Zsendice barlang

Ha tehetem igen sokat foglalkozom a Magyar nyelvvel mert csodálatosnak összetettnek és titokzatosnak tartom. Kutatásaim közben rászoktam arra ha találok valamilyen furcsa  vagy elsőre érthetetlen, értelmetlen nevet megpróbálom kideríteni mit is jelent valójában. Itt van először is a (zsendice) név. Nekünk a modern kor szülötteinek vajmi keveset jelent addig míg utána nem nézünk az értelmező szótárban. A Magyar Néprajzi lexikon szerint ez pedig a következő:

zsendice:

tejes étel, amely az oltóanyagot alkalmazó tejfeldolgozási rendszerben juhtej származékból közvetlen fogyasztásra készül. A sajtkészítés melléktermékeként képződő első savó felforralva két részre válik kazeinanyaga túrószerűen kicsapódik a savóból. Ez a forralt savó a benne úszó túrócsomókkal a zsendice, hidegen kanalazva kedvelt étel. A zsendice készítmény neve kukerca, kukorca, kükürca D-Erdélyben ott, ahol a még forralatlan első savót nevezik zsendicének. A paraszti tulajdonú közös fejősnyájak tejfeldolgozással is megbízott pásztorai rendszeresen zsendicével vendégelték meg a nyári legelőre kilátogató gazdákat. Az alföldi városok piacain a juhászfeleségek árulták is. Ha a felforralt savóból a túrót különválasztják, savótúrót (túró) és értéktelen második savót nyernek. A savótúró készítés és a zsendice készítés egymást nem zárja ki. A forralt savót rendszeresen vagy nagyobb részben, ill. alkalmilag vagy kisebb részben szánhatják savótúrónak vagy zsendicének (pujna). A zsendicét Moldvától K-Dunántúlig minden juhsajt készítő vidékünkön ismerik. Míg azonban egyes körzetekben csak tejfeldolgozó pásztorok csinálják, esetleg csak ők ismerik, másutt a parasztháztartásban is rendszeresen készítik, vagy legalábbis fogyasztják. A kárpáti juhtej-feldolgozásban északon a zsendice, délebbre a savótúró készítése dominál. Ehhez kapcsolódva a keleti magyar nyelvterületen a forralt savónak a kisebb, a Felföldön a nagyobb részét fogyasztják zsendiceként. A készítmények gyakoriságát is kifejezi, hogy a forralt savónak és túrójának eltérő neve van keleten (zsendice és orda), ill. egymáshoz kapcsolódó elnevezése északon (zsendice és zsendicetúró). Az Alföldön a kétféle készítmény gyakorisága váltakozik, a Tiszától nyugatra kevesebb, gyakran a parasztság, sőt a helybeli fejőjuhászok körében is teljesen ismeretlen a zsendice étel. A zsendice szó a vlach fejősjuhászat (vlachok) szakszókincséből származik. Azonos jelentésben minden kárpáti nyelvjárásban elterjedt. A magyarban a középkor végétől kimutatható. Hozzánk a románból is és a szlovákból is külön átkerült. Irod. Földes László: Esztena und Esztena-Genossenschaft bei den Szeklern (Viehzucht und Hirtenleben in Ostmitteleuropa, szerk. Földes László, Bp., 1961).

Ha valaki elég időt szán arra hogy felkutassa a lakóhelyével kapcsolatos anyagokat érdekes dolgokra lelhet ilyen a zsendice név is. Kács és környéke tele van az állattartással kapcsolatos helynevekkel és elnevezésekkel szinte egészen biztos vagyok abban hogy valaha a barlang környékén is állattartás folyt pontosabban juhnyájak legelésztek arrafelé. Sajnos a mai gondolkodásunkkal a tervszerű erdőgazdálkodás folytán és a telepített erdők miatt ezt már nehezen tudjuk  elképzelni de a nevek és a helyek árulkodnak. Hogy miért is vagyok ebben annyira biztos? Nagyon egyszerű, a barlangoknak van egy közel állandó tulajdonságuk a hőmérsékletük. Mint fentebb olvashattuk a zsendice valamikor árucikként is funkcionált a barlang állandó hőmérséklete biztosíthatta a készítmény frissen tartását legyen tél vagy nyár. Kács és annak közvetlen környéke véleményem szerint soha nem volt igazán alkalmas a mezőgazdasági termelésre a környékünk inkább az állattartás preferálta. De hogy bebizonyítsam állításom újra közlök egy tényszerű írásos anyagot 1770-ből amely hála az égnek megmaradt az utókor számára.

Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálatai. Borsod vármegye, 1770.

KACS
I. Még ekkoráig ezen helységnek nem volt urbáriuma.

II. Ezen helységnek a' tekintetes földes uraságokkal adózásunk és szolgálatunk iránt semminemű írt contractusunk nem volt, hanem csupán az földes uraság teczésébül, szokasbul ekkoráig szolgáltunk.

III.Tőlünk a' földes uraságok mind ez ideig pénz béli adót nem vévén, az uraságot vonó marháinkkal és gyalogul szolgáltuk, úgy mint az uraságok majorságbéli szántó földeit esztendőnkint szántottuk s be vetettük, szomszéd daróczi határban levőköt, és azokban termett életet be hordottuk; emellett a' majorság béli szőllők-nek venyigéit fel szedni s ki hordani, s annak termését szüretkor meg szedni és bé hordani, úgy trágyát ki vinni, nem külömben kaszálni, gyűjteni, boglyázni és a' szénát az uraságok majorjokba bé hor-dani, tovább a' malmok árkait tisztítani, ezeken kívül tekintetes özvegy Almásiné és Fáy Lászlóné asszonyaink részekre feleségeinkkel fonyattatni és minden földes uraságnak kender földeinktől egy, egy zsákot adni, vagy az helyet egy egy máriást adni köteleztettünk ,

IV. Nem igen régen szőllőt plántáltunk, s jövendőben s esztendőnkint abbul nagyobb, nagyobb hasznot várunk, tűzi és épületre való fánk a' földes urak engedelmekbü1 határunkban lévő erdőbül telik ki, marháinknak is legelő mezeje, mind magunk táplálására, úgy barmaink itatására helységünkön által folyó és hegyeinkben eredett eleven forrás, malmot hajtó vizeink vadnak, a' melyen is mind bent a' faluban, mind kívül az határban alkalmatos malmok vadnak. De ellenben az szántó földeink partos helyeken fekvén, sová-nyok és élelmünkre kevesek, mivel egy köböl alá való vetés után csak négy, öt, leg felyebb hat kereszt életünk szokott termeni,az honnét többnyire Miskólczon s Daróczon teendő s azért adni szokott napi számmal segíttyük magunkot, s abbul füzettyük adóinkot.

V. Itten legfellyebb a' négy marhás emberek közzül ketten találkoznak, a' kik őszi és tavaszi vetést tizen két kila alá valót tehetnek, többnyire a' többi négy marhás emberek B, 6 kilát vethetnek, a' gyalog szerű emberek kettőt és edgyet. Szénát is egy, két, három s leg fellyebb négy szekérrel kaszálhatunk, sarjút pedig kaszálni nem szoktunk s nem is lehet.

VI. Minthogy robotálásunknak szabott rendi nem volt, és a' tekintetes földes urak szükségei hol többek, hol kevesebbek adták elől magokat, és hány napra ment légyen esztendőnkint, számot nem tartottunk reája, meg határozni nem tudgyuk.

VII. Miólta emlékezünk, nem kilenczedén, hanem tizedén dézmáltak itten az földes uraságok, mivel itten nincsen ususban a' király dézma, a' tizedet pediglen ki adgyuk minden némű gabonánkbul, ki vévén a' kerti veteményeket, úgy nem külömben már most szőlleinkből, bárányok és méhekbül tizedet adunk, más egyébb ollyas adózásunk nincsen, taxát sem füzetünk, hanem a' jeles ünnepekre ki, ki közülünk a' maga földes ura részére az nagy erdőre vadászni ki menni tartozunk.

VIII. Semmi puszta ház hely nem találtatik ezen helységben.

IX. Edgyen kívül mind szabad el menetelűek a' lakosok. Signatum Káts, die 28-va Maii, 1770.
Fő bíró Tsordás Mátyás keze x vonása. Törvény bíró Tót Márton keze x vonása. Hegedűs András hites személy keze x vonása. Helység hites nótáriusa Bukovics András mp. /LS/

BAZmLt. BmLt. IV. 501/b. XXII. I. 293.

Mint olvasható ebben a gyönyörű régi nyelvezetű írásban a földek soványak nem teremnek elegendő élelmet és ennek hiányában  az adót is kenderzsákban fizették a kácsiak. A kender viszont nagyon jól megtermett a környéken még ma is találhat sok sok emlék a kendertermesztéssel kapcsolatban. De most ugorjunk a következő névre.

Asszony barlang (kankós lyuk)

Ez a barlang nem is igazából barlang inkább egy üreg amely nem túl messze található a zsendice barlangtól. Nyáron kedvenc tartózkodási helye a denevéreknek a zsendice barlanggal egyetemben.

Elég régóta piszkálta a fantáziámat miért is egy nemi betegségről kapta a nevét ez a sziklaüreg. Valójában csak a kácsiak tudják borzongás nélkül kimondani az hogy (kankós asszony lyuka). A világhálón az üreggel kapcsolatos írások zömében az írok valami oknál fogva disztingválnak és egyszerűen asszonybarlangként vagy kankós lyukként említik. Pedig nem kellene. Azt hiszem ez is egy érdekes történet amely az én fantáziámban született meg de logikus gondolatok mentén. De mielőtt azt ismertetném fontosnak tartom megjegyezni  hogy a családom idősebb tagjai és más személyek is ragaszkodnak ahhoz hogy ott valaha egy társadalom által kitaszított a fent nevezett nemi betegségben szenvedő nő élt. Logikusnak tűnik elsőre. De a kíváncsiságom mindig elvezet valahová.

