, hogy Dél-Borsod volt az Őrsök ősi szálláshelye, akkor csak a törzs egy részének, minden bizonnyal a törzs fejének és nemzetségének itteni letelepedéséről van szó. Az általuk elfoglalt terület nem volt nagy, nem is lehetett az egész törzsi népesség letelepedésére alkalmas. László Gyula foglakozik a településtörténelem alakulásával, mint a népi életmód fontos elemével, s ennek során a törzsi és egyéb nevek előfordulásával. Feltételezi az egyes törzsek egy tömbben való letelepedését, s a törzs „szétrobbanását a későbbi (Géza és István) korára teszi, mint szándékos cselekvést, amivel a törzsek hatalmát igyekeztek megtörni. Amennyiben elfogadható e feltételezés, annyira vitatható is: a törzsek tagjai jórészének letelepedése a fejedelmi kíséret tagjaként a 10. század során természetes (spontán) folyamatként végbement. Szó sem lehet például arról, hogy az Örsök egy tömbben települtek meg a Bükk alatt, s csak később települtek szét. Ez az egész századot végig kísérte, s természetes tényként merült fel, hogy az ezred végére, az új államélet kialakulása idején már csak kisebb, ilyen nagy feladatra alkalmatlan számban maradtak az „ősi” helyen.”

De vannak, akik a következőképpen próbálják magyarázni a Kács név és az Örs név anomáliáját. „Az itt letelepedett törzsvezető nemzetségének első személyisége Kacsu (Casu) lehetett, ahogy az Abáknál Pata. A Kiev alatti ősök (Et, Edömén, Böngér, Ocsád, Ketel) és a többiek tekinthetők az első generációnak (Álmos kortársainak). Míg a honfoglalás vezetőinek neveit őrzik az első települések (Pata, Bors /Bars nevében/, Kacs stb.). Örösúr az évszázaddal későbbi negyedik generáció tagja, Géza, illetve István kortársa (akárcsak a borsodi Bors). Véleményem szerint ez az előbbi kijelentés nagyon fontos a Tarkacsu elméletem szempontjából és én is ezzel értek egyet. A törzs többi tagja a fejedelmi kíséret részeként az ország különböző tájain telepedett le.

A Kárpát-medencében mintegy harminc helynevet ismerünk, mely az Őrsök emlékét őrzik.” Tehát itt egy újabb ellentmondás ki is volt Örs vezér és mikor élt. Felettébb elgondolkodtató teória és ez is egy külön fejezetet érdemel.

 Kács nevéről és annak jelentéstartalmi lehetőségeiről:

Nagyon régóta foglalkoztat az a kérdés mit is jelenthet a Kács név valójában milyen tartalmi és jelentésbeli értelmezéssel bírhat, ha egyáltalán létezik magyar nyelven magyarázat. Számos lehetőséget megvizsgáltam és az összegyűjtött információk alapján lassan kezdtek kikörvonalazódni a lehetséges megoldások. Pontosabban két lehetőséget tartok valószínűnek, de mivel az általam feltárt lehetőségek száma kettő ezért nem lehetek biztos abban melyik az igaz vagy egyáltalán megtaláltam-e a lehetséges magyarázatot. De az sem kizárt, hogy ezek a magyarázatok valahol az idő végtelenségében összetalálkoznak és értelmezésük egyazon ősi szó tövéről fakadnak. Nagyon nehéz dolga van annak, aki egy látszólag a mai magyar nyelven értelem nélküli szóban jelentéstartalmat-értelmet keres. Ez a feladat még képzett szakembereknek sem egyszerű nem beszélve a hozzám hasonló lelkes, de képesítés nélküli amatőr nyelvészkedőkre és történelem kutatókra. Ha valaki napjainkban erre adja, a fejét felkészülhet a megbélyegzésre, arra, amit a mai magyar amatőr kutatókra a hivatalos tudomány fellegváraiból oly előszeretettel használnak „dilettáns” mint amilyen én is vagyok. Ha a dilettáns szó eredeti értelmét nézem, igazuk van. De csak addig, amíg ezt a jelzőt gunyoros módon a mai pejoratív értelemében nem az intelligencia szintemre értik. A történelem során számos avatatlan, de tehetséges kutató volt van és „lesz”, akiknek sokat köszönhet (majd) a világ és létezik egy bölcs mondás miszerint addig, míg egy feltáratlan terület fehér foltjait kutatja valaki annak megállapításai addig igazak, míg meg nem cáfolják azokat vagy fordított estben akár meg is erősíthetik. De mielőtt belemennék, a részletek ismertetésébe meg szeretném osztani önökkel azt a tényt, hogy bármilyen témához is nyúltam a kutatásaim során legyen az Kács vagy Örs vezér számtalan ellentmondással vagy félre magyarázattal találkoztam, ami e témákban „hivatalosan” vagy félhivatalosan fellelhető. Félhivatalos alatt értem azoknak a gondolkodóknak a munkáit, akik hasonlóan, mint jómagam foglalkoztak, ha csak érintőlegesen is a témával. Ezért kénytelen vagyok a legapróbb részletekig menően megvizsgálni minden információt és többször ismétlésekbe bocsátkozni, mert valahol valami mindig összefügg ezért előre is elnézést kérek. Most pedig végre térjünk vissza eredeti témához és nézzük meg mit is tudunk a Kács névről.