Első dolog az ami zavart a dologban hogy az ember elsősorban nem rossz és szégyenteli dolgokról nevezi el a környezetét én magamból indulok ki és ez számomra evidens. Így elkezdtem nyomozni. Segítségül hívtam az általam nagyon kedvelt  Czuczor Gergely, Fogarasi János: A magyar nyelv szótárát 1862-ből. A szótárat ajánlom figyelmébe mindenkinek aki érdeklődik a magyar nyelv rejtelmei iránt még internetes változata is elérhető. Természetesen a nemi betegséget is jelenti de van több teljesen eltérő jelentése is.

KANKÓ:(kam-og-ó) fn. tt. kankó-t. 1) A székelyeknél am. szekérkötő horog, melylyel ereszkedőkön kereket kötnek. Gyöke a görbülést jelentő kan v. kam. 2) Bujakóros ondófolyás, alkalmasint a kanozás- vagy kamózástól. 3) Rövid szűr, a székelyeknél: zeke. Ha nincs bankó vagy rézkongó, itt marad a kankó. (Népd.)

A rövid szűr az amin érdemes és logikus elindulni. De nézzük meg mit is ír erről a Magyar Néprajzi Lexikon.

Szűrkankó

szűrposztóból készült kabát féle, amelyet felöltve viseltek. Szűrposztó anyaga a szűrnél keskenyebb, maga a szűrkankó a szűrnél kisebb ruhadarab volt. Nagyságban hasonló lehetett a dunántúli kisszűr, ill. a sárközi szűrdolmány-szűr nevű ruhákhoz (kankó). – Irod. Jankó János: Kalotaszeg magyar népe (Bp., 1892); Györffy István: Magyar népi hímzések I. A cifraszűr (Bp., 1930); Györffy István: Népviselettörténeti adatok (Népr. Ért., 1933); Nyárády Mihály: Az ajaki népviselet (Szabolcs vármegye vázlatos tárgyi néprajza, Nyíregyháza, 1939).

Kankó

elöl végig nyitott és felölthető ujjú, szűrposztóból készített kabátféle gyapjúruha ( gyapjúruhák). Ruhadarabként első biztos említését 1559-ből ismerjük. A 18. sz.-ban, de különösen a 19. sz.-ban – a szűrnél ugyan jóval ritkábban – országszerte említették. A Kunságon s környékén mintegy a múlt század hatvanas éveiig viselték. Legtovább Szentes-Hódmezővásárhelyen, ill. a horváto.-i Szlavóniában maradt meg. A különböző árszabások a  szűrnél mindig olcsóbbnak mutatják, amit kisebb mérete – a szűrnél jóval keskenyebb – és szerényebb díszítése is magyaráz. Szerkezeti vonalai egyenesek, de nem mindig derékszögűek. A középső, függőleges szél – a szűrhöz hasonlóan – varrás nélkül fordult át a vállaknál, elöl hegyes háromszögben végződik. A hátát alkotó szél lefelé erősen keskenyedik. A szűrhöz hasonlóan keleti módon bevarrott ujjai egyenesek. Csípője kiugró. Szlavóniában a kankó elnevezés arra a vászonujjasra is átkerült, amelyet még a századfordulókor a szegények és öregek vászonkankó elnevezéssel viseltek. A kankó szó eredete ismeretlen. Első előfordulása 1422-ből – mint családnév – kétes. – Irod. Balassa József: A szlavóniai magyarokról (Budapesti Szle, 1894); Györffy István: Magyar népi hímzések, I. A cifraszűr (Bp., 1930); Papp László: A kecskeméti viselet múltja (Népr. Ért., 1930).

A Pallas Nagylexikon szerint:1. a székelyeknél szekérkötő horog, mellyel az ereszkedőn kereket kötnek; 2. rövid szűr némely táj népviseletében; 3. bujakóros betegség, l. Gonorrhea.

A ma már beszakadt hodály a poklos oldalban

   A kőhodály kívül és belül Kács és Tibolddaróc határában

Kecskekői kaptárkő

Azt hiszem bőven van még majd minek utánanézni mert a helynevek száma igen csak tetemes Kács környékén is. Most két olyan helynévvel szeretnék foglalkozni amely nem közvetlenül Kácshoz tartozik de jelentéstartalmuk miatt egy későbbi írásomhoz egy teóriámhoz nagyon szervesen kapcsolódik az egyik a Cserépváraljai Mangó-tető a másik a Bükkszentkereszthez tartozó Lófő tisztás. Vegyük őket sorjában Mangó-tető ha valaki halja ezt az elnevezést rögtön a gyümölcsre asszociál csak van egy kis  bökkenő ezzel kapcsolatban.

"A török idők után, az 1700-as évek közepén készült katonai térképeken már szerepel a Mango felirat, miközben angol világutazók csak a XVIII.-ik században hoztak hírt Indiából Európába magáról a gyümölcsről. Nehéz elképzelni, hogy az itteni népek akkoriban tudtak volna valamit is erről az egzotikumról. A térképészek gyakran kérdezgették az adott hely eredeti lakóit a hegyek, források neveiről, hol húzódtak meg korábban a birtok-határok, majorságok stb. majd lejegyezték ezeket. Vélelmezhető tehát, hogy a Mangó-tető név is, ily módon népi eredetű. Másfelől viszont, a Bükk-alján (is) számos tájszót használtak, melyeknek jelentése mára feledésbe merült. Ezek közé tartozik a manka, mango, mankus is. Mindegyike ugyanazt jelenti. Kurta lábú, ősi eredetű fekete sertés, amelyik jól bírta a rideg tartást. Gyakran kicsapták őket az erdőkbe (makkoltatásra). Minden helybéli tudta, hol van az a hely, ahová kihajtják a mangókat egy kis hízlalásra. Talán innen ered az elnevezés is. Ravasz módon gondoskodtak róla, hogy a disznók sok sót nyaljanak, miáltal kényszeredve többet egyenek-igyanak, majd gyorsabban hízzanak. A jó kövér malac utáni vágy hozta elfeledésüket is, mert a 1800-as évek első évtizedeiben helyükbe léptek, a náluk is hízékonyabb mangalicák."

http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu

A Czuczor- Fogarasi szerint: Mangó: fn. tt. mangó-t. Lőrincz K. szerént a kapnikbányai szójárásban am. mangalicza; s talán ennek vagy a rövidebb mangicza öszvetételnek rövidülete.

Megjegyzésként Kapnikbánya Erdélyben székelyföldön található.

Lófő tisztás: Arról nincsenek információim hogy ezen a területen folyt e valaha állattartás de mivel ma is füves terület egészen biztos a tisztás sem véletlenül tisztás. De ami ebben az esetben sokkal fontosabb az hogy mi is a jelentése.

Lófő a  Czuczor -Fogarasi szerint: (ló-fő) ösz. mn. A székely nemzet hajdani rangosztályozása szerént lófő-székelyek (lovasfő székelyek) voltak azon rendbeliek, kik lóháton köteleztettek szolgálni (Primipili.). Báthori István lengyel király is említi e nevet egy 1583-iki levelében: "Becz Imre adja értenünk, hogy ennek előtte való időkben Lázár István foglalt volna el Kászonban egynehány parasztházat és egy lófőnek házát, örökségét." Történelmi Tár. VIII. kötet. 234. lap. Némelyek így akarják értelmezni: lófejő székely a lófejő szittyáktól (equimulgus). Azonban mind a székely alkotmány, mind a hagyomány az első értelmezést tanusítja. A népnyelvben sokszor lófejü-nek mondják:
"Látod kurucz, a lófejü,
 Ő Átilla igaz vérü;
 Ő bent maradt hazájába,
 Inkább itt dűl a sirjába
 A lófejü."
 Erdélyi J. gyüjt.

Magyar nyelv (1862) szótárunk szerint:ló-fő) ösz. mn. A székely nemzet hajdani rangosztályozása szerént lófő-székelyek (lovasfő székelyek) voltak azon rendbeliek, kik lóháton köteleztettek szolgálni (Primipili.). Báthori István lengyel király is említi e nevet egy 1583-iki levelében: "Bec Imre adja értenünk, hogy ennek előtte való időkben Lázár István foglalt volna el Kászonban egynehány parasztházat és egy lófőnek házát, örökségét." Történelmi Tár. VIII. kötet. 234. lap. Némelyek így akarják értelmezni: lófejő székely a lófejő szittyáktól (equimulgus). Azonban mind a székely alkotmány, mind a hagyomány az első értelmezést tanusítja. A népnyelvben sokszor lófejü-nek mondják: "Látod kuruc, a lófejü, Ő Átilla igaz vérü; Ő bent maradt hazájába, Inkább itt dűl a sirjába A lófejü." Erdélyi J. gyüjt.

Története:

A székelyek, mint eredendően határőrizeti feladatokat ellátó, kiváltságokat élvező katonanép körében kezdetben nem alakult ki rendi jellegű tagolódás. Jelentősebb vagyoni különbségek is csak a 14. századtól mutathatók ki közöttük. Kezdetben mindannyian lovas katonákként teljesítettek szolgálatot, majd később már csak egyesek közülük. A lófői tisztség kialakítása Mátyás királyhoz köthető, aki meghagyta a vajdaispánnak, hogy a székelyeket vegyék lajstromba, ezen belül pedig a lovasokat, kik őseiktől ilyenektül származtak, külön névsorba írják, és ezentúl a lófő névvel illessék őket. Nekik nagyobb zsákmány, a 16. századtól pedig a közös használatú nemzetségi földből nagyobb nyílföld jutott részükül. Elsősorban közülük kerültek ki a székely hadnagyok, a székely székek tisztségviselői.

1554-től kezdődően a lófők a főszékelyekhez, valamint a magyar nemesekhez hasonlóan mentesültek a hadiadó fizetése alól. A 18. századra a lófők már kisnemeseknek tekintendők és legtöbbször 1-2 jobbágyteleknyi földdel rendelkeztek. A székelység körében számuk 8-10%-ra tehető, mely idővel csökkenő tendenciát mutatott. A lófői kiváltságok gyakorlatilag 1848-ban szűntek meg, a jobbágyfelszabadítás következtében. A rangot az 1947. évi IV. törvény törölte el.  Lófő tisztás

De mi az oka annak hogy én  ilyen fontosnak tartom ezt a két utolsó helynév magyarázatot is besorolni az eddigiek közé? Nagyon egyszerű. Régóta kutatom és kíváncsiságom nem hagy alább abban hogy ki is volt Őrs vezér és népe. Egyáltalán létezett e ez a személy vagyis tulajdonképpen kinek az örökébe léptünk? Manapság ha (otthoni) barátaim ismerőseim között beszélgetve felhozom a témát hogy valójában Kács palócföld déli határa sokan furcsa összehúzott szemekkel néznek rám. Sajnos identitásunkban már nem vagyunk palócok de nyelvünk még őrzi a palóc tájszavakat és ez csak úgy lehetséges ha az őseink némelyike ezen népcsoporthoz tartoztak. Viccesen annyit szoktam mondani. Tudod mit jelent az hogy "troszka" ha azt mondja igen akkor azt mondom "te is Palóc vagy" hiszen ez egy igazi eredeti Palóc szó. Aki nem tudja annak nem sok köze van a palócsághoz. Természetesen számos alkalommal kipróbáltam már az úgynevezett palócföldön kívül lakó barátaimnál is és fogalmuk sem volt a szó jelentéséről. Egyébként a kívülállók miatt annyit tesz mint salak. Hogyan is jön ez ide? Öntsünk tiszta vizet a pohárba. Őrsvezértől indult minden meg Anonymus Gesta Hungarórumával. Aki nem olvasta tegye meg. Ebben a műben amely a Magyar történelem és a magyarság kezdeti tetteit cselekedeteit írja le P.- nek mondott mester (Anonymus). Bár bírálják a mű történelmi hitelességét ezért az 1200-as évekből származó  kódexért sok külföldi nemzet ölre menne. Anonymus ebben a műben azt írja hogy Örs vezér Ocsád, a „hét kun vezér” egyikének fia. A történet így most egy kicsit bonyolultnak tűnik de én azt hiszem utalva itt a szemfüles olvasó által már talán észrevett sok székely származtatású helynévi magyarázatra. Nekem az a véleményem miszerint a palócságnak és a székely nemzetnek elég sok közük lehet egymáshoz.

"Paládi Kovács Attila: A palócok eredete, etnikai összetevői

A palócok a kabarok utódai: Az Anonymus által kunnak nevezett kabar vezérek többségének szállásterülete északon volt. A palócok ősei a honfoglalás idején a magyar törzsekkel együtt érkeztek és települtek meg a Kárpát-medencében. A Hont, Nógrád, Gömör-Kishont, Borsod, Bükk-vidéken, Hevesben a Tarna-Zagyva felső völgyszakaszainak első foglalói között viszont nem találjuk a kabar eredetű nemzetségeket. Ezzel szemben megtalálhatók a Bodrogközben, Csallóközben, Fejér megyében, a Mezőföldön, Baranya és Torontál kisebb körzeteiben."

Egyébként annyira titokzatos nemzetség a Palóc hogy Paládi Kovács Attila  "A palócok eredete, etnikai összetevői" című publikációjában találkozunk, a palóc népcsoport eredetére utaló eddigi kutatások összegzésével, amely alapján megállapítható, hogy erre vonatkozóan 5 lehetséges válasz valószínűsíthető.

Hitem szerint a palóc és a székely nemzetség a történelem homályában szorosan összekapcsolódik és ez azért fontos mert Anonymus szerint is és a Székely nemzet szerint is a székelység már akkor itt volt a Kárpátmedencében mikor Árpád és a magyarja  megérkeztek. Na ennek lehetőségnek eredtem a nyomába hogy az őseink talán már ugyan úgy itt éltek mint a székelyek Árpádék megérkezésekor. De ez legyen majd egy következő történet.

Vizei és azzal kapcsolatos értékei:
De itt most térjünk vissza a településnek otthont adó Bükk hegységhez és annak további értékeihez.
Felszíni vizekben a mészkőhegység természetesen már jóval szegényebb. A karsztfennsíkon található két nagyobb forrást kivéve nemigen található víz a tetőn, a hegység oldalában azonban kisebb-nagyobb patakok szaladnak a hegylábak felé. A legnevezetesebbek a nyugati oldalon a Szalajka, északkeleten pedig a Garadna, illetve a ma már csak időszakos Szinva. A Garadnán Lillafürednél található a mesterségesen kialakított Hámori-tó. A Szalajka híres fátyolvízesése a festői, magashegységi hangulatot árasztó Szalajka-völgy, tizenhét méteres szintkülönbségű mészkő lépcsősorán bukik alá.

A kisebb-nagyobb patakok közé tartozik a Kácsi patak (Kácsi víz) és a lator patak is. A Kácsi patak sebes folyású, a forrás utáni része szintkülönbségekkel (vízesésekkel) tagolt. .A patak 14 forrás vizét gyűjti össze. A forrásokból néhány langyos vizű, 22-24 fokos. A Bükkben négy olyan forráscsoport ismert, amely az évi közepes átlaghőmérsékletnél magasabb hőfok úgynevezett termál, vagy langyos vizet szolgáltat.(Egri, Miskolc-tapolcai, Diósgyőr-tapolcai, és a Kácsi forráscsoportok).

Ezek a forráscsoportok képezik a legmélyebb, forrás alakjában felszínre bukkanó, karsztvíz megcsapolási szintet és így  gyakorlatilag sohasem apadnak el.(A hideg források elapadhatnak!). A Kácsi langyos források összes vízhozama kb.2640 liter/perc a hideg forrásoké 4800 liter/perc a Latori vízfő pedig 4380 liter/perc vízhozammal bír. Ez a víz jelenleg hasznosítatlanul folyik a patakban! Gondolok itt a környezetbarát elektromos energia valamint a hőszivattyús hőenergia patakból való kinyerésére és mivel a patak vízhozama és hőmérséklete gyakorlatilag állandó + 16 C ezen energiák hasznosításával egyedülálló és irigylésre méltó települése lehetne akár egész Európának. A hideg források vizét a vízmű hasznosítja, több mint 40.000 ember ivóvize innen, és a Sályi vízfőből származik. A Kácsi hideg források részbeni foglalására 1972-ben került sor. A patak langyos vizű ágában él az fekete bödöncsiga (Theodoxus preovastianus) Ez a csiga több tízezer éves maradvány faj, csak a langyos vizű forrásokban maradt fenn!

Részlet a Dél-bükki karsztforrások védőidom vizsgálata kéziratból

DÉL-BÜKKI KARSZTFORRÁSOK VÉDŐIDOM VIZSGÁLATA

SAVANYÚ KATALIN - JUHÁSZ JÓZSEF - LÉNÁRT LÁSZLÓ

Savanyú Katalin, okl. geológusmérnök, tanszéki mérnök

Dr. Juhász József, okl. mérnök, egyetemi tanár

Dr. Lénárt László, okl. geológusmérnök, egyetemi adjunktus

Nehézipari Műszaki Egyetem Földtan-teleptani Tanszék

A kézirat beérkezett: 1985. április 25.

Összefoglalás:

A Bükk-hegység „peremén" fakadó Noszvaj-i és Kács-Sály-i források védőidomának meghatározását a felhasználók és a természetvédelem érdekei egyaránt igényelték. Az NME

Földtan-teleptani Tanszékének dolgozói földtani, hidrogeológiai, geohidrológiai vizsgálatok alapján tettek védőidom-kijelölésre javaslatot. A Bükk-hegység területén és annak környezetében lévő települések vízigényei dinamikusan növekszenek, melyeknek kielégítése egyre nagyobb gondot jelent. Sajnos vége van már annak a mindenki számára „kényelmes" időszaknak, amikor ezeket a vízigényeket minden további nélkül egyszerűen egy-egy újabb karsztforrás bekapcsolásával meg lehetett oldani, vagy legalábbis számottevően csökkenteni. Ma már nemcsak az új vízbázisok bekapcsolása okoz nehézséget, hanem a fő problémát a már meglévő forrásfoglalások vízminőségvédelme jelenti. Az utóbbi években, évtizedekben a Bükk-hegységben is megnövekedett a turistaforgalom ezen belül is főleg az autós turizmus, a hegyi-hegységperemi települések, üdülők és egyéb létesítmények szennyvíztermelése ugrásszerűen emelkedett, a nem mindig a természetvédelem érdekeit szem előtt tartó fakitermelés következtében pusztul a felszíni szennyezéseket csökkentő talajtakaró, s még számos egyéb ipari, mezőgazdasági, kommunális ok következtében vizeink fokozott veszélybe kerültek és kerülnek még ma is. E szennyezési lehetőségek kizárására az ivóvízhálózatba bekapcsolt forrásokra meg kell határozni azok védőidomát, mely területen belül tilos minden olyan tevékenység, amely a források vízminőségét és mennyiségét károsan befolyásolja. Az Észak magyarországi Vízügyi Igazgatóság megbízásából e témakörben a Nehézipari Műszaki Egyetem Földtan-teleptani Tanszékén két tanulmány készült a noszvaji Forró-kút, ill. a Síkfő-kúti Imre forrás, valamint a Kácsi és Sályi forráscsoportok védőidomának meghatározására. Dr. Böcker Tivadar és Dr. Dénes György 1974. és 1977. között számos irodalmi anyag és saját felmérések, vizsgálatok felhasználásával részletesen foglalkozott az Anna-Szinva- és Felső-Szinva-, valamint a Tapolca-i és Diósgyőr-i forráscsoportok védőidomának meghatározásával. E munka eredményeként meg lett határozva védőidom felszíni vetülete. Ezáltal, az általunk vizsgált Kácsi és Sályi források védőidoma az előbbiekhez D-ről közvetlenül kapcsolódik, a noszvaji és Síkfő-kúti források védendő területe ettől DNy-ra kissé távolabb helyezkedik el… Véleményünk szerint a Bükk hegységben lényegében elkülönülő karsztvízrezervoárok (tárolók) vannak, amelyek csak kis mértékben függnek össze. Ezért a Bükkben nem lehet egyetlen összefüggő karsztvízfelszínnel számolni, így az egyes forráscsoportok védőidomai elkülöníthetők, bár a Bükk fennsíki részéről a mélykarsztba kerülő víz az általunk vizsgált rendszereket is érinti.