Az oklevelek és kódexek ismeretanyaga:

Első említése Anonymus Gesta Hungarorumában található „Casu” (Kacsu) alakban, amely név kiejtésének hangtani alakja adta számomra az egyik értelmének lehetséges kidolgozását. Itt rögtön meg is kell állnunk, mert mint alább azt látni fogják Kács nevének ez a formája teljesen egyedülálló a többi névváltozathoz képest. Miért is? Azért mert valami különös módon „u” betűvel végződik. Anonymus műve latin nyelven íródott és létezik egy „casus” latin szó, amely több önálló értelemmel is bír, mint lehullás, esés, leesés, bukás, véletlen, szerencsétlenség, baleset. Kutatásaim során találkoztam olyan gondolkodóval, aki ezt a lehetőséget valószínűsítette. Béla király névtelen (Anonymus) önmagára „P” mesterként hivatkozó jegyzőjének munkája időben az első olyan kódexünk, amely a Magyarság történelmét dolgozza fel a kezdetektől az őshazából való kijöveteltől a Kárpát medencébe történő bejövetelen át nagyjából Szent István királyunk koráig. Ha valaki egy kicsit is ismeri, a magyar történelmet most felteszi azt a bizonyos kérdést, amely a Gesta előkerülése óta véleményem szerint még mindig megoldatlan rejtély. Melyik Béla nevű királyunk jegyzője volt „P” mester? Mivel négy Béla nevű Árpádházi királyt is ismerünk I. Béla (1016-1063), II. (Vak) Béla (1108-1110), III. Béla (1148-1149), IV. Béla (1206-1270).

Ez számunkra azért fontos, mert az első hivatalos oklevél, amely Kácsot megemlíti 1248-ban keletkezett IV. Béla király uralkodásának idején. Az oklevélben az alábbi hivatkozás található, amely egy határbejárás során keletkezett.

„Ott kezdik határolni az Örsúr nemzetségbeli nemesek és a Kácsi monostor földjei”(genere Werusur et monasterii de Kach).

A hivatalos történelemtudomány jelenlegi álláspontja szerint a Gesta Hungarorum III. Béla uralkodása idején készülhetett ezért itt a hivatalos álláspont támogatását is élvezve kijelenthetjük Kács nevének első írott formája a Casu (Kacsu) alak.

Az általam ismert oklevelekben az alábbi névváltozatokkal találkoztam 1292 Cach, 1248 monasterii de Kach, 1347 Olkach Kach Felkach és Felsewkach, 1381 Kacs monostra és Kaacs Monostra, 1414 Kaach, 1416 Puzthakach és monasteriii de Kach (az oklevél érdekessége mindkét névalak egyszerre szerepel a dokumentumban), 1453 Cach és Kaach,1636 Kach. De mielőtt a tisztes olvasó beleszédülne a Kács (ok) különböző névalakjaiba feltétlenül tudnunk kell arról valaha három Kács nevű település létezett egymás mellett a mai borsod megye területén az Örs nemzetség központjaként. Viszont a történelmi Magyarországon további számos Kács nevű település adatolható.

A Kárpát medencén kívül Indiában Ázsia területén kisÁzsia és a Kaukázusig bezárólag „valamilyen érthetetlen oknál fogva” több tucatnyi Kacs helynév földrajzi név található. A válaszok keresésének folytatása előtt nézzük mit írt 1886-ban Kandra Kabos az Örs nemzetség és a Kács nevű települések történetének ez idáig egyetlen nagyobb horderejű feldolgozója és ismertetője.