A források adatai

Síkfő-kút (Szt. Imre forrás)

Bükkzsérc községhez tartozik. 345 m Af.-i magasságon ered eocén mészkőben. Aknával foglalt. A forrást 1952 óta rendszeresen észlelik. Átlagos vízhozama 4,82 l/sec.

Forró-kút

Noszvaj község külterületén ered a Nagy Eged és a Várhegy DK-i oldalában, eocén mészkőben. Fakadási szintje 257 m Af. Fúrással foglalt, 1952 óta észlelik. Átlagos vízhozama 5,17 l/s.

Kács-i források

Kács községtől ÉNy-ra kb. 300 m távolságban meredek domboldalakkal határolt völgyfőben 194,8 m Af.-i magasságban törnek fel a részben hideg, részben langyos források.

Közülük a legnagyobb, viszonylag koncentráltan fakadó hidegvízű forráscsoportot 1972-ben foglalták. Észlelése 1952 óta történik. Átlagos vízhozamuk a hideg forrásoknak 80 l/s, a langyos forrásoknak 44 l/s.

Sályi-i forrás (Vízfőforrás)

Latorúttól ÉNy-ra kb. 1 km távolságban meredek felsőeocén mészkő letörés aljában, nagyrészben koncentráltan mészkő törmelékből tör a felszínre 200,3 m Af. magasságban.

1974-ben foglalták. A forrás észlelése 1952-ben kezdődött. Átlagos vízhozama 73 l/s.

Természetesen mindkét területen a 2-2 fő forráscsoporton kívül számos apróbb forrás található, ezek vízhozama és jelentősége azonban elenyésző.

A védőidomon belül a víz mennyiségét vagy minőségét károsan befolyásoló tevékenység nem engedhető meg. Mivel ezeknek a védőidomoknak a felszín vetülete döntően nyílt karsztos területre esik illetve a nem karsztos területre hulló csapadék is a felszínről lefolyva a karsztba szivárog, a védőidom felületén minden szennyezés elkerülendő. A szikkasztáson, vagy folyékony, szilárd szennyanyag elhelyezésén kívül, ami egyébként a legdurvább fajtája a szennyezésnek kerülendő minden olyan mezőgazdasági, erdőgazdasági és ipari tevékenység is, ami a karsztba juttathat műtrágyát, növény védőszert vagy szerves anyagot. Tekintettel a karsztforrások viszonylagos kiegyenlített járására a rendszer szűrőképessége karsztkőzetben mérve közepesnek mondható, így ha az emberi felszíni szennyezés kiküszöbölhető, a források jelen minőségükben és hozamukkal még több évtizedig zavartalanul üzemelhetnek. A fent említett előírások sajnos nem mindig egyeztethetők össze a területhasználók érdekeivel vagy az anyagi lehetőségekkel. Ezért egyes esetekben bizonyos ésszerű kompromisszumra van szükség. Természetesen, ahol a vízhasználók és a vízgyűjtő területen, ill. védőidomon belül tevékenykedők közötti kompromisszumra nincs lehetőség, ott elsősorban a vízvédelem érdekeit kell figyelembe venni.

Bükk-hegység több részvízgyűjtőre osztható. Ezek főbb paramétereit az alábbiakban adjuk meg a VITUKI 1991-es 30 éves vízmérlege alapján:

A táblázatból látható, hogy egy-egy részvízgyűjtő igen jelentős méretű, az egyes egységekben az erózióbázis szintje jelentősen különbözik. A felsorolt részvízgyűjtők közül a tapolcai, egri, Kács-Sályi és a diósgyőri részvízgyűjtők rendelkeznek fedett karsztos utánpótlási területtel, ahol termális karsztvíz is található. Az egyes részvízgyűjtők határa egyértelműen nem jelölhető ki, csak a korábbi nyomjelzési, vízszint, vízminőségi és izotóp vizsgálatok alapján becsülhetők. A Bükk hegységben a hideg és meleg vizes felszín alatti karszt-áramlási rendszerek nem vizsgálhatóak egymástól elkülönülten. A Bükk déli előtere jelentős ásványvíz és gyógyvíz potenciállal bír, amelynek az után pótlódása a Bükk felől biztosított. A jelenlegi vízkivételek jövőbeli növelésével azonban igen körültekintően kell majd eljárni. A fenntartható vízgazdálkodás szempontjait figyelembe vevő komplex hidrogeológiai vizsgálatok után esetleg lehetséges a térségben növelni a kitermelt ásványvizek és gyógyvizek mennyiségét…

A Kácsi patak (Kácsi-víz)

A Kácsi Patak teljes hossza 18340 méter. A patak vize egykor Kácstól Mezőnagymihályig egy tucat vízimalmot hajtott. A vízimalmok őröltek, fűrészeltek, kendert törtek, áramot fejlesztettek. A bodnár malom feletti patakszakaszon a mai napig megtalálható még egy két a patakmeder tufaágyába mélyített kenderáztató medence. A XVIII. századi Kácsi kéziratos térképeken néhány vízimalom helye még feliratozásra került: Tizedes malom, Kecskekő malom, Zsindeles malom, Égett malom. A legtovább fennmaradt vízimalmunk a Szalay malom. Ez a malom jelenleg műemlék. 1986-ban újították fel a saját és a Nekézsenyi malom berendezési tárgyainak a felhasználásával. Sajnos már ez a malom is a romlás útját járja: nem működik a vízellátó csatornája, elkorhadt a vízikereke, a belső részét eszi az idő vasfoga és a szú. Kamasz koromban kb.25 éve a felülcsapós vízkerék még működött, a rajta átfolyó vízeséssel gyerekkorom kedvenc halászó helye és Kács leghangulatosabb turisztikai látványossága volt. A ma „Bodnár” malomként ismert malom még így is gyönyörű ipartörténeti emlék nagyon remélem, hogy egyszer új életre kellhet ez csoda akár összefogással vagy a tulajdonos (ok) akaratával. Nagy kár lenne veszni, hagyni a „Kácsi víz” megmaradt egyetlen (működtethető) malmát.

Szalay-malom, Kács

Adatlap

Tájegység: Északi-középhegység (Magyaro.)

Település: Kács

Elhelyezkedés: Nincs adat-re a település központjától

Vízfolyás: Kácsi-patak GPS: 47° 57' 18.0072" N 20° 37' 5.1564" E

Malom első említése (század): XVIII. század

Jelentősebb átépítése (század): XIX. század

Malomhely első említése: XVIII. század

Jelentősebb átépítése: XIX. század

Legutóbbi felújítása: XX. század

Malomjelleg: Megvan

Védettség: Műemlékvédelem

Azonosító: 2831

Állapot: Felújítandó

Meghajtás: Felülcsapott

Vízikerekek száma: eredetileg 1, jelenleg 1

Vízikerekek elhelyezkedése: Épület mellett, szabadon

Malom típusa: Patakmalom

Patakmalom típusa: Malomcsatornára települt

Élővízi kapcsolat: Van

Gépezet: Nincs felújítva

Gépezet típusa: Nincs adat

Épület szintjeinek száma: 2

Alapterület: Nincs adat

Összterület: Nincs adat

Eredeti felhasználás: Kendertörő (Textilipar)

Jelenlegi hasznosítás: Lakóház

Látogatható: Nem

forrás: http://drupal.vizimalmok.hu/hu/malmok/szalay-malom-kacs

A legutolsó blogbejegyzésem óta elég sok idő eltelt most megpróbálom ezt az eltelt időt több általános információval ellensúlyozni. Általános információt írok, hiszen engem elsősorban a történelmi és nyelvészeti kapcsolódások érdekelnek a” szülőfalummal” kapcsolatban. De azt gondolom az a fajta ismertetése és boncolgatása a településnek, amit majd olvasóim elé szeretnék tárni ez az úgynevezett „általános” dolgok nélkül nem lenne kerek, valamint talán számos olyan témát is felszínre hozok, amelyek kevésbé ismertek és a továbbiakban érdeklődés központjába vagy akár kibontásra is kerülhetnek, hogy teljenek azok a bizonyos fehér lapok. A lehetőségek száma gyakorlatilag egyenlő a végtelennel a legjobb bizonyíték rá szakdolgozat a bödöncsigákról és nem is akármilyen szakdolgozat és itt is látszik a „vér nem válik vízzé” maximum „Kácsi vízzé”.

A Bükk hegység és Kács:

A környezetéből mintegy nyolcszáz, ezer méterre kiemelkedő Bükk hegység a Kárpát-medence egyedülálló gyöngyszeme. A mészkőhegység múltja a földtörténeti ókorig követhető nyomon, amikor a mai Kárpát-medence területén húzódó hegyvidék széle megsüllyedt, és területén mintegy hetvenmillió éven át (a karbontól a perm időszakáig) tenger hullámzott. A tengerfenékre a legkülönbözőbb típusú mészkőüledék, dolomit, és agyag rakódott. A kőzetképződést a triászban és később is több alkalommal erős vulkáni tevékenység követte, amelynek következtében az agyagból agyagpala képződött, a területen bazalt, riolittufa és egyéb vulkáni eredetű kőzetek jelentek meg. A Bükk mintegy tizenötmillió éve emelkedett ki, majd a folyamatos mállás, erózió hatására lassan elnyerte mai, jellegzetes alakját, amely őrzi a terület teljes múltját. Ennek köszönhető a hegység sokszínű, bonyolult mintázatú geológiai és geomorfológiai képe.
A tündéri szépségű karsztképződmények – töbrök, zsombolyok, víznyelők, dolinák – mellett híresek az ország legnagyobb karsztfennsíkját, a hegység közepén elterülő Bükk-fennsíkot övező hatalmas, hófehér bércek, a "kövek", amelyekről belátni a hegység teljes földrajzi környezetét (Tar-kő, Istállós-kő, Pes-kő, Őr-kő, Őrvény-kő stb.). A kövek külső lábainál magashegyi vidékeket idéző mély, hideg, sötét szurdokvölgyek rejtik ritka értékű élővilágukat. Kács település környezetében többek között az Apa-kő valamint az 564 méter magas Szárhegy kínál kitűnő felfedező és kirándulási lehetőséget.

A barlangok és a hegység geológiai csodái:
A Bükk hegység felszíne alatt barlangok százai húzódnak meg. Az eddig feltárt mintegy nyolcszáz barlanggal a hegység belseje hatalmas szivacsként áramoltatja magában mélységi vizeit. A Bükk barlangjai közül negyvenöt fokozottan védett, nemzetközi hírűek az "ősember-barlangok, és itt található Magyarország legmélyebb barlangja, a kétszázötven méter mély és mintegy 4,5 km hosszú István-lápai barlang is. A turisták által leginkább kedvelt két barlang a hegység keleti oldalában, Lillafüreden található. Az István-barlang a Palota Szállótól ötszáz méterre nyílik, Oszlop- és Kupolacsarnokát "mészkőélőlények" sokasága népesíti be. A másik közvetlen a szálló mellett nyílik a mélybe, lenyűgöző képződményei nemzetközileg is egyedülállóak, mert nem mészkőben, hanem mésztufában alakultak ki. Kács környezetében a hivatalos barlangászat területileg két barlangot tartott számon.

-       A Zsendice-barlang (= Zsendice-lyuk, Lépcsős-barlang)

-       Asszony-barlang („Kankós asszony lyuka”)

-       És talán nem kapok, ki ha idesorolom a Farkaskő-lyuk üreget is (számomra ez is Kácshoz tartozik).

A zsendice barlang leírása: Egy nagy bejárati szádával és egy kisebb függőleges aknával felszínre nyíló forrásbarlang. Hossza 111méter vertikális kiterjedése 14 méter mélysége 12 méter és magassága 2 méter. A Barlang kisebb termekből áll. A barlangban található guanó alapján korábban jelentős denevérkolóniák szálláshelye lehetett. A Természetvédelmi Hivatal honlapján megkülönböztetetten védett besorolású. Az Északi-középhegység denevértani szempontból Magyarország legértékesebb területének számít. Hazánk legjelentősebb kasztterületei találhatóak itt, melyek barlangjai, zsombolyai fontos denevérélőhelyek. Az ember bányászati tevékenysége valamint a borkultúra is számos földalatti üreg létrejöttét eredményezte, melyek szintén alkalmasak denevérek megtelepedésére. A kedvező adottságoknak köszönhetően a térség barlangi denevérfaunáját többen kutatták, számos igen jelentős kolóniát fedezve fel. A barlangok zavartalan világát, élőlényközösségeit sajnos egyre jobban veszélyezteti az emberi hatás.

A denevérek (Chiroptera): az emlősök osztályának egy rendje. 17 család és mintegy 928 ma élő faj tartozik a rendbe. Az emlősállatok egyedüli csoportja, amely aktív repülésre képes. Éjszakai állatok. Napközben fejjel lefelé csüngenek faodvakban, barlangokban, padlásokon. Látásuk gyenge, ultrahangok segítségével tájékozódnak oly módon, hogy az általuk kibocsátott ultrahang az eléjük kerülő tárgyakról, rovarokról visszaverődik, és ezt érzékelik. A legtöbb denevérfaj társasan él, csak néhányuk pihen magányosan. Ezek saját revírt (territórium) tartanak, ahonnan elűzik a betolakodókat. Tavasszal számos nőstény gyűlik össze az arra alkalmas üregekben és barlangokban, utódaikat az ilyen, úgynevezett kölykezőszállásokon hozzák világra. A hímek ez idő alatt egyedül vagy kisebb csoportokban a környéken tartózkodnak. Az európai denevérállományok nagy része erősen csökken. Ennek legfőbb oka a rovartáplálék, a téli szállás, a kölykezőhelyek és a nyári szállások megfogyatkozása, valamint a zsákmányállatokból a szervezetükben felgyülemlő, emberi eredetű szennyeződések. Magyarországon valamennyi denevérfaj védett.

A Kácsi zsendice barlang és a kankós lyuk is denevérkolóniák lakóhelye a denevérek három fajtáját regisztrálták a Zsendice barlangban a kis patkósorrú, a kereknyergű patkósorrú és a nagyfülű denevért ezért a barlangok fokozottan védett minősítésűek kötelességünk megőrizni és védeni ezeket a törékeny és különleges élőlényeket az utókor számára.

A Bükk hegység barlangjai Kács vonatkoztatásában itt még nem érnek véget, mert a barlangkutatók lelkes és szorgalmas munkája számos érdekességet tartogat még az érdeklődők számára. Egyik példája ennek az 1953-as Pénzpataki víznyelőbarlang felfedezése és annak Kács- csal kapcsolatos viszonya.