Kandra Kabos (Jakab) (Felsőbánya, 1843–Eger, 1905)

Néprajzkutató, történész, római katolikus lelkész. Egerben végzett teológiát. Később káptalani levéltárosként dolgozott.

„Míg Alkács vagy Darócz a hegyoldalba kapaszkodó házaival a valónál költőibb képpel lepi meg a távolról szemlélőt: addig Felkácsot egészen láthatatlanná teszi az előtte hirtelen összeszoruló völgytorkolat. Még e szűkület előtt a völgy közép táján megjegyzendő az „égett malom” azon oknál fogva, mert nem messze esik innen jobbra, a sályi határban Közép –Kács, máskép Kácsváralja, romvár és elpusztúlt falu. Az említett völgyszoroson, az ugynevezett „kőkapun” keresztülhaladva, egy menedékes teknőalaku völgymedencze áll előttünk gyógyforrásaival, apró házaival és fás tetőivel, mint az előbbinek folytatása. Ez Kács (régente Felkács), a hajdan három ilyen nevű helység között az egyetlen, mely ősnevét megtartá”. forrás: (Adatok az Egri Egyházmegye történelméhez második Füzet)

Sajnos én nem találkoztam olyan oklevéllel, amely kifejezetten (Közép-Kácsot vagy Kácsváralját) említene, de ez betudható a szegényes latin nyelvismeretemnek is. Viszont ismerek egy olyan oklevelet, amely határozottan három különböző Kácsot említ.

Kelt: 1347-02-28 Kiadó: EGRI KÁPTALAN Régi jelzet: Q 311 / 513 6 Fennmaradási forma: Átírás 1402

Regeszta: quind. Diei Cinerum. Az egri káptalan előtt Wruswr nembéli Tiboldus fia Tiboldus mester a maga és fiai, László, János és Mihály nevében, valamint Pál fia Imre a maga és fiai, Miklós, Antal és Mihály nevében, azonkívül Wechkelen-i János fiai, Lõrinc és Miklós, továbbá István fia János a maga és fivére, Péter nevében elõadták, hogy fogott bírák tanácsának megfelelõen az oklevélben részletezett módon megegyeztek egymás között öröklött birtokaik, a Borsod megyei Olkach, másként Darowch, Kach Felkach, Feketheser, Felsewkach, Gezth, Lyan, Eher, Ozlaar, Dorogma, Byk megosztását illetõen, és kötelezték magukat, hogy amelyikük az egyezséget megszegi, 100 márkát fizet peren kívül a többieknek. Az egri káptalan 1402. augusztus 10-i átiratában.

Forrás:(Trostovszky)

Kandra Kabos, mint az Egri egyházmegye káptalani levéltárosa feltétlenül nagyobb belelátással bírt a középkori oklevelekbe, mint jómagam ezért nyugodtan kijelenthetjük nem légből kapottak a megállapításai a három Kács névalakjaival kapcsolatban. Viszont itt arról is szólnom kell, hogy már a középkorban is problémát okozhatott helyismeret hiányában, az oklevelek papírra vetőinek vagy másolóinak a három Kács különböző névalakjainak egy térben és időben történő elhelyezése. A három Kács közül úgy gondolom Kácsváralja (ha használták egyáltalán bármelyik Kács megnevezése után a váralja utótagot). Vagyis Közép-Kács volt az első, amely a Kács nevét elveszítette és így a korai oklevelekben (Váralja?) néven szerepel? Ez az anomália viszont a jövő generációk másolóinak és kutatóinak okoz okozott komoly fejtörést, mert a mai Kácsot Tibolddarócról (Alkács) felől megközelítve jobbról a Mai Latorpuszta (Kácsváralja?) balról pedig a ma is létező Cserépváralja határolja. Vagyis váralja jobbról váralja balról, de hogy ne maradjunk, kétségek között forduljunk a régészeti kutatásokhoz és nézzünk utána a kérdéses települések várainak és keletkezési idejüknek. Mivel az okleveles és régészeti ismeretanyag nélkül nagyon bajos lenne meghatározni a Kács nevű települések helyét.