Részlet:Kordos László     Magyarország barlangjai

Pénz – pataki - víznyelőbarlang

A Bükk-hegység közepén, a pénz-pataki halastó közelében, nyíló víznyelőbarlangról 1953-ig gyakorlatilag mit sem tudtak. Egyike volt azoknak a kis víznyelőknek, amelyek a Bükk-fennsíkon fakadó források vizét szorgalmasan nyelik, de hóolvadások, nagy esőzések alkalmával előbb-utóbb a felgyülemlett hatalmas tömegű vizet is képesek elvezetni. 1953-1954-ben újságcikkek adták hírül, hogy Pénz-patakon „fiatal barlangkutatók felfedezték Európa legnagyobb földalatti vízesését”. 1953 júniusának utolsó vasárnapján Jakucs László munkatársai segítségével kibontotta a víznyelőt, és sikerült a szakadékdolina omladékai, zuhogó vízfolyásai ellenére beljebb hatolniuk. Nemsokára egy rendkívül szűk repedés, a Háromszög állta útjukat. Július 6-án érkezett meg a sebtében összetoborzott kutatógárda, amelynek két sürgős feladata volt. Először is, 1,25 kg fluoreszceinnel megfestették a víznyelőbe bezúduló vizet, s kerékpáros ügyelettel várták a zöld víz megjelenését a latorúti és Kácsi karsztforrásokban. Másik feladatuk a patak elgátolása volt, amelyet tíznapi kemény munkával sikerült annyira lezárni, hogy kb. 48 óráig képes volt a vizet távol tartani a nyelőtől. Megkezdték a Háromszög szűkületének átvésését, ami nem volt könnyű munka, mert csak oldalt fekve, állandóan hideg vízben lehetett dolgozni. Végül július 14-én Holly Sándor vállalkozott arra, hogy egy rövid nyelű ötkilós kalapáccsal megpróbálja áttörni a nyílást. Alig egy óra elteltével, örömmel és izgatottan újságolta, hogy megvan a barlang! Kitágítva a Háromszöget, sikerült bemásznia az omladékok között, s elérte a barlang szálkőzetét. Itt a patak mély kürtőbe zuhogott, ahová kötél hiányában ő már nem tudott bemenni. Az első komoly kutatótúrára július 18-án került sor, amikorra össze tudták szedni a szokatlan mélységű kutatáshoz szükséges felszerelést. A túra résztvevői Jakucs László, Kincses Júlia, Holly Sándor és testvére Ferenc, valamint Weress Kálmán voltak, akik 12 m hosszú hágcsót és 60 m kötelet vittek magukkal. Kötélhágcsó segítségével ereszkedtek le a széles, zsombolyszerű, 12 m mély kürtőbe, ahonnan szűk, zegzugos, állandóan lefelé tartó járat indult. Közben két-három méteres vízesések szakították meg útjukat, amelyek alján kis tavacskák kerültek elő. Nemsokára újabb nyolc méteres kürtőhöz értek, ennek továbbvezető járatát víz zárta el. Több órai munkával lecsapolták a szifont, s átjutottak ezen az akadályon is. Még egy szűk hasadék leküzdése után a felfedező csapat egy terembe ért, amelyből hatalmas, feneketlennek tűnő szakadék vezetett a mélybe. Holly Ferenc, a kutatócsoport tagja így írta le a 64 m-es szakadék első bejárását: „Hozzákezdtünk a leereszkedéshez. Biztosítókötelet nem használhattunk, mert ehhez nem volt elég kötelünk. Elsőnek Holly Sándor indult lefelé. Addig ereszkedett, míg egy olyan kis üreget talált a falban, ahová beállhatott. Ott várta be a többieket. Hat-hét méteres közökben másztunk le, és vártuk be egymást. Így egymást segítve és váltogatva haladtunk hárman óvatosan lefelé. A tizedik méternél a hasadék szélesedni kezdett. Mikor leértünk a 35 m-es kötél végére, nyoma sem volt még a szakadék aljának, sőt még a hatalmas hasadék alakja sem változott: továbbra is ugyanolyan meredeken tartott lefelé a mélybe. A józanész és fent maradt társaink kiáltásai egyaránt azt tanácsolták, hogy forduljunk vissza. Azonban a kutatás lázában felkiáltottunk nekik, hogy eresszék le a másik kötelet is. Gyűrűbe hurkolva csúsztatták le hozzánk. A két kötél összecsomózása után folytattuk a lemászást. A második kötél vékonyabb volt, mint az első, ezért jóval nehezebben ment rajta az ereszkedés. Már-már a második kötél végére értünk, mikor végre megpillantottuk a szakadék alját. A hátralévő öt-hat métert sziklamászással győztük le, és nemsokára ott álltunk a szakadék biztonságot nyújtó, sziklatörmelékkel fedett alján. Ennek a hatalmas szakadéknak a mélysége 64 m! Innen még kb. 50 m-t haladhattunk egy alagútszerű, helyenként erősen összeszűkülő járaton. (Az egyik rendkívül szűk helyet „Nyúzdának” neveztük el.) A továbbhaladást mély víz akadályozta. A barlang mennyezete is víz alá hajolt. Vissza kellett tehát fordulnunk. Ezen a ponton egész nyáron nem sikerült továbbjutni, így az augusztus hónap a mellékjáratok kutatásával telt el.”A barlang teljes kiterjedésének felfedezése lényegében befejeződött, mert a későbbi rendszeres kutatóknak, a Vámőrség és Vörös Meteor Diogenész csoportjának, s másoknak sem sikerült túljutni a végponti szifonon. A Pénz - pataki - víznyelőbarlang feltárását követően számos olyan nyitott kérdés maradt, amelyekre csak évtizedekkel később, illetve még napjainkban sem sikerült megnyugtató választ kapni. Az első, mindenkit izgató kérdés az volt, hogy hol jelenik meg újra a víznyelőben eltűnő víz, vagyis mekkora barlangrendszer felfedezésére van még kilátás. A Jakucs Lászlóék által végzett első vízfestés a Kácsi forrással mutatott kapcsolatot. A légvonalban 11 km-re fekvő forrással való összefüggés azt sugallta, hogy „körülbelül 22 km-es hosszúságú” barlangjárat várható. „Remény van azonban arra, hogy ennek a hosszúságnak kétszeresével is számolhatunk, mert már az eddigi bejárások alapján is kitűnt, hogy egymás fölött két független barlangrendszer húzódik a forrás felé. A felső emelet száraz, az alsó barlangban pedig patak folyik.” Más nyomjelzések szerint a vízbe adagolt jelzőanyag 6-23 óra múlva a Garadnaforrásban jelentkezett, vagy az 1975. évi sózás eredményeként az eltűnő víz a Szinvaforrásban lát ismét napvilágot. A másik, nem kevésbé lényeges kérdés, hogy tulajdonképpen milyen mély a „Nagy-fal”, amelyet a felfedezők 64 m-esnek mértek. A barlangkutatók között a legszélsőségesebb nézeteket suttogták. Volt, aki szerint egyáltalában nincs is, mások egy keskeny kürtő, lejtős falának tekintették. A Vörös Meteor Diogenész csoportjának 1976. évi térképezése szerint, a Nagy-fal teteje és a szifon között 54,5 m szintkülönbség van. A több mint tízméteres különbség, valamint számos egyéb jel - mint pl. a kürtő falára tapadt falevelek azt mutatták, hogy nem a térképezési adatok pontatlanok, hanem a barlangot lezáró szifon vízszintje változik jelentős mértékben. Ezért a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat és a VITUKI megbízta a Vörös Meteor Diogenész és Baradla csoportjait, hogy első lépésként szabatos térképezéssel, szintezéssel állapítsák meg a víznyelő bejáratának és a szifon vízszintjének magasságát. Az 1977-ben elvégzett mérés szerint a víznyelő szájánál létesített fix pont 527,5 m-en, s a mélyponti vízszint szeptember 11-én 399,1 m-en volt. Az első egyértelmű mérést követte annak megállapítása, hogy a szifon vízszintje milyen mértékben emelkedik vagy süllyed. A Diogenész csoport tagjai 1977-ben még csak annyit tudtak megállapítani, hogy „az ingadozás mértéke meglepően jelentős, több méteres nagyságrendű”. 1978 júniusában rendszeres méréseket kezdtek, s ennek során minden elképzelést felülmúló ingadozást tapasztaltak. A Nagy-fal tetején helyezték el a viszonyítási „0” pontot. 1978-ban a szifon vize -30 m-re emelkedett fel júniusban, s -72 m-re ment vissza novemberre. Tehát mintegy 42 m-es vízszintingadozást tapasztaltak! 1979-ben egész éven át rendszeresen folytatták a megfigyelés sorozatot. Legmagasabb vízállást áprilistól júliusig mértek, míg az év többi időszakában váltakozó mértékben, de jóval alacsonyabbra szállt le a szifon szintje. A „0” ponthoz viszonyítva, a legmagasabb vízállást május 13-án tapasztalták (-66,1 m), míg a legalacsonyabbat (-73 m) több alkalommal is mértek az ősz folyamán. Megoldódott tehát a Nagy-fal rejtélye! Nem a felfedezőknek s a későbbi túrázóknak volt rossz emlékezőképessége, hanem a szifon vízszintjének összesen mintegy 43 m-es ingadozása adott tápot a találgatásokra. A fenti tények birtokában természetesen ma már könnyebb ítéletet mondani arról, hogy valójában milyen hosszú és milyen mély is a Pénz - pataki víznyelőbarlang. Jakucs Lászlóék úgy gondolták, hogy mintegy 80 m-t jártak be és 144 m mélyre ereszkedtek le. A Pénzügyőrség kutatói Szilvássy Andor vezetésével 260 m hosszúnak és 130 m mélységűnek találták. A Diogenész csoport 1976. évi térképezése szerint a főág hossza 238,1 m, mélysége pedig 146 m. Az 1977. évi szabatos felmérés szerint a víznyelőbarlang hossza 221,34 m, mélysége a szeptember 11-i vízállás szerint 127,72 m volt. Mivel az eddigi mérések szerint szeptemberben a szifon vízszintje a legalacsonyabb helyzetű, így ez az érték valósnak fogadható el.

A részletben felsorolt kutatások felfedezések és mérések a 7o-es évekig bezárólag történtek, de 1999-ben újra lelkes munkába kezdtek a barlangászok. Aminek hozadékaként az alábbi felfedezések születtek.

Rövid kivonat a POLIGON Barlangkutató Geológiai Hidrológiai Egyesület és ennek jogelődje, az Erzsébet SC. Barlangkutató Szakosztályának hazai feltárási munkálatairól.

Már a hetvenes évek végétől sejtésem volt arról, hogy a Dél-Bükk Kács községtől északra elterülő részében érdemes lenne kutatni. Nem csak azért, mert barlangkutatási szempontból viszonylag fehér folt. A kb. 5500 liter/perc alapvízhozamú hidegvizes forrás és a sok langyosvizű forrás egy 100x150 m-es területen, elég „nyomós érv”.

A körzetben elért eredményeink:
– 1999. Feltártuk a Kácsi-forrásbarlangot.
– Feltártuk az Örös - Úr-barlangot (időszakosan aktív szurdokalji víznyelő, hatalmas vízgyűjtő - területtel).
– Ráleltünk a még nem járható Szelelő-lyukra.
– Feltártuk a Sünrejtő-lyuk inaktív víznyelőbarlangot.
– 2000. A Kácsi-forrásbarlangban -8m-en elértük a karsztvizet. Röviddel utána a várt langyos víz helyett hidegvizes karsztvízbetörés történt a barlangban, 2,5 m átmeneti vízszintemelkedést okozva.
–2001. Feltártuk a Hétvezér-barlangot. Impozáns szádával és szép teremmel rendelkező inaktív víznyelőbarlang.

– A hatalmas méretű fosszilis víznyelőbarlang, a Zsendice-lyuk közelében lévő szintén impozáns időszakosan aktív Földszakadás-víznyelőben, évente 5–10 köbméter agyag”eltűnését” figyeljük meg.

Szabó Gyula

„ A Víznyelő fogalma

„Az állandó vagy időszakos felszíni vízfolyás karsztba történő elnyelődési helye”.

Karsztvidékeink jellegzetes felszínformái, amelyek a rajtuk keresztül koncentráltan a karszt belsejébe jutó vizek révén a karsz­tok legsebezhetőbb pontjait jelentik. A víznyelőkhöz azok felszín alatti folytatásaként és gyakran közvetlenül átjárható módon barlang is kapcsolódik.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén a legnagyobb számban és formai változatosságban a Bükk karsztfennsíkjain (Nagy- és Kis-fennsík) fordulnak elő víznyelők. Felmérésük folyamatban van.

Az ANPI 106 db víznyelőt tart nyilván az Aggteleki-karszt területén.”