A környák múltjával foglalkozó irodalomban kettő különböző variáció létezik az első Kandra Kabostól a második Kozák Károlytól (Adatok Kács történetéhez). Kandra K. Közép- Kácsot vagy (Kácsváralja) határozottan a Mai Latorpuszta területére helyezi ezzel ellentétben Kozák K. a Kácsi várhegy alá teszi ugyanezt. Véleményem szerint egyik sem igaz bár Kozák K. megállapítása közelebb áll a valósághoz.Elektronikus térképszelvény a települések elhelyezkedéséről (Forrás: Google Earth)

Kácsváralja?:

Sály községtől északnyugatra fekvő Latorvár tetőn nagy kiterjedésű a hegyoldalra is lenyúló őskori sáncvár állt. A hegy északi részén, az őskori sáncvár közel felére csökkentett területén a X. században építették Örsúr várát. A hegy délkeleti nyúlványán a XII. század végén vagy a XIII. század elején építették a kisméretű Latorvárat. Örsúr várának pusztulására nincs adat, de valószínű, hogy a mellette felépült kis Latorvár építése előtt elpusztult. A Latorvárat oklevelek nem említik. Először 1938-ban végeztek ásatásokat majd 1975-ben és az 1980-as évek végén. Részletesebben vizsgálva (a Gádor Judit kutatásai alapján) Nováki-Sándorfi megállapításait, a következőket szögezhetjük le. A Sály-lator vár-tető „őskori várát" úgy fogja fel, mint ami „az egész hegyet magába foglalja”. A kutatások ezt a várat a későbronzkorra teszik, hasonlóan a Bükk körül lévő többi földvárakhoz (Dédes, Szilvásvárad, Kisgyőr stb.) Ugyanakkor a „hegytetőt körülvevő vörös sánc az ásatások tanúsága szerint Árpád-kori, nincs őskori előzménye”. Szerintük az őskori sánc túlterjed ezen. Az „Örsúr-várát”, mely szerintük sem azonosítható jelenleg, azt Anonymus szerint határozzák meg; ezt az előbbiek alapján helyezik a Lator-vár „felső platójára”. Mátyás István a laikus számára is érzékelhetően írja le az itteni kutatások eredményét. Gádor Judit határozottan megállapította, hogy „ez a faszerkezetes sánc, amelyik belső harmadát kivéve vörösre, szép narancsvörösre égett, tízedik századi. Főleg az építéshez használt földbe keveredett cserépdarabok igazolják ezt. Tapintással is meg lehet állapítani, milyen kemény itt az átégetett föld. Ilyen üvegkemény réteget csak a sűrű faszerkezet meggyújtásával lehetett létrehozni.” Majd a következőket olvashatjuk: „Ennek a háromszög alakú, hegytetőt övező, tízedik századi, égetett sáncnak nem volt előzménye. Nem egy korábbira, egy őskorira épült rá, mint ezt a több helyen történt. Minden valószínűség szerint teljes egészében honfoglaló eleink építették, tehát letelepedésünk egyik emléke.” Majd nyomatékul hozzáfűzi Gádor Judit: „Most már egészen biztos, hogy tízedik századi, tehát korai magyar földvár állt azon a hegyen. Méreteit tekintve, védősáncának vastagságát, erősségét figyelembe véve és ismerve a hegy tövében, ugyanabban az időben létezett települést is, elfogadhatjuk, hogy valószínűleg honfoglalás kori nemzetségfői központ volt Sály...”Légi fotó Latorpuszta (Kácsváralja) (Forrás: Légifotók.hu)Helyszínrajz Latorpuszta (Kácsváralja) (Forrás: Gádor Judit)

Cserépváralja – Cserépvár:

Cserépvár rövid története:

Kihez köthetjük a vár építését? Korábban, a várak jellegzetes 14. századi elnevezési szokásai alapján, a Cserépvár elnevezésből indultunk ki. Eszerint a vár első építtetője, vagy birtokosa egy Cserép nevezetű nemesi személy volt, akit a szomszédos Cserépfalu településével is összekötöttünk. Ezt azonban cáfolják az okleveles adatok. Cserépvár építését az Árpád-kori leletek és a hasonló jellegű nemesi várak alapján a 13. század második felére, végére helyezhetjük. A Cserép elnevezés azonban már 1214-ben megjelent Cserépfalu helyneveként, amely ekkortól hosszú időn keresztül az egri püspök falvai közé tartozott. A vár természetesen ettől jóval későbbi alapítású, így Cserép, mint alapító, vagy névadó személy nem jöhet számításba. Egy másik meglepő adat – Cserépfalu 1248-as határjárása – szerint a várhegy területe Cserépfalu „közigazgatási” határain kívül esett, azaz nem is a faluhoz tartozó földről van szó. Akkor mely település határában épült fel Cserép vára? A várra vonatkozó oklevelek erre nem alkalmasak, hiszen a 15. században már Cserépvárhoz tartoztak földek, nem pedig fordítva. Az Árpád-kor végéről csak sejthetjük, hogy ha nem Cserépfalu, akkor Tard, illetve a középkor folyamán elpusztult Tárnokbála határaiba eshetett a mai Vár-hegy területe.

Forrás: (Szörényi Gábor András)

Az első hivatalos oklevél mely kétség nélkül cserépvárat említ és kapcsolatba hozható írásom témájával az egy 1453-ban keletkezett okirat.

Száma: DL 14650 Régi jelzés: Q 311 / 5 25 Kelt:1453.03.07 Keltezés Helye: Wienne Bécs Kiadó: László Király Fennmaradási forma: eredeti Nyelv: latin

Regeszta:

László király Gara-i László nádorhoz vagy helyetteséhez. Eléje járult Darocz-i Tiboldnak a fia: János aki a saját, meg testvérei: Darocz-i István, János és Tibold, továbbá Gezth-i Máté nevében panaszolta, hogy Dyosgeur királyi vár várnagyai és kormányzói, azonkívül Poharnok István Cherep nevû várának a várnagyai már régebben nagy területeket foglaltak el az ő borsodmegyei Darocz, Warallya és Cach nevű birtokaik szántóiból, erdeiből és rétjeiből és azokat az említett két várhoz csatolták és birtokukban tartják azokat most is. A király tehát meghagyja az ország nádorának, hogy ha az exponensek a fenti ügyben pert indítanának előtte Poharnok István és a nevezett várnagyok ellen, teljesen a jognak megfelelőleg folytassa azt le. - A papír bal alsó sarka hiányzik és egy hézag is van az oklevélen. A szöveg alatt papírfelzetes pecsét. - A szöveg élén jobbra: commissio domini regis; A szöveg alatt jobbra: Commissio domini regis ex delibertaione consiliariorum.

Ez az oklevél véleményem szerint komoly bizonyító erővel bír mivel a két hatalmaskodó várnagy a Cserépi (Cherep nevű várának a várnagyai) és a Diósgyőri (Dyosgeur királyi vár várnagyai) várnagyok a józanész logikája szerint csak úgy tudnak területükhöz idegen földeket csatolni, ha földrajzilag a velük szomszédos területeket veszik birtokukba. Így a cserépi várnagy Daróc (Darocz) és Kács (Cach) a Diósgyőri a hozzá közelebb esőt, Latorváralját (Warallya). Mint ebben az oklevél regesztában is nagyon jól megfigyelhető Kács, mint váralja valószínűtlen, mert a Diósgyőri hatalmaskodó Lator pusztát Sály és Monostoros vagy Felső- Kács területeit nem kerülhette ki és csatolhatta, Közép- Kács birtokait saját földjeihez. De ha a XV. században Lator pusztát hívták Váraljának így volt ez a megelőző évszázadokban is.Cserépvár Légifotó 2008-as állapot (Forrás: Civertan)Cserépváralja - Cserépvár helyszínrajza (Forrás: Nováki-Sándorfi)

Mint láthatják, a régészeti és okleveles adatok azt igazolják (Kácsváralja?) vagyis Latorpuszta volt az első váralja nevű település mivel Cserépvár 1248-ban még valószínűsíthetőleg nem is létezett és az 1453-as keltezésű oklevél is nagy valószínűséggel Latorváralját nevezi Warallyanak. De ez a megállapítás is csak akkor igaz, ha a honalapítás kori sáncvárban gondolkodunk a Lator-várhegyen.

Cserépfalu neve az 1248-ban keltezett Kácsot hivatalosan először említő oklevélben szerepel (willam Cserep) néven és ebben az ominózus oklevélben említik először monostoros Kácsot (monasterii de Kach) és az Örs nembeli nemesek földjeit. Viszont a váralja elnevezés okleveles bizonyság alapján csak 1292-ben tűnik fel először az őrs nemzetséggel kapcsolatban, amely újabb feltételezéseket generál. Vagyis számolhatunk egy harmadik adattal is és ez a mai Kács területén lévő vár (lakótorony) mivel elképzelhető hogy ebben az időben (1292) már állt a latorvárhegyen álló latorvárral (toronnyal) egyetemben.