Azt hiszem, leszögezhetjük Kács, barlangok víznyelők és egyéb geológiai képződmények területén sem áll rosszul.

Kács címere

A település madártávlatból I.

A település madártávlatból II.

A település madártávlatból III.

1929 Bükk turista térkép. Kácsot és a Kácsi vizet bemutató szelvénye.

Kács látképe a várhegyről régen

Kács látképe a várhegyről ma

Egy település a Bükk rejtekében!

Hol található Kács? (nem csak gyerekeknek és vadidegeneknek):

Csodálatos természeti környezetben bújik meg a Bükk hegység déli lejtőinek ölelésében és annak egyik legszebb zsáktelepüléseként Kács. A Honalapító „Őrs” nemzetség vallási és szálás birtoka. Őrs vezérről, mint személyről nagyon keveset tudunk gyakorlatilag semmit, a nevét az 1200-as években keletkezett krónikából Anonymus Gesta Hungarorumából ismerjük ez az első írásos mű, amely összekapcsolja a Borsod megyei Kács településsel. De a népi hagyomány és legenda, valamint a hivatalos oklevelek az Őrs nemzetség szállásbirtokaként jelölik meg és tartják számon Kácsot. Valamint okleveleink számos falut közel 20-at jelölnek meg az „Örs nemzetség” ősi birtokaiként a heves megyei Bogorbesenyőtől (Mezőkács ma Dormánd) egészen a Tisza partján lévő Oszlárig (Tisza és Hejő összefolyásánál) 

  „Azután Árpád vezér és nemesei innen felkerekedve a Nyárád vizéig vonultak, s tábort ütöttek a patakok mellett attól a helytől kezdve, melyet most Kácsnak (Casu) mondanak. Árpád itt nagy földet adott Ócsádnak, Örsúr apjának, Örsúr, a fiú aztán ott, annak a folyónak a forrásánál várat épített, amelyet most Örsúr várának hívnak.”

Részlet: Anonymus Gesta Hungarorum

Nagyon nehéz megállapítani mit is hagyott örökül az utókor számára az Örs nemzetség egy biztos a középkorban három Kács nevezetű település is létezett egymás mellett és minden kétséget kizáróan komoly szimbiózisban ezt a megegyező név bár különböző elő és utótagokkal ékesen bizonyítják Kács: Kácsmonostora (Fel-Kács), Latorpuszta: Kácsváralja (Közép-Kács), Tibolddaróc: Alkács.

Ha Őrs vezérről nem is tudunk sok mindent az őrs nemzetségről annál többet az utókorra hagytak négy különböző korú és méretű várat (sáncvárat), lakótornyot. Egy ma már sok régészeti feltárást megért kora Árpádkori falut, nemzetségi központot rotundával „korai körtemplommal”. Monostort vagy talán monostorokat ahol bencés és pálos szerzetesek végezték vallási és gyógyító munkájukat. Fürdőkultúrát. Amit a bencés apátok hozták létre kiknek a legenda szerint Őrs vezér építetett templomot és monostort. A gyógyvizes fürdőkultúrát, amit a Kácsi forrásvíz és a helyben található gyógynövények felhasználásával készítettek. Számos szakrális helyet a kürtős rovásfeliratos léleklyuk barlangot melyhez hasonló a Pilis hegységben a holdvilágárokban található a Várhegy oldalában a Lyukas követ rovásfeliratokkal, valamint itt kezdődnek a titokzatos Bükki, kaptárkövek melyek egészen Sirokig tartanak. Ránk hagyták azt a magas szintű kőkultúrát, amiről e környék a mai napig is híres tufába vágott lakásokat, remeteházakat, gazdasági épületeket, kőhodályokat és pincerendszereket.

De a legendák tények és ismert oklevelek ellenére ez a környék még mindig hatalmas fehér foltja a honalapító Magyarság történetének. Számos nyitott és kutatásra érdemes terület várja, hogy hozzáértő és lelkes amatőr kezek szorgalmas munkájával megtöltsék az üres lapokat és fény derülhessen az elfeledett valóságra.

Kács a környék legrégebbi fürdőkultúrával rendelkező települése. A Kácsi patak, amelynek neve a régi térképeken sokáig még 1929-ben is Kácsi víz-ként szerepel a környék 14 langyos és hideg forrásából táplálkozik, ami valaha 12 vízimalmot működtetett Kácstól Mezőnagymihályig ebből 4 malom működött a mai település határain belül.

Kandra Kabos r. k lelkész történész és néprajzkutató 1865 az alábbiakkal jellemezte Kácsot és környékét. „Azon gyönyörű borsodi völgy melynek a komor Bükkből minden irányban kinyúlva, szebbnél szebb tájképet nyújtanak egyike az ábrányi szűk, de egyenletes földhajlat, mely Darócon innét egy fennsík által záratik be. Ezen fennsíkra érve, a kies „Kács-daróci” völgyet lábaink alatt látjuk elterülni. A hegység karja által ölelt ezen vadregényes völgy északi egyenes irányba fut a mindig zordonabb Bükk belsejébe. Déli és felső szélein két helység által élénkítve és bezárva. Míg Alkács vagy Daróc a hegyoldalba kapaszkodó házaival a valónál költőibb képpel lepi meg a távolról szemlélőt: addig Felkácsot egészen láthatatlanná teszi az előtte hirtelen összeszoruló völgytorkolat. Még a szűkület előtt a völgy közép táján megjegyzendő az „égett malom” azon oknál fogva, mert nem messze esik innen jobbra, a Sályi határban közép-Kács, másképp Kácsváralja, romvár és elpusztult falu. Az említett völgyszoroson, az úgynevezett „kőkapun” keresztülhaladva, egy menedékes teknőalakú völgymedencze áll előttünk gyógyforrásaival, apró házaival és fás tetőivel, mint az előbbinek folytatása. Ez Kács (Régente Felkács) a hajdan három ilyen nevű helység között egyetlen, mely ősnevét megtartá. A völgynyílástól nem messze a baloldali hegytetőn áll romjaiban „Őrs úr” vára a nép ajka Tiboldvárának nevezi. Cyclopsi alakításúnak látszik, azaz nagy és idomtalan darabokból álló kőhalmaz az egész, hol a mészragasztéknak semmi nyoma. E szerin pogányváraink számát gazdagítja. Azon körülmény is, hogy alatta folyik el a „Kácsi víz” arra figyelmeztet, hogy itt kell keresnünk Acsád unokájának azon folyó fejénél épült várát.”

A mai Kácsról az alábbiak olvashatók és ismerhetőek: A falu határának 80 %-a része a Bükki Nemzeti Parknak. A jelzett turista utak mentén különleges erdők (erdőtársulások), látványos szurdokvölgyek, kaszálórétek, erdei tisztások, víznyelők, sziklakibúvások vannak. 1730. óta népszerű búcsújáró hely. Egy malom, eredeti berendezésével még ma is megtekinthető.

XII-ik századból fennmaradt műemlék templom, várrom, kálvária, sziklaoltár, barlanglakások, kőhodály, vallástörténeti emlékhelyek, erdei iskolai tanösvények, sok gyógynövény, védett növény, vadgyümölcs és gomba. Lakosainak száma 593 fő. A környezet változatos, a levegő rendkívül tiszta, ezért kis mértékben légúti megbetegedések (pl. asztma) ellen hatásos. Az ivóvíz a községben fakad, mely mindig friss és gazdag ásványi anyagokban. Így nem csoda, hogy Kács egy igazi üdülőfalu. Földrajzi helyzete egyedülálló magas hegyekkel határolt völgyben helyezkedik el, sajátos alpesi mikroklímával rendelkezik. 14 természetes hideg és langyos vizű forrással bővelkedik, amelyek élőhelyül szolgálnak többek között az országban csak itt megtalálható fekete csigának.

Kedves olvasó!

Azt hiszem eljött az ideje annak, hogy tényleg kezdjek valami érdemlegeset a blogommal mert elveszítem "érdeklődőimet" mielőtt érdeklődésüket felkeltettem volna.

Szóval, ha valaki eddig eljutott, vagyis kíváncsisága elvezette blogomra sőt elhatározta, hogy elolvassa soraim akkor feltétlenül meg kell, hogy osszak vele néhány fontos gondolatot magamról és a miértekről. Hogy miért is született ez az írás amit szeretnék most másnak is megmutatni? Kezdetben egyetlen oka volt, de ma már több okot is fel tudnék sorolni. De elsősorban a kíváncsiság.

A sors kegyéből egy csodálatos kis faluban nőttem fel, aminek a neve Kács. Sokáig csak annyit tudtam róla, mint bárki más nagyon régi település, amely valaha Örös úr (Őrs vezér) szállásbirtoka volt, és nemzetségi központja melyet Árpád vezér adományozott Örs apjának, Ócsádnak és nemzetségének. De ma már több mint tíz éve valami oknál fogva egyszer csak rám tört a megmagyarázhatatlan kíváncsiság és többet szeretettem volna tudni hol is éltem le gyermekkorom legszebb éveit és ki is volt Őrs (Örös) úr.

A kíváncsiságom kielégítését természetesen a modern kor véleményem szerint egyik legnagyobb vívmányával, az internet segítségével kezdtem. A böngészősávba az Őrs vezér keresőszóra megjelenő találatok kielemzése után csak annyit tudtam mondani. Csak ennyi? De ma már teljesen más a helyzet a sok utánajárás olvasás, kutatás és böngészés után annyi információt összegyűjtöttem, hogy valójában azt sem tudtam honnét kezdjem el. Nyugodt lelkiismerettel kimerem jelenteni és nem szégyellem azt, hogy az ismereteim zömét a világhálóról szerzem. Ha valaki tudja, hogy mit és hogyan keressen gyakorlatilag a világ „összes” könyvtára nyitott számára. A kutatás a hobbimmá-szenvedélyemmé vált és e nélkül ma már sokkal szegényebb és unalmasabb lenne az életem. Olyan általános műveltséghez tartozó dolgokba lettem „szerelmes” miket gyerek fejjel nem igazán kedveltem, mint például a magyar nyelv és annak nyelvtana. A magyar nyelv logikus fantasztikus és tökéletes milliárdnyi csodát rejt. Sokszor szégyellem magam, amiért ilyen későn jöttem rá, de hát nem vagyunk, egyformák én akkor ébredtem, sajnos vannak, akik soha nem jutnak el eddig a pontig. Legyen ez az írás többek között gondolatébresztő vagy kedvcsináló, vagy és „ébresztő” is egyben. De mit is szeretnék valójában? Azt hiszem felkelteni a kíváncsiságot az „unalmasnak” mindennapinak tűnő dolgok iránt. Mint például az ember „szülőfaluja” ahol akár a fél életét is eltölthette valaki. Személy szerint én is azt hittem mindent tudok, de ma már többszörösen bebizonyosodott, nem tudok én valójában semmit. Vágyunk a messzi távolba sok pénzt költünk külföldi nyaralásokra, hogy felfedezzük az ismeretlent pedig olyan csodák és érdekességek vesznek körül bennünket, amikért sokszor csak a kezünket kellene kinyújtani vagy olvasni egy kicsit és elgondolkodni az olvasottakon. Ha valaki szereti a történelmet és veszi a fáradságot, hogy akár személyesen is felkeresse a történelmi helyszíneket, valamint ha megfelelő képzelőerővel is megáldotta a sors akár teljesen más szemszögből is képes (át) értékelni a kőbevésett ismereteit. Vagyis biztos minden úgy van, ahogyan tanultuk vagy ismerjük a legendát, a történetet, a sztorit? Sajnos pusztul a nyelvünk a kultúránk és a történelmi, tárgyi emlékeink is valamint egyre jobban pusztulnak az emberi kapcsolataink is. Sokszor jó lenne legalább egy darabot megőrizni a múlt ma már majdnem elfeledett részeiből, ha már valaki újra előhúzta a láda fiából, és ha másként nem legalább így egy blogon keresztül. Kutatásaim mindig a legnagyobb komolysággal próbáltam végezni, de néha mellé mennek a dolgok és rám nem igazán jellemző módon akár vicces alkotások is születnek. Már most tudom, lesznek olyanok, akiknek maga a teljes történet, amit leírok vagy éppen ismertetek, számára vagy a mellékág vagy a vicces kategóriába fog tartozni.

Nem tartom magam művész léleknek, de egyszer mikor a barátomnak megpróbáltam elmagyarázni mit is érzek, akkor mikor a szenvedélyemmel foglalkozom a szavaim nem csak őt, de még engem is megleptek. Valahogy így hangzott „Ha fertőző vírussá lehetne szintetizálni az érzéseimet az első lennék, ki beoltatnám magam és körbetüsszögném vele a kárpátmedencét hogy mások is megérthessék, miért szeretem ezt csinálni”. 

Miért is kezdtem leírni azt, amit felkutattam és összegyűjtöttem? Egy hozzám közelálló személy unszolására. Valamint ma már nem titkolt szándékkal inspirálni szeretnék másokat is, akik talán még gondolkodnak vagy hozzám hasonlóan magányosan, de annál lelkesebben merültek el a magyar történelem a kultúránk a környezetünk és a nyelvünk felfedezésében és megismerésében. Én azt gondolom, írják le bátran, amit találtak felfedeztek vagy kikövetkeztek az újító gondolatok állttal fejlődik, a világ és a tudomány is ne féljünk attól, mit fognak rólunk gondolni vagy mondani talán azt, hogy képesítés hiányában dilettánsnak, kóklernek vagy kontárnak minősítenek. Nem számít. Ha az emberfia egy tudomány fehér foltjait kutatja állítása addig igaznak minősül, míg azt meg nem cáfolják. Pontosan ez a cél generáljunk hát vitát (egészséges) és a több szem többet lát (kutat és gondolkodik) elv alapján egyszer talán az elfogadható igazságra is fény derülhet, ami miatt belevágtunk „fontos” kutatásainkba. Vágyálmokba pedig senki se ringassa magát, ellenségek ellenvélemények mindig is lesznek és aki ezt nem tudja elfogadni  ne is próbálkozzon inkább gondolatait, ötleteit, tartsa meg magának és elfogadó befogadó környezetének. Viszont, aki csak ezután kap, kedvet a kutatáshoz készüljön fel arra, ami jelen esetben velem is történik gyakorlatilag „polihisztorrá” kell válnia, mert például a történelmi kutatások párhuzamosan magukkal vonják a kutatott kultúra nyelvi irodalmi kulturális régészeti írásbeliségi… és sorolhatnám szinte a végtelenségig tudományágakat, mellékágakat is. Azzal, amivel foglalkozom arról szeretek beszélni, de azt hiszem ez egy természetes dolog már többször több helyen megkaptam miért a múltba nézek, és nem előre tekintek én mosolyogva végighallgattam őket, de belül borzasztó szomorúságot éreztem. Most soraimon keresztül baráti jó tanáccsal üzenem nekik egy örök igazság szavain keresztül „aki nem tudja, merről jött honnét fogja tudni merre menyen tovább”.

Mint az már kiderült nem vagyok, történész, író vagy régész nem rendelkezem tudományos fokozatokkal, de még csak hasonszőrű végzettségem sincs. Egy vagyok az „átlag” emberek közül ki először kíváncsiságból, a történelem szeretetéből majd az apró részletekből lassan kirajzolódó felfedezések apró öröméjért kutatok most már hosszú évek óta. Közléseimben lehetőség szerint mindig megpróbálok forrásmunkákra hivatkozni, amiből gondolataimat merítettem. De nagyon sok estben, információ hiányában a józan paraszti ész és a logika mezsgyéjén egyensúlyozva teszek majd kijelentéseket megállapításokat és adott estben teszek fel elgondolkodtató kérdéseket. De mint már fentebb említettem pontosan ez a lényeg a saját megállapításaim nincsenek kőbe vésve nem úgy, mint oly sok szándékosan vagy már megszokásból képviselt és elferdített tény és adat a hivatalos és tanított Magyar történelemben. Az emberiség fejlődik s vele a tudományok is, ami ma tézis holnap talán már elavult megállapítás. A tisztességes (esetleg tudatlan vagy nem teljes információval rendelkező) de jó szándékú kutatót, ha a tudásvágy vezérli és nem a parancs soha nem szabad elítélni inkább a pallérozottabb elmék atyai jó tanácsaira-segítségére lenne szükség. De ez sajnos nem így működik a kutatók sokan és sokszor a kölcsönös egyetértésre törekvés helyett gyerekes módon egymás munkásságának becsmérlésében könyvekben és az internet nagynyilvánossága előtt szapulják egymást. Ezt én soha nem értettem a rossz kritika is lehet építő jellegű életem és pályafutásom során számtalanszor tévedtem, de hát tévedni emberi dolog ez által ért kritika is bőven, de ha ez két fél között zajlik és nem a másik lejáratása a lényeg hiszek abban, hogy sokunknak ez így teljesen elfogadható. Ha a kutató ismeretlen feltérképezetlen területre téved, javaslom, próbálja felvenni a kapcsolatot szakavatottabb kutatókkal és ne szégyelljen instrukciót, támpontot-segítséget kérni. Saját példámból kiindulva 50-50 százalékos-esélyt jósolok, sokszor elgondolkodom azon talán a szakmai „féltékenység”, ami miatt válaszra sem méltatják a tudásra szomjazót, mert ez sem lenne példa nélküli életem során. Gondolatban csak azzal nyugtatom magam talán el sem jutott üzenetem-tájékoztatásom az elismert kútfők asztalára.

Nem is tudom igazából mi az a hivatalos kategória, amelybe besorolható írásom műfaja. Először mikor megpróbáltam „papírra” vetni gondolataimat azt hittem ez egy monográfia ma már tudom, hogy nem az. Olyan ez most nekem, mint a saját életem története akár napról napra is változhat természetesen nem a képviselt álláspont, hanem a menetközben megszerzett tudás vagy tapasztalat hatására generálódott tudástöbbletre gondolok. Mindig található egy újabb információ morzsa, amely hozzá adható a már „azt hittem befejeztem” történethez.

 Mivel a téma egy máig létező „élő organizmus”, története nem egy emlékirat nem csak az elmúlt történelem homályába vesző információk összegyűjtése elemzése annak közlése az az iránt érdeklődők felé. Hanem a jövőbe előremutatva talán irányt szabhat, az utánunk következő generációknak. Akik a múlt történéseiben ez előttünk élt generációk ma már majdnem elveszett tudásának felelevenítésében, ismeretében az élőhellyel és a környezettel egészséges szimbiózisban élve tudatosan és büszkén tovább írhatják majd ezt a történetet. Ezt gondolom én saját magamról munkásságomról és valahogy ilyen módon nőtte ki magát kíváncsiságom (helytörténeti?) kutatássá.

„Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen”

(Gróf Széchenyi István)

„Lehet-e hazafiasabb foglalkozás, mint egy tájék történeti fontosságát föltüntetve, emelni a nemesebb keblek érzetét”

(Ipolyi Arnold)

„Emléket állítani a jeltelen sírokra, s egyszersmind hatni akarni azok lelkületére, kiket a származás vagy a századok változása e sírok birtokosaivá tett?... S ezt, legalább részben elérni, czélja e szerény történeti nyomozásnak”

(Kandra Kabos